Végkimerültségig dolgoztatnak

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre

 

Tisztelt Mt!

Év elején felvettek egy budapesti céghez, közel fél év álláskeresés után minden feltételt elfogadtam, nem akartam tovább keresni. A 3 hónapos próbaidő április közepén járt le, természetesen addig semmilyen mulasztást nem eszközöltem, az éves szabadságomat sem használtam fel. Miután megkaptam a határozatlan időre szóló szerződésemet, úgy döntöttem, hogy jelzem vezetőim irányába, hogy június végén 2 hétre szabadságot szeretnék kivenni. Ennek több oka is van, elsősorban az, hogy júliusra már fél év fog úgy eltelni, hogy az ünnepeket leszámítva semmiféle pihenésre nem volt alkalmam, de az is lényeges szempont, hogy éppen június közepén érkeznek Európába, egész pontosan Olaszországba a rokonaink, ahol 3-4 évente össze szokott jönni a család.

Igényemet tehát a próbaidő lejárta után közöltem is a vezetőkkel, de falakba ütköztem. Elég kimérten tették szóvá, hogy alig véglegesítettek, de máris követelőzök, ráadásul a nyári szabadságolások már ki vannak osztva, ezért leghamarabb majd csak szeptember környékén tudnak elengedni ilyen hosszú időre, a legtöbb, amit kivehetek 2 munkanap. Azt is csak júliusban, vagy augusztus elején, mert akkor lesz üresedés.

landscape-1448021598-tiredstressedwoman.jpg

Mivel még csak most próbálom megvetni a lábamat a cégnél, nem kezdtem el vitatkozni, ugyanakkor borzasztó rosszul érint, hogy lemaradok a nem túl gyakori családi találkozóról, arról nem is beszélve, hogy fél év megfeszített tempó után úgy fogok kinézni, mint a mosogatórongy, hiszen már most is rendkívül kimerült vagyok. Mivel 30 nap szabadság jár nekem, így olybá tűnne, az év második felében többet tudok majd pihenni, de az is meg lett szellőztetve, hogy novemberben és az ünnepek előtt már egyáltalán nem lehet majd szabadságot kivenni, egyszerre pedig 2 hétnél többet nem adnak ki, így egész biztos, hogy a teljes keretemet nem tudom majd felhasználni.

Az volna  a kérdésem, hogy van-e értelme tovább forszírozni a nyári szabadságolást, vagy inkább hallgassak a béke kedvéért, mert csak bajom lehet belőle, ha kötöm az ebet a karóhoz? Nyilván szeretnék pihenni, a családommal lenni, de mivel új munkahelyről van szó, semmiképp nem szeretném már az elején, hogy problémás arcnak könyveljenek el, viszont azt sem szeretném, ha a megfeszített tempó miatt végkimerültségben dobjam fel a talpam. Nyilván ez kissé sarkítás, viszont fél év konkrét pihenés nélkül mindenképpen megerőltető mind fizikailag, mind szellemileg, főként, hogy nem a húszas éveimet taposom.

Kérem a segítségüket!

Ig.

Hirdess a Munkahelyi Terror blogon és 1 HÓNAPOT AJÁNDÉKBA ADUNK. A részletekért KATTINTS!