Munkahelyi (T)error

2013.máj.16.
Írta: Despota 30 komment

Úgy beszélt a feleségemmel, mint a kutyával

Tisztelt Szerkesztőség! 

 

Az én problémám nem egyszerű és nem rövid sajnos. Megpróbálom röviden összefoglalni.  A feleségem több éve egy multinál dolgozik és a karrierje szépen fejlődött megérdemelten, hiszen napi min.10-12 órákat dolgozik. A munkahely miatt elköltöztünk az otthonunktól 300km-re. Mivel középvezetőből felsővezető lett. Minden jól alakult az első 6 hónapig. Sajnos ekkor megváltozott minden. Fogalma sincs,hogy miért, de a főnöke sajnos gorombán kezdett vele beszélni. Ennek már lassan két éve.Az előző munkahelyéről.Az egyetlen vezető volt aki 100%-os ajánlással felelt meg az elvárásoknak. Szóval kitűnő volt az ajánlása.Az első problémával akkor szembesült amikor a vezetőjétől semmilyen támogatást nemkapott.De a nagyobb probléma az volt ,hogy „a dolgozókkal nem bragyizunk és nem barátkozunk nem azért vannak”

 

Mivel a feleségem tudja ,hogy honnan indult és nem tud más milyen lenni ezért a saját kárára de akkor is emberséges maradt.Ettöl kezdve vége volt az állásának és az életünknek. Mivel én is ennél a cégnél dolgozom nap mint nap szembesültem a ténnyel hogy-hogyan beszél a feleségemmel.”sajnos a jelenlétemben soha nem tapasztaltam azt hogy durva lenne vele”és a feleségem rossz tulajdonsága hogy soha nem mond el semmit nekem,talán csak azért mert ismeri a természetemet.De mutassanak egy olyan embert aki ha szereti a családját eltudja viselni a történteket. Mindig más szájából tudtam meg , hogy mit művel a feleségemmel.Az elmúlt 29 hónap alatt egy évnél is több túlórája van. Volt olyan esett,hogy este fél hétkor haza esett és a vacsora közben hívta föl,  hogy azzonal vigye be neki a selejt listát. A nejem aki mindig reggel Fél hatra jár fel ált csenden potyogtak a könnyei és vissza ment hogy odaadja neki a listát. Gondolhatják mit éreztem ,arról nem beszélve hogy a tízéves kislányi is elkezdet sírni,hogy anya ne menj vissza , és ez nem az első esett volt.

 

Minden napossá vált hogy pihenő napján is be ment,és ha nem akkor itthon zaklatta. Ezt megunva egyszer fölvettem a telefont és atól kezdve nem hivogatta. Máson keresztül kezdett üzengetni. Olyan lekezelően bánt vele hogy levegőnek nézte a munkahelyen is. Természetesen minden más vezető az igazgató Úr mellé ált,a háta mögött meg elmondták mindennek. Akkor telt be a pohár amikor az egyik kolléga nőm sírva jött oda hozzám ,hogy csináljak valamit mert a feleségemmel úgy beszél a vásárlók előtt mint a kutyával.Ekkor eldöntöttem,hogy lefogom halhatni a nejemet. Mivel soha nem mondott semit és úgy kellet csinálnom hogy ne jöjjön rá elég nehéz volt,de megérte. Kiderült hogy nemcsak úgy bánik vele mint a kutyával de a munkájában is akadályozza.Pld.nem megfelelő létszámmal fut,olyan dolgokat is neki kell megcsinálni ami nem is az ő munkakörébe tartozik.pld.egy zöldség osztályi két embere van 7 hónapja amivel lekell fednie az egész hónapot,Fizikai képtelenség.  Annyira  ellenséges ,hogy az már leírhatatlan.

 

Pld. bemegy dolgozni nyáron térdnadrágban persze igényesen és szó szerint hazazavarja, hogy öltözön fel rendesen. Másnap egy másik vezető megjelenik térdnadrágba neki azt mondja hogy milyen csínos vagy!Fekete szövetnadrághoz sötét barna velúr cipőben bemegy- reagálás –Milyen cipő van rajtad?menj haza és húzd át ha nem hoztál másikat.  Miközben a másik vezetőn fekete szövetnadrág és fehér sportcipő van. Az nem baj .  Szóval másnak a gerendát sem,míg a nejemnek a szálkátis.  Most meg már abszolult kiakarja rugni.

 

Ez ügyben kérnék segítséget ,tanácsot önöktöl.Köszönöm.

Diszkriminálják a férfiakat

Kedves munkahelyi terror jog! :)     

 

Szeretném kikérni a véleményed erről a Nem ragaszkodom a publikus válaszhoz, jöhet privátban is:

 

Röviden összefoglalva egy fodrász üzlet keres DTP operátor+web adminisztrátor munkakörbe a témában jártas lányt. Ez akárhonnan nézem, nem olyan munka, amire feltétlenül szükséges lenne nőt alkalmazni. Neked/nektek mi a véleményetek?   És ha ez valóban így van, érdemes-e valahol eljárást kezdeményezni a tisztelt hirdető ellen?

 

Ugyanis amikor teljesen kulturált formában rákérdeztem, hogy miért pont lány kell neki, elég tenyérbemászó stílusban válaszolt. Jól tudom, hogy törvénysértő a nemi alapú diszkrimináció akkor is, ha a férfiakat zárják ki egy olyan munkakörből, ami egyébként nem igényli, hogy nőket alkalmazzanak?     

 

üdv, HZ

 

Kedves ZéHá! 

 

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság munkájában nem gyakori, hogy nemi szereppel kapcsolatos diszkriminiáció miatt férfiak indítanak eljárást, viszont azért elvétve előfordul, itt találsz egy ilyen ügyet:

 

 http://www.egyenlobanasmod.hu/jogesetek/hu/419-2008.pdf

 

 A megkülönböztetés akkor lenne jogos, ha valamilyen, a munkakörre jellemző speciális ok miatt csak nők tölthetnék be az állást - ilyen munkakör manapság nem nagyon van, tehát véleményem szerint a hátrányos megkülönböztetés megállapítható.  

 

Üdvözlettel:  Erynnis  

Ilyen egy magyar gazdaságot dübörögtető multinál dolgozni

Tisztelt MTB! 

 

Idén az egyik budapesti "magyar üzletláncban" kezdtem el dolgozni. Nagyon örültem a lehetőségnek, szimpatikus volt a hely. Először abban állapodtunk meg, hogy 3 hét "próbaidő" után lesz szerződés és bejelentés. Másfél hét után mondták, hogy hozzam be a papírjaimat és elindítják a folyamatot, mert megfelelek az elvárásoknak. 

 

Már lassan 2 hónapja dolgozok az üzletben, de eddig csupán igéretet kaptam arra, hogy "majd lesz szerződés". A papírjaim, Eü könyvem, friss tüdőszűrőm másfél hónapja leadtam, március végén kaptam egy leporellóra nyomtatott nyilatkozatot, miszerint azon a napon a NAV részére bejelentettek. Más papírt azóta nem kaptam, nem irtam alá. A bér borítékban jön, papír persze nincs róla.  A másik "jó" dolog az az Erzsébet-utalvány. A fizetés egy részét utalványban kapjuk, ami úgy "keletkezik", hogy amikor a vásárló fizet, a 10 alatti sorszámú utalványokat nem érvényesítjük, ebből válogatják össze fizetéskor a mi "tömbünket". 

 

Az üzletben hetente fordulnak meg új dolgozók, nem ritka a nem létező szerződés miatti kilépés...  Ilyen egy magyar gazdaságot dübörögtető multinál dolgozni. Csodálatos.

 

 Egy dolgozó

süti beállítások módosítása