Mindent megtettek, hogy ne legyen munkahelyi baleset

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre

 

Tisztelt Mt!

A munkahelyen felborítottak egy állvánnyal és 5 métert zuhantam. Betonon értem földet. Eltört a kezem, átszakadt a combizmom, a fejem és a sípcsontom melletti izom szétszakadt. Korábban be voltam jelentve ennél a cégnél de utólag tudtam meg, hogy ezúttal ez nem történt meg. A munkáltatóim megnyugtattak, hogy minden költségem állni fogják és kapok valamilyen kárpótlást a lábadozásom ideje alatt és mindent megtettek azért, hogy ne legyen ebből hivatalosan munkahelyi baleset. Kezdték ezt rögtön azzal, hogy többszöri kérésem ellenére sem voltak hajlandóak mentőt hívni.

Amikor leestem szinte azonnal felálltam de a világon senki nem segített abban sem, hogy eljussak egy helyre, ahol le tudok ülni. A fejemet nagyon bevertem, de csak tíz-húsz perc múlva kezdtem úgy érezni, hogy el fogom veszteni az eszméletem. Erről többször is szóltam a munkavezetőnek és mondtam neki, hogy valamilyen belső vérzésem lehet a fejemben, mert hallucináltam és szédültem. A munkavezetőnek esze ágában se volt mentőt hívni, pedig többször megkértem rá.

torott-kar.jpg

Azt hiszem, hogy talán már kicsivel több, mint munkajog. Egy személyautóval vittek el egy kórházba, ahol nincs sürgősségi osztály. Innen mentővel szállítottak át a balesetire, nyakmerevítőben és gerinc rögzítéssel. A munkáltatóim azóta anyagilag szinte semmit sem álltak de még a TB-m se lett befizetve. Sőt, azóta megpróbálták rám fogni, hogy én miért mentem fel az állványra, alkoholt ittam, ugráltam az állványon, rángattam, stb.

Igazából ez úgy történt, hogy 3 percenként sürgettek minket és az állványt velünk együtt húzták rendszeresen egyik pontról a másikra. Senki se ugrált, stb., hanem a két ember, aki odébb húzta, nem figyelt hátra és amikor a kerekek megakadtak, akkor is húzták tovább. Az állvány kerekein nem volt fék, ugyanis nemsokkal azelőtt hegesztette az állvány talpaira valaki. Gondolom ez nem szabályos de én a világon semmilyen munkavédelmi oktatást nem kaptam semmivel kapcsolatban.

Jelenleg 6 hét gipsz után alig tudom mozgatni a törött kezem és még egy hónapig gyógytornára kell járnom. Csak ezután végezhetek munkát. Eddig kb. 70 ezer Ft.-ot könyörögtem ki a cégtől, öt-tízezres összegekben, ami gyakorlatilag semmire nem elég. December óta kértem, hogy fizessék be a TB-met vagy adják ide és törött kézzel, szakadt combizommal elmegyek befizetni.

Azóta se kaptam soha még erre elegendő összeget. A kórházban azt mondták az orvosoknak, hogy otthon estünk le egy létráról. A kérdésem az lenne, hogy milyen törvényekbe ütköznek ezek a dolgok, milyen bűnt követtek el a munkáltatók és én mennyire vagyok felelős a történtekért? Mivel többször átvertek pénzzel, munkaajánlatokkal és még megpróbálják rám hárítani az egész felelősséget, szeretnék tisztában lenni a jogi lehetőségeimmel, hogy szembesíthessem vele őket. Talán akkor lesz legalább TB-m és végre nem kell kölcsönökből élelmiszert vásároljak.

Előre is köszönöm!

Hirdess a Munkahelyi Terror blogon és 1 HÓNAPOT AJÁNDÉKBA ADUNK. A részletekért KATTINTS!