Munkahelyi (T)error

2013.ápr.26.
Írta: Despota 35 komment

Hiába keresem a helyem

Tisztelt Munkahelyi Terror blog!  

Szinte hetente olvasom a hozzászólók történeteit bejegyzéseit, és hozzáadva saját megélt tapasztalataimat a következő kis gondolatsor összeállítására adtam fejemet, mert amit eddig munkahelyekkel kapcsolatban eddig tapasztaltam, sok esetben negatív visszajelzést, vagy semmi visszaigazolást nem kaptam. De azt mondom nem adom fel, és remélem, hogy mihamarabb megtalálom azt a munkahelyet, ahol elfogadnak, megértenek, és tiszteletben tartják a magánéletemet, és a fizetés is tisztességes, és ami nem utolsó, hogy megvalósíthassam hosszú és rövid távú terveimet, és az hogy önmagam is megvalósítsam.  

Tisztelettel ;T-mort  Íme a fent említett kis gondolatsor....kicsit keserédes, de nem így akartam de ilyen lett. nem találom a helyem a munka világában, mert hiába adok naponta be több CV-t, egyszerűen se bú se bé, hogy megfeleltem, e vagy sem, hát persze hogy nem, mert amint látják, hogy eddig hol tanultál, hol dolgoztál, és mit, mert azt mondják hogy ez itt édes kevés, pedig a motivációs levélbe is leírom, hogy képes vagyok új dolgokat is tanulni a cél elérése érdekében. Ha egyáltalán eljutok interjúra, kifogásolják, és lehúzzák, volt munkahelyeim, mert azt mondják, hogy az ott szerzett tapasztalati érték, egy szép nagy nulla, még akkor is ha hasonlóval, vagy ugyanazzal foglalkozik, a hőn áhított új munkahely, sőt megemlítették egy alkalommal, hogy "ahhoz minek képesítés?!?" mert képesítésem van ám sok, és igen képes vagyok még új dolgokat, hisz még fiatal vagyok! Sok még a kacifántos hirdetés, Angolul hirdetnek meg egy olyan állást, ahol francia a munka, vagy esetleg spanyol.

Akkor miért angolul hirdetnék  Vagy esetleg egy olyan készség, ami biztos hogy nem kell a leendő munkavégzéshez. Néhanap azt is odaírják, hogy beszélj valamilyen nyelven perfekt, de oda van vésve hogy ez nem is kell a munkavégzéshez, akkor miért írják oda ha kell, ha mégsem? De sokszor azt várják el, hogy légy fiatal és tapasztalt, ha lány vagy akkor dekoratív csinos (mi az netalán nem munkatárs, esetleg szexpartner kell?) légy rámenős, de ne túlzottan, mert az senkinek sem tetszik. Ne legyen szabadidős tevékenységed, hobbid mert rögtön azt gondolják rólad, hogy ez elveszi a munkához való kedved, ne legyen se barátod, barátnőd, még családod se mert ők sok esetben független egyéneket keresnek, akiket bármikor berendelhetnek, és máskor elfelejtik, azt hogy más mennyire túlhajtottál, mert ugye a próbaidő alatt hajt az ember, hogy teljesen bent legyen a munkahelyen.

Majd közlik veled, hogy már állás nincs rég betöltötték, s csak azért hívnak be , mert ebből a cég támogatást remél, s kap a képzési alapból.  Tehát mit tegyek, hogy egyáltalán felvegyenek? Vagy mást mondanak amit meghirdettek, mert annak okát te biztosan meg nem fejted. Olyan további feltételekkel jönnek elő, amiről hírből se hallottad, hogy van még ilyen. Vagy ha nagy nehezen megvan a munkahely akkor első nap közlik veled, nem az lesz a munkád amit meghirdették  mert azt a munkát eleve más végzi, mert téged olyan munkakörben alkalmaznak, melyet rajtad kívül senki nem merne bevállalni. továbbá nem teljes csak rész a munkaidő, de dolgozz 10-12 órákat éhbérért, a többi meg a jutalék, mert a maradék munkaidő el van felejtve, hisz azt te ajándéknak adtad a munkahelyednek.  

Azt meg se említem, hogy néha elfejtenek bejelenteni, azt meg szívod a fogad, hogy a TB-sehol se van jelentve, mert ne légy beteg, mert akkor nyomban repülsz, De arra is rendkívül vigyáznak, hogy ha lesérülsz mihamarabb kirakjanak.  Aztán megint kezdhetsz keresgélni, bár ami engem illet tovább nem kesergek, mert biztos létezik a számomra a tökéletes munkahely, mert én ebben bízom, hogy mihamarabb meglesz.

Mikor kell bejelenteni a munkáltatónak, hogy terhes vagyok?

Tisztelt Szakértő!   

Több kérdéssel fordulok Önökhöz, bízom benne, hogy tudnak segíteni. Van egy 16 hónapos kisfiam, itthon vagyok vele GYED-en. Közben kiderült, hogy jön a kistesó, 13 hetes terhes vagyok. Kérdésem: mikor kell bejelentenem a munkáltatómnak, és milyen formában? Illetve, hogy kirúghatnak-e? És milyen kedvezményeket tudok igénybevenni? Marad a Gyes, Gyed, vagy Tgyás? Próbáltam utánaolvasni a témának, de pont erre csak össze-vissza válaszokat találtam. Egyik ismerősöm szerint 2 évig nem rúghatnak ki- a kisfiam 2013. augusztusában lesz 2 éves, mások szerint 3 évig, míg más azt mondja, hogy kirúghatnak. A munkáltatóm még nem kérdezte, hogy mikor szeretnék visszamenni, de egy kolléganőm most ment vissza 2 év után, és visszavették.

Én ugye a baba miatt nem tudok visszamenni, de egyébként is maradni akartam még a kisfiam 3 éves koráig. Azt is olvastam, hogy jobb írásos formában tájékoztatni a munkáltatómat, hogy legyen nyoma. Ezt írásos vagy nyomtatott levélben írjam, és pontosan mit írjak le benne? Ajánlott, tértivevényes legyen? Azért menjek be személyesen is? Vagy hívjam fel a főnökömet telefonon? A könyvelőmet ( céges könyvelő! ) nem szívesen hívnám, mert egyrészt egyből szólna a főnökömnek, meg egyébként sem túl segítkészek, így nem tudok kitől tanácsot kérni! És gondolom minél előbb jeleznem kell...

A bejelentett bérem egyébként a minimálbér, a GYED-em : 45.200 Ft, a családi:12.200 Ft. Mit kell majd igényelnem? És olvastam valami magzati kedvezményről, ezt is lehet kérni, de a párom többet keres, igényeljem inkább rá? Elnézést a sok kérdésért, de nem tudom ezeket a jogi útvesztőket!

 Válaszukat várva, köszönette

Kedves Judit!  

A gyed-et mindaddig igénybe veheti, amíg a kisbaba meg nem születik, ezt követően pedig választhat, hogy gyed-et igényel-e az első gyermek után (ez a gyermek 2 éves koráig jár), vagy tgyás-t a második gyermek után. Egyszerre a két ellátást nem lehet igénybe venni, érdemes tehát azt választani, amelyik több.  A családi adókedvezmény a magzat után is igényelhető és valószínűleg, ha a férje több bejelentett jövedelemmel rendelkezik, érdemes inkább neki igénybe venni évközben (aztán az éves bevallásban lehet helyesbíteni, ha jobb megosztva) - de ehhez pontos számokat kellene ismerni.  

A gyes időtartama alatt - tehát alapesetben gyermeke hároméves koráig - illeti meg Önt a felmondási védelem, tehát ez idő alatt nem lehet kirúgni Önt.  Mindenképpen egy ajánlott tértivevényes levélben kellene közölnie várandósságát a munkáltatójával, ez a tiszta. Hogy emellett telefonon is szól-e, az legyen az Ön döntése, ha jó a viszonyuk, akkor talán illendő rövid úton is szólni.   

Üdvözlettel:  Erynnis

Utánam nem nyertek támogatást

Üdv!

Rendszeresen olvasom az oldalt, így úgy döntöttem én is megosztom legújabb történetemet. Múlt héten hétfőn elküldtem önéletrajzom egy eladói állásra. Kb. fél óra múlva hívtak is, hogy mikor tudok megjelenni személyesen. Mondtam, hogy másfél óra múlva ott is leszek. Megérkeztem, köszöntem. Oda jött hozzám az ügyvezető igazgató, kérdezte mit akarok. Mondtam neki, hogy nemrég beszéltünk, jöttem az eladói munka miatt állásinterjúra. Az mondta, az az állás már nincs, más nem érdekelne e. Mondtam:dehogynem. Telefonos értékesítés lenne, br.130.000 ftért, 8 órában bejelentve. Megbeszéltük, hogy tökéletes lenne, mivel dolgoztam már hasonló munkakörben. 3 hónap próbaidő után beszélhetünk jutalékról is.

Megállapodtunk, hogy május 1-jétől be leszek jelentve, addigra megkapják a munkaügyi központtól az értesítést, hogy támogatnak e. Hazamentem, örültem nagyon. Ma nézegettek ismét a munkaügyi hivatal állásajánlatait, és felfedeztem ezt a telefonos értékesítői munkát. Eléggé meglepődtem. Ezért felhívtam az ügyvezetőt. Bemutatkoztam, azt mondta, hogy utánam nem nyertek támogatást. Mondom rendben, de hogyhogy? Hát ő nem tudja. Különben sem tudja ki vagyok, és én nem is jelentkeztem hozzájuk semmilyen pozícióra. Hiába bizonygattam, hogy személyesen beszélgettünk, ígéretet is tett. Azt mondta, ha ennyire érdekel az állás, akkor felvesz 4 órában, alap fizetést nem ad, csak jutalékot. Így is érdekel e? Mondtam, engem csak az eredeti feltételekkel érdekel az egész.

Azt mondta utána néz, majd lerakta a telefont...Azon gondolkodom,szóljak e a munkaügyi központnak, hogy nem pont azokkal a feltételekkel akarja alkalmazni az embert, amit hirdet..

Köszi, hogy elolvastátok. Üdv: Bea

süti beállítások módosítása