Terror, megaláztatás a postánál
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre
Tisztelt Munkahelyi Terror Blog!
Lányom október óta dogozik Közép-Budán egy postán.Most tanulja a szakmát. A tanulás abból áll,hogy néhány perc alatt elmondják,hogy mit kell tenni a különböző feladatoknál,és máris mehet az ablakhoz dolgozni. Ha van jóindulatú kolléganője az segít,ha elakad,ha nincs, megpróbálja egyedül a legjobb tudása szerint csinálni a munkáját.Október óta a harmadik üzletben van.Az első fiók nem adott munkaruhát és sálat.Saját ruhájában dolgozott,pedig előírták a munkaruhát.Olyan üzletben volt este egyedül a postán, ahol nem volt biztonsági kamera és biztonsági őr sem.Félt. Itt többször előfordult, hogy a sok ügyfélre hivatkozva nem engedték enni. 8 óra alatt egyszer sem. Innen átkerült helyettesíteni egy másik fiókba.Itt sok új feladatot kapott,amit meg kellett tanulnia. Ebben a fiókban megkapta a 20 perc ebédidőt.Néhány perc "technikai szünetre" is mehetett.Ezeket pontosan feljegyezte a főnökség.A vezetőség hátulról figyelte a munkavégzést , vagy másokkal figyeltette,ők voltak a jelentők.
Ezeket a jelentéseket továbbküldik a főnökségnek. Itt már el kellett adni borítékot,bélyeget, sorsjegyeket, biztosításokat.Kellő számban, mert számonkérték az eladott mennyiséget. Hogy fogyjon a jegy mi is kapartuk a sorsjegyet, vettünk ezt-azt, kötöttünk biztosítást. Mi ügyfelek a szolgáltatásért megyünk és nagyon nem szeretjük, hogy állandóan ránk akarnak valamit sózni.Az Ecserin érzem magam.Ezen a munkahelyen sincs munkaruha.Innen a harmadik helyre tették lányomat.
Munkaruha nincs,De egy V alakú blúzt megkritizált a főnök, mert nem nyakig gombos a blúz.Enni csak akkor lehet,ha több, mint 6 órát dolgoznak egy nap.A cukorbetegeknek gyakrabban kéne enni egy keveset, de nem lehet.Lányomnak a vérnyomása miatt 2-3 l vizet kellene innia, de a munkahelyén nem tarthat egy palack vizet a lábánál (ügyfelek nem látnák) Segítség nincs a főnök részéről csak fenyegetés, bírságolás. A postavezető úr fenyegető hangnemben üvölt, ügyfelek előtt lejárat, italautomata mögé bújva leskelődik,figyel.Egy férfi kollégát a lányomra állíttatott, neki az a feladata, hogy a munkatársakat figyelje és jelentsen róluk.Az is probléma, hogy lányom nem sír, akkor,amikor üvölt a főnök vele,hogy tőle, B.D. postavezetőtől mindig sírva szoktak kijönni a lányok. Mindez 161000 Ft-ért,diplomásan. A postai munka lényege a termékek eladása, más nem számít. Ha nincs meg az "üzleti terv",jön a fenyegetés. Ilyen terror csak a Rákosi-korszakban volt.
Ez a XXI. század magyar postája.EL INNEN!
Hirdess a Munkahelyi Terror blogon és 1 HÓNAPOT AJÁNDÉKBA ADUNK. A részletekért KATTINTS!