Munkahelyi (T)error

2013.máj.19.
Írta: Despota 6 komment

Lefokoztak és csökkentették a fizetésemet

Tisztelt Szerkesztőség!

 

 Egybiztonsági cégnél dolgozom területi vezetőként.Januárban felsőbb utasítást kaptam hogy ki kell rúgnom egy alkalmazottat.Az alkalmazottal közöltem hogy mivel már volt fegyelmie és nincsenek megelégedve a munkájával így meg kell szüntetni a cégnél a munkaviszonyát.Az alkalmazott munkaügyi perrel fenyegetőzött ezért kifizetett a cég neki még egy havi bérét.Ezek miatt közölték hogy ennek költségét tőlem fogják levonni.

 

Ezek után 1 hétre közölték hogy nem végzem jól a munkám és lefokoztak és a fizetésemet is visszavették 130e ről 40 e ftra.És még ebből vonják a másik ember fizetését. Ilyenkor mit tehetek?

 

Segítségét előre is köszönöm.

 

Kedves János! 

 

Természetesen ilyet nem tehetnek és Ön sem lett volna köteles ilyen munkaszerződés-módosítást aláírni - így visszamenőleg viszont már nem tudja meg nem történtté tenni, csak a jövőre nézve kérheti, hogy eredeti munkakörébe, fizetési fokozatába helyezzék vissza.

 

 Története viszont annyiban tanulságos az olvasóinknak, hogy volt egy kirúgott alkalmazott, aki el tudta érni, hogy kapjon végkielégítést, határozott hozzáállásával, ami sokak számára megfontolandó.  

 

Üdvözlettel:  Erynnis

Feljelentsem, vagy ne jelentsem?

Tisztelt szerkesztőség!

 

A párom ügyében fordulok Önökhöz. Néhány hónappal ezelőtt kapott egy állást cégnél. Előtte pár hónapig munkanélküli volt, így nagyon örültünk, hogy itt sikeres volt. A cég akkor nagyon komoly és megbízható szervezetnek tűnt. Az volt a megegyezés, hogy a párom a próbaidőn x Ft-ot keres, majd ez a próbaidő végén ez 80.000-al megemelik. Sajnos azonban nem úgy alakulnak a dolgok, amiről szó volt. A páromat nem jelentették be, már pár hónapja kényszerül így dolgozni.

 

A próbaidő letelt, de a főnöke közölte, hogy nincs módjában az eredetlieg megbeszélt emelt, végleges összeget fizetni, maradnak a az x összegnél. Annak ellenére, hogy pontosan megbeszélték a bejelentését, még szerződést sem kötöttek vele, minden nap vártuk, hogy akkor majd ma bejelentik és szerződnek, de ez megy hónapok óta.

 

Nyilván el kellene jönnie ettől a cégtől, de sajnos minden forint bevétel számít nekünk. Nagyon tanácstalanok vagyunk, mert mivel nehéz volt munkát találni és sok a kiadás (lakáshitel, 2 gyerek), nem tehetjük meg, hogy csak úgy feláll, és eljön....Persze tudom, hogy fel lehetne jelenteni a munkáltatót és ráhúzni a vizes lepedőt, de nyilván ez nem lenne megoldás a problémára...vagy igen?

 

 

Köszönöm és várom válaszukat!

 

CSak papíron mehettem szabadságra

Tisztelt Hölgyem/Uram!

 

Szabadság kiadás ügyben szeretnék tanácsot kérni. Volt munkáltatóm a 30 szabadságomból csak 5-10 napot adott ki. Papíron minden rendben van (jelenléti ív, szabadság kiadási engedély) szabályosan kitöltve. Mivel teherautót vezettem, ezért menetlevelet kellett kitölteni. Ha összevetjük a menetlevél és a jelenléti ívet nem sok hasonlóság látható. A "szabadság" idő alatt tehát dolgoztam.

 

A ki nem vett szabadságot "természetesen" nem fizette ki.Lehet ez a cselekedet esetleg okirat hamisítás, mivel mindkét irat szigorú elszámolású. Kérném segítsen milyen lehetőségek vannak ezen ügyben.

 

Köszönettel: István

 

Kedves István! 

 

Lehet szó okirathamisításról, bár itt nyilván az a cél inkább, hogy a ki nem vett szabadságait megkapja. Ennek az az első módja, hogy erre írásban szólítja fel a munkáltatói jogok gyakorlóját, illetve igyekeznek egy mindkét fél számára előnyös megállapodással rendezni a dolgot.  Az Mt. az alábbiakat rendeli el a szabadság kiadásával kapcsolatban:  

 

122. § (1) A szabadságot - a munkavállaló előzetes meghallgatása után - a munkáltató adja ki.

 

 (2)27 A munkáltató évente hét munkanap szabadságot - a munkaviszony első három hónapját kivéve - legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. Ennek során a 121. § megfelelően irányadó. A munkavállalónak erre vonatkozó igényét legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie. 

 

(3) A szabadságot - eltérő megállapodás hiányában - úgy kell kiadni, hogy tartama legalább összefüggő tizennégy napot elérjen. 

 

(4) A szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell.

 

 (5) A szabadságot - a 125. §-ban foglaltakat kivéve - megváltani nem lehet.  123. § (1) A szabadságot esedékességének évében kell kiadni.  (2) A szabadságot, ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.  (3) A szabadságot, ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kiadni, az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni.  (5) A munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén  a) a szabadság kiadásának közölt időpontját módosíthatja,  b) a munkavállaló már megkezdett szabadságát megszakíthatja,  c) kollektív szerződés rendelkezése esetén a szabadság egynegyedét legkésőbb az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki. 

 

(6) A munkáltató - a felek megállapodása alapján - a 116-117. §-ban foglaltak szerinti szabadság egyharmadát az esedékesség évét követő év végéig adja ki.   A szabadságot tehát pénzben nem lehet megváltani, kivéve akkor, ha a munkaviszony megszűnésekor még maradt bent szabadság - ekkor azt ki kell fizetni. 

 

  Üdvözlettel:   Erynnis

 

süti beállítások módosítása