Kedves Blog! Évek óta olvaslak Titeket, gondoltam én is megírom a tapasztalataimat. Ha gondoljátok tegyétek ki, aláírás alul. Ha zagyva vagy ilyesmi probléma van vele, átírhatom. A tanulság belőle talán az lehet, hogy ha valaki meg akar harcolni a létéért, ne várjon arra hogy mások segíteni akarnak neki, vagy hogy a körülmények változásában se bízzon. Csak önmagában, és abban hogy LEHET GERINCESEN csinálni, hiába nem lát rá példát.

10 év munka.

Nehezen indultak a dolgok tíz évvel ezelőtt, igazából fogalmam sem volt mi akarok lenni. Ezen a helyzeten csak tovább rontott az, hogy a családból folyamatosan terrorizáltak, találták ki az okos ötleteket – mert hát vinned kell valamire az életben. Mégis vittem valamire, magamtól, 30 éves koromra van egy cégem ami a piacon kimagasló minőséget tud produkálni, reklámra sem szorul rá. Két félbehagyott technikusi ellenére is, amit mindenki szerint azért nem fejeztem be, mert lusta voltam. Hál'Istennek villamosmérnökin csak a index kitöltéséig bírtak elzsarolni. 
A környezetemben mégis ugyanaz van mint 10 éve, mindenki csak a száját húzogatja, vagy legfeljebb csendben irígykedik (ez az új tényező). Nem mondom, ez aztán a motiváció. Ha kevesebben "akartak volna jó nekem", és többen bíztak volna bennem -élni és élni hagyni- alapon, nos ugyanez a mostani állapot már 3-4 éve fennállhatna, és lehet hogy lenne feleségem, gyerekem is. De nekem egészen más szerepet akartak szánni a többiek. Van egy pár alapszabályom már tizenéves koromtól: nem fekszek le semmilyen családtag parancsainak / ötleteinek, soha nem megyek nyugatra dolgozni, nem veszek fel hitelt, nem akarok hónapról – hónapra élni illetve amint lehet nélkülözni fogom a tömegközlekedést. Nos ha nagyon szigorúan veszem, és az első pillanattól számolom, így is csak 5 évbe tellett a gondolattól célba érni úgy, hogy támogatóm (sem anyagi sem erkölcsi értelemben) nem volt, sőt rendszeresen erőszakkal kellett véghezvinnem ésszerű dolgokat hülyékkel, érdektelenekkel szemben. Ezt nem azért írom, hogy fényezzem magam – hanem azért, hogy mindenkit arra biztassak: ne adja el a lelkét, és ne adja fel az álmait. Akkor sem, ha rádöbbent: évek óta minden (összes) oldalról kizárólag suttyók veszik körbe, akik valójában ellenérdekeltek a sikerében – akármit mást is mondanak.

Az első állásom őrködés volt egy boltban. Két hétig bírtam. 12 órát álldogálni (meg néha sétálni) 5000 Ft-ért, ennél még a semmi is jobb.

Aztán sok "ügynöki munkás", és egyéb dolog lepattintása után hívtak attól a cégtől, ami megadta a lendületet egy életre.

Jó cég volt alapvetően, hiába volt kemény a munka. Betanított segédként volt, hogy egy húzós hónapban (napi 10 óra, heti 6 nap) megkerestem a 190-et, 8 órára bejelentve, plusz a jatt, ami akkoriban, 2007-ben még létező fogalom volt, nos volt hogy elvoltam csak belőle. - Jattot manapság már akkor sem kapunk a legtöbb esetben, ha kérésre plusz munkát csináltunk, és direkt nem kérünk érte külön pénzt akkor sem, ha már tényleg kellene. - Egyre inkább erre tartunk. De visszatérve: abban az évben, de legkésőbb 2008-ra mindent megtanultam, amit csak kellett. Onnantól csak a tőke hiánya, vagy pusztán az életkorom (a fiatalokat automatikusan lenézik, az öregeket akkor is tisztelik ha nem szolgálnak rá) akadályozott abban, hogy önállósodjak.

Az első valódi munkahelyemről másfél év után ki kellett lépjek, mert nem bírtam a hajtást. Meg a légkört, a jó emberek sorban elszöktek. A tulajdonos (apjától örökölt dologba ült bele) lopott – csalt – hazudott, elszórakozta a bevételt. Mondjuk ő legalább gondolt arra, hogy fizessen. Halkan megjegyzem abban a cégben lopott más is, bár nem meglepő, hiszen alap népszokás. Mégis nagyon jó cég volt, főleg az elején. Tudtam venni egy használt autót, bútorokat, számítógépet, TV-t. Utána jöttek a bajok, semmire nem futotta utána vagy 7-8 évig, egyhelyben topogtam.

Menekültem a süllyedő hajóról és másik, kicsit hasonló szakmában helyezkedtem el megint kb másfél évre. Építőipar, nem kell bemutatni. Nulla bejelentés, fizetés helyett karácsony előtt előleg, hideg, kosz, selejt emberek. De valamire mégis jó volt azon kívül, hogy össze tudok kötni vezetékeket: megismertem egy csomó bukott vállalkozót, és ki tudtam hámozni a történetekből a bukások valódi okait. Nos onnantól voltam sikerre ítélve, természetesen sok egyéb fontos dolog mellett amit NEM TUDOK, a kutyát sem érdekli azóta, be tudok-e kötni egy xy vagy fajta vezérlést. De tudom: az önnön pénzéhesség, és a másokba vetett bizalom (akkor is ha család, barát, s nem csak egy hiéna fővállalkozó) előbb utóbb megbosszúlja magát.

Aztán egy életre otthagytam az építőipart, és visszatértem a szakmámhoz. Ott következett be az az utolsó 4 + 2 év, amikor is talán végleg megutáltatták velem az emberiséget. De ami biztos: megesküdtem, hogy az volt az utolsó "munkahelyem". Függetlenség, vagy kötél, és ezért semmi sem drága.

• Már akkor tudtam hogy hazudsz, amikor azt mondod hogy nem tudsz többet adni. Voltak napok, nem is egy sorban, amikor a havi béremet hoztam tisztán. Most már, hogy csinálom bizonyítékom is van rá, hogy mennyire egyszerű ez az egész vállalkozósdi. Még anyag-spórolásra sem kell kényszerülni (főleg nem parancsra), mert egyrészt megbosszulja magát, másrészt bőven belefér. Pontosan ugyanazt csinálom mint eddig, sőt, bizonyos értelemben kevesebbet, mégis most 3 - 5 X többet keresek. Még a felelősség is ugyanannyi, sőt kevesebb, mert itt biztosan nincsenek mocskos ügyletek a háttérben. De mégis nekem kellet sajnálni téged, titeket... 

Válság is volt ugyan közben, utaltam rá hogy az első jó munkahelyemen 190-et is kerestem segédként, na itt főszerelőként a rekord 180 volt, rosszabb háttér mellett.

Időpazarlás volt iskolákba belekezdeni anno, de az igazi időpocséklás, a 2008 – 2015 közötti időszak meg egyenesen káros volt, pszichikailag és fizikailag is. Tapasztalatszerzés, ugyan már. Begyűjtöttem az ízületi gondoktól, az aranyéren át, az allergián keresztül az idegbetegségig mindent, havi 80-120 000 Ft-ért cserében. Csak azért, hogy legyen túró-rudira és cigire, vagy ezekre + lakbérre pénzem, hát ennél még a tizenéves kor is 100X jobb volt.

Aztán évek után kerek perec közlik az emberrel, hogy ő ott sosem lesz 8 órára bejelentve, és ha tovább akar képződni a szakmájában, oldja meg, ahogy tudja. Persze a cég az alakult szépen, lett új kocsi, satöbbi.

Képzeljük el azt, amikor a két bunkó "Pestre felköltözött" személy (az ügyvezető, meg az úgynevezett üzletkötő) kérkedik nekem a diplomájával, mikor magyarul egyik sem tud legalább nagyjából helyesen leírni egy mondatot. Egyet sem. De tényleg nem, gyakorlatilag fél-analfabéták. És ezek mondták, amikor a pénzre került a szó, hogy én tetszettem volna többet tanulni (papírokról van szó). "Nem tetszettem", mégis tudok írni – olvasni, vannak természettudományos és történelmi ismereteim, attól tartok jóval több mint nekik együttvéve...

Remélem egyszer találkozunk valahol 10-20 év múlva: én ugyanaz leszek, Ti meg adogatjátok a szerszámot valakinek, vagy vésitek a falat a kétdekással a zsebben.

V. Tamás.