Amikor párkapcsolatot szeretnénk kialakítani, akkor különböző szempontok alapján választunk, mert mindig a tökéletes partnerkapcsolatra törekszünk. Szeretnénk, ha a „másik felünk” minden tekintetben kielégítené az elvárásainkat, vágyainkat, hosszú távon lehet rá számítani, mindezt egy építő jellegű kapcsolatban. A munkáltatói-munkavállalói kapcsolat is ilyen. A munkáltató a legjobb szakembert keresi, a legolcsóbban, akivel a vállalkozása szárnyalhat hosszú távon. Viszont a lehetőségek nem mindig egyenlőek a vágyainkkal. Lehet, én egy szupermodellel randiznék szívesen, de elérhetetlen számomra, aminek rengeteg oka lehet. Hajszolom ezt az ideált, miközben ellökök magamtól egy csomó olyan embert, aki lehet nem tökéletes. Akár idősebb kicsivel, és nem feltétlen egyforma zenét szeretünk; de benne meglenne az, amit keresek. Legtöbb esetben a munkáltató is ezt a „szupermodellt” keresi, amit el is tud érni (népszerű multi), de ez nagyban függ a lehetőségeitől, adottságaitól. Hogyan lehetnék Én, vagy az Olvasó ez a „szupermodell”, aki mindenki vágya, ha azzá válni nem lehet.

Tapasztalatom, hogy a legtöbb esetben a munkáltató nincs tisztában az általa nyújtott lehetőségekkel, és az elvárásokkal. Magas elvárások, alacsony juttatások és potenciál (mennyire párkapcsolat, ugye?). A pár főből álló kis cég is, ahol fejlődési lehetőség nincs, a cégkultúra pusztító, elvárja a szakember státuszt, cserébe túlórát, szakmai hozzá nem értést, negatív mentalitást tud felmutatni. Egy szakember nem fog 130 ért dolgozni, egy nevenincs cégnél úgy, hogy fejlődni nem tud. Amíg egy kezdő, aki szeretne bizonyítani, szakemberré válni, zokszó nélkül vállalná. Persze nincs/kevés a tapasztalata, és itt jön szóba a munkáltatói igény/nyújtott juttatás dilemmája.

Munkáltatói tévhit, hogy mindenki szakemberként születik, és a felsírás után anyja ölében szakszavakat, és szakkifejezéseket mormog. Tévhit még az is, hogy szakemberré válni egy csettintés, egy papír kérdése, vagy elég 1 év tapasztalat. MA nem mindenből adnak papírt sőt, nem mindent tanítanak iskolarendszerben. Elvárják az embertől, hogy 13-14 évesen válasszon iskolát, majd egyetemet. Mindezt úgy, hogy az emberek 80-90%-ának önismerete sincs és fogalma arról, mit akar a világban, hol a helye. Minden embernek más az érettségi, személyi fejlődési, önismereti görbéje. Van, aki 20 évesen van olyan érett és rendelkezik annyi önismerettel, hogy tudja, mit akar, és képes egy komplett karrierívet fejben levezetni. És ez a döntés határozza meg egész életedben mennyit fogsz szenvedni csak azért, mert nincs igazolásod egy adott szakmából pedig lehet, az évek alatt (akár hobbidból adódóan), akár több munkaképes szakmát tanultál ki! Mások lehet, 30-40-50 évesen érik el ezt a szintet. Erről nem tehet senki! Magyarország történelmi alakulása miatt előállt fejlődési lemaradottság, és a technológia fejlődésének gyorsasága miatt itthon sok olyan ember van, akik képtelenek voltak megtapasztalni mihez értenek. Lehet, egy ma 40-50-es nemrég jött rá arra, hogy Ő valami modern szakmához ért és nem tanulta az iskolában, de tehetséges és szereti; ráadásul szaktudását évek óta halmozza fel különböző forrásokból. A munkáltatók többsége folyamatosan szórja ki ezeket a tehetségeket a berögzült sémák miatt. Abban is tévednek, hogy a diploma kivált mindent, és az adott pályázó a világ összes feladatkörében helyt áll (elvárás: felsőfokú szakképesítés, nincs preferált szakirány. Pont most néztem ügyfélszolgálatosnál kértek diplomát). Pedig a helyzet az, hogy egy papír csak az adott szakmában való tanultságot igazolja. Egy HR-es a papírja alapján nem lesz programozó, amíg a bölcsészből sem lesz asztalos. Sőt, a típusa sem kéne, hogy mérvadó legyen, mert egy OKJ-s végzettséggel rendelkező nem alkoholista szakmunkás, és egy diplomásból sem lesz akadémia tag, vagy elismert kutató (sőt, többször láttam már többdiplomás embert vodkás üveget nyaldosó bulifotókon). Sztereotip kategorizálás.

Hogyan kezdjek szakemberré válni? Amikor állásinterjún azt tapasztalom, hogy az ügyvezető komolytalannak vesz és kinevet, megkérdőjelezi meglévő, biztos szaktudásom, és felteszi a kérdést: „Miért nincs szakmai tapasztalata, és miért pont nálam kezdje el? Azért, kedves ügyvezető, mert ezzel a hozzáállással találkozom mindenhol, és senki nem engedi, hogy kezdőként nála bizonyítsak. Ezért már a legalja fizetést (szakmai mértékben) is mosolyogva fogadom el, utazási támogatás nélkül. Csak szerezhessek szakmai tapasztalatot úgy, hogy a cég nem alattam megy tönkre.

Sosem értettem mit tanítanak a HR-esnek, miért olyan „értékes” papír. Rengeteg interjúm volt, és ez idő alatt egy kezemen megszámoltam, amikor a HR-es nemcsak elolvasta az önéletrajzom, de következtetett belőle, elemezte, és interjún el is mondta az adott tudásom hogyan tudnám alkalmazni! A legtöbben csak felületesen, egy listát pipáló üzemmódban dobják a többi közé a személyre szabott szakmai önéletrajzot úgy, hogy neki aztán tényleg fogalma sincs az adott munkakörhöz mit kell tudni, nézni. Aztán ott a tény, hogy nem tudnak következtetni, vagy szövegértésből buktak meg (diploma nem egyenlő a skillekkel). Miért van az adott munkavállalóban potenciál? A meglévő szaktudásához hogyan adhat értéket a cégemhez? Látom hogy kezdő, ez milyen előnnyel jár (sok előnye van)? Van papír az adott munkakörhöz? Oktatják-e? Nincs papírja, akkor rákérdezek szakmai dolgokra. Nem, egyből kuka. Sokszor tartottam szakmai kiselőadást, ahol a válasz „aha, aha” volt. Papírod lehet, bármiből, de az nem garancia arra, hogy jó szakember vagy. A szakemberré válás útvonala hosszú és szakmától függetlenül egy körforgásnak kéne lennie, ami folyamatos ellátást biztosít, megelőzve a szakemberhiányt (az állam erre még nem jött rá).

Rengetegszer tapasztalom, hogy a kis cég a hasára ütve állapít meg elvárásokat úgy, hogy a lehetőségei nagyon kötöttek és írreális céljai vannak. Ennyit kapsz, de ennyire jelentelek be, az irodában szűkös a hely, ezért otthon kéne lenned pár napot, nincsenek megfelelő munkaeszközök, de majd megoldod és sorolhatnám. Csak a rosszat nézik ki a jelentkezőből, szakmailag megkérdőjelezik a nulla jártasságukkal; az önéletrajzot akkor olvassák, amikor már szemben ülök kiöltözve és feszengve, persze többkörön át tart mindez. Szakember kell? Ezt meglátja egy szakember, és ő érzi majd megsértve magát, majd távozik. Legtöbbször azt látom, hogy szakmailag nulla előrelépés történt a cégben, mert egy teljesen új pozícióról van szó. Egy kezdő, sőt, egy szakma iránt érdeklődő már több értéket tudna a cégnek adni, ezzel fejlődne, szakemberré válna NÁLAD, amit a lojalitással hálálna meg. Inkább ellökik maguktól a potenciális tehetséget, aki még vállalná is a nála lévő munkát. Az önéletrajzomban nem szerepel az általuk kitalált papír (legtöbb esetben felesleges), vagy a hasukra ütött tapasztalati évek száma, akkor lehetőséget sem adnak az élő elbeszélgetésre. Már elvágtak a szakemberré válás útján.

Az az érzésem, hogy az egész szakmától, pozíciótól függetlenül olyan, hogy a munkáltatónak (főleg kisvállalkozásnál) egy Suzuki-ra futná, de ő görcsösen ragaszkodik a Ferrari-hoz.

A kis-és közepes cégek lennének a legalkalmasabbak arra, hogy akár új vagy meglévő pozícióban a munkáltatót emberszámba véve; egy jó légkörben, KÖZÖSEN fejlődjenek. De az irreális elvárások győzedelmeskednek. A munkavállaló nem biztos befektetés, hanem egy robot. Papíroktól, nemtől, kortól függetlenül lehet szakember bárkiből. Egy vállalkozó nem olyan emberekkel szeretné feltölteni cégét, akik: lelkesek, szeretik amit csinálnak, és nem pattannak meg az első alkalommal? Szerintem egy szakmailag kezdő ilyen ember lehetne. Lehetőséget kell adni bárki számára, mert lehet Ő lesz a vállalkozás kulcsembere!

Üdv: Egy kiábrándult Y-generációs

Hirdess a Munkahelyi Terror blogon és 1 HÓNAPOT AJÁNDÉKBA ADUNK. A részletekért KATTINTS!