Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

Tisztelt Munkahelyi Terror!

Álláskeresésem abszurd történetét szeretném megosztani Önökkel!

Frissen végzett háromdiplomás tanárként, vágtam bele az álláskeresésbe. Sok fajta pozíciót megjelöltem, de mégiscsak tanárként szerettem volna elhelyezkedni. Sok sikertelen próbálkozás után (kb 30 levél) végre „kapásom” volt: az egyik iskolaigazgató behívott interjúztatni. Az iskola a városomban volt, így nagyon megörültem, még aznap le is tudtuk az interjút, ami 2 órán keresztül tartott és azzal a konklúzióval zárult, hogy ”milyen jó, hogy fiatal és pályakezdő vagyok, mert a tanári kar nagy része már a nyugdíjhoz közelít” (Engem is egy nyugdíjba vonult helyére „vettek fel”).

Kezet ráztunk az állásra, megerősítette, hogy biztosra felvett és kaptam egy listát: a beszerzendő okmányokról (Start kártya, orvosi alkalmasságik, stb…) és  könyvekről, amiből ugye tanítanom kell. Ezenkívül már az egyik tagozatos osztály tantervének elkészítésével is megbíztak. Nagyon boldog voltam, bár babonából nem sokaknak mondtam el a jó hírt. Felvételem után egy héttel később még két másik iskolából kerestek „lázasan”, mindkét helyen ragaszkodtak volna hozzám nagyon, de én visszautasítottam mindkét állást, ennek legfőbb oka a távolság volt: a másik két iskola 40-60 kmre lett volna tőlem, sok pénz lett volna a távolsági és mellé az itteni bérlet, és az iskolák jellege is másfajta volt. Az egyik igazgatónő szimpatikus volt nagyon, de mivel már kezet ráztam a másik állásra, nem akartam a számból …….. csinálni. Ráadásul az interjún az önkormányzattól, tehát a fenntartótól képviseletként is volt egy ott dolgozó nő, aki szintén rábólintott a döntésre. Így lemondtam mindkét állást.

Az első oktatói (tanévnyitó) értekezlet és a szerződésem megkötése előtti napon jött a csavar, az iskolaigazgató felhívott és zavarában remegő hangon összevissza kezdett hadoválni, 5 percig tartott mire végül sikerült kinyöszörögnie, mit is akar: az Önkormányzat mást talált ki, a polgármester ismerőse jön, lát és győz. Még elképedni sem volt időm, a telefonomból azonnal előkerestem a másik két iskolaigazgató számát, és kiderült mindkét lemondott helyet időközben be is töltötte már más. Borzasztóan csalódott voltam, hogy bedőltem az önkormányzati dolgozók játékának. Az önkormányzatot is felhívtam és az interjún „kezet rázó” kolléganőjüket is kerestem, csak hát ő éppen „szabadságon volt”.

Mivel a Munkaügyi Központ által támogatott tanfolyamot is lemondtam az „állás” miatt, teljesen a padlóra kerültem a történtek miatt. A nyárnak vége, kezdődik az iskola már nem tudok a végzettségemnek megfelelő állás után se nézni. Nem is ez a legnagyobb baj, hanem ez a durva, beetető bánásmód, ahogy bántak velem és ki tudja még bánnak hány emberrel.Borzasztóan csalódtam, csalódásomban találtam meg az Önök blogfelületét, remélem már csak azért közzéteszik, hogy más vagy mások tanuljanak az esetemből és ne járjanak így. Megtanultam hogy egy állás csak akkor az enyém, ha a szerződésen ott a nevem. Igaz, hogy ez nem cég, hanem önkormányzat meg állami intézmény, de attól még ugyanúgy átvágtak...

Remélem kiteszik!

Üdvözlettel Géká

Együttműködő partnerünk a Gránátalma Szépség- és Egészség Központ

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

Tisztelt munkahelyi terror blog!

A történetem egy kicsit különösnek mondható, de egyben segélykiáltás is. A
jelenlegi munkahelyemen 5 hónapja dolgozom és azóta minden áldott nap (nem
túlzás) kiabál velem a főnököm. Ő körülbelül 7 hónapja van a cégnél és a
csavar az egészben az, hogy már 7 éve ismerjük egymást.

7 évvel ezelőtt, amikor megismertem akkor az előző cégünknél szintén a
főnököm volt, de teljesen más ember volt. Nagy csapata volt és mindig
komoly eredményeket ért el a csapattal egy hangos szó nélkül. Szinte
mindenki kedvelte, mert emberileg és szakmailag is nagyon jó ember volt.
Adódott aztán, hogy úgy 3 éve elment a cégtől. Én maradtam az akkori
cégemnél, de civilben azért megmaradt a baráti viszony. Aztán úgy 7 hónappal
ezelőtt megkeresett, hogy egy új munkalehetőséget kapott az ország túlsó
végében és mivel szakmailag és emberileg is alkalmasnak találna arra a
beosztásra, amit ajánl nekem nem lenne-e kedvem csatlakozni ahhoz a céghez,
ahol ő most dolgozik. 1 perc alatt eldöntöttem, hogy természetesen. Mivel
az akkori munkahelyemen elértem azt, amit az én beosztásomban el lehet érni
és ténylegesen új kihívásra vágytam, beadtam a felmondásom és másfél
hónapra rá már itt is voltam készen az új dolgokra.

A problémák már a 5. munkanapomon, pénteken kezdődtek, amikor is egy
megbeszélésen azt mondta, hogy tudja, hogy még új vagyok, de az aktuális
problémára már oda kellet volna figyelnem. A következő hétfőn már kiabált
velem és ettől a naptól kezdődően ez mindennapos. A probléma az, hogy sok
ember tartozik hozzám és van két olyan terület is, amit "megörököltem". Az
utóbbi 1 hónapban két alkalommal voltam olyan rosszul, hogy nem tudtam
bemenni a munkahelyemre. Az első alkalommal felhívott, hogy fontos
bejelentést fog tenni ezért jó lenne, ha bemennék. A második alkalommal úgy
dél körül felhívott és kicsit hitetlen hangnemben kérdezett az
állapotomról.

A csavar a dologban, hogy civilben teljesen más és első osztályú barát.
Hihetetlenül törődik az emberekkel és mindenben segít, amiben csak tud.
Ebből kifolyólag civilben jóbarátok vagyunk, de a munkahelyen mintha nem is
egy bolygóról származnánk. Mivel neki ezen a környéken nincsenek ismerősei
sem barátai, ezért mindig engem hív, ami nem is zavarna, ha előtt pár
órával ne velem ordibált volna a munkahelyünkön. Ez egy nagyon őrült
helyzet és egyelőre nem látok kiutat. A hét minden napján bent vagyok és
szinte az összes munkanapon kora este legalább egyszer visszamegyek, hogy
minden rendben van-e bent. 29 éves vagyok, de kezdek beleőrülni abba, hogy
nem tudok a helyzet ellen mit tenni és jelenleg nagyon nehezen tudnák
munkahelyet változtatni.

Ha valaki tudna értelmes segítséggel szolgálni, azt nagyon megköszönném.

Tisztelettel, Kis István

Együttműködő partnerünk a Gránátalma Szépség- és Egészség Központ

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

Tisztelt Mt!

Hosszú ideje olvasom a blogot, de korábban olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy volt állandó, viszonylag jól fizető, stabil munkahelyem és nem értek inzultusok sem. Sajnos egy jelentős létszámleépítés következtében (a korábbi 15-ről 3, azaz három főre csökkent a létszám) új munkahely után kellett néznem. Itt kezdődött a kálváriám, ami még jelen pillanatban is tart.

Magamról annyit, nem vagyok már fiatal bútordarab, 47 múltam decemberbe és bár 23 éves munkatapasztalattal rendelkezek azon a területen, amelyben dolgozom és két nyelvvizsgával is rendelkezek, három hónapja képtelen vagyok elhelyezkedni. Volt egy minimális tartalékom, amely mostanra szinte teljesen elfogyott, azaz eddig még csak túléltük valahogy a helyzetet a feleségemmel, de ami következik, na, abba jobb nem is belegondolni.

Azt mondják sokan, hogy aki akar dolgozni, az könnyen talál magának munkát. Nos, én nem tétlenkedéssel töltöttem az elmúlt hónapokat, minden egyes nap több tucat helyre küldtem el önéletrajzomat, hívtam telefonon vagy 100 munkahelyet, de az eredmény eddig zéró, nulla, semmi. Olyan, mintha az ember még csak nem is létezne, hiszen az esetek jelentős többségében még csak válaszra sem méltatják. Azt sem mondják, kösz te vén balek, nem kellesz.  Biztos nagyon megterhelő volna egy előre beállított formalevelet küldeni emailben a visszautasított szerencsétleneknek,…

Az eltelt időszakban mindössze 4 interjúra jutottam el, az egyik ráadásul 100 kilométerre volt a lakhelyemtől, de úgy voltam vele, hátha, még utazok is napi 2-3 órát, ha arra van szükség. De persze nem jöttek össze. Persze próbáltam én az olyan divatos dolgokat is, mint hogy az önbizalom-tuning, de semmire sem mentem vele. A kedvenceim az okoskodó, műkörmös HR-es kislányok, akik tényleg baromi csinosak voltak, de még most is itt visszhangzik a fülemben a nyávogó, affektáló hangjuk és még mindig előttem van az a felsőbbrendűség, amely sugárzott belőlük, hogy ők márpedig mindenki felett állnak, ők döntenek, ráadásuk pofa alapján. Ha szimpatikus vagy, bejössz nekik, még van esélyed, ha nem vagy az esetük, mehetsz a lecsóba. Nem számít a tapasztalat, a tudás, a kompetencia, csak az, hogy ők mit gondolnak rólad.

Az az igazság, hogy valójában elég elkeseredetté váltam mindössze három hónap alatt. Ha az ember lába alól kihúzzák a talajt és egyszerre rájön, hogy középkorúként már a kutyának sem kell a munkaerőpiacon, az a felismerés igazán kedvét tudja szegni. Kissé tanácstalan is vagyok, merre és hogyan tovább. Az már világos számomra, hogy az eddigi munkámat nem folytathatom, a szakmámban nem fogok tudni elhelyezkedni. Külföldre menni már nem akarok (amikor mentem volna, még nem lehetett), vállalkozni nincs elég tőkém, átképzéssel semmit sem érnék. Szóval valószínűleg kénytelen leszek valami szakértelmet ne kívánó, akár fizikai munkát is elvállalni, mert az éhség ugye nagyúr. Nem mintha szégyellném, mert véleményem szerint a munka semmilyen formája nem szégyen. Csak szomorú, hogy ezért tanultam egyetemen, végül is mondhatni feleslegesen. Sic transit gloria mundi…

Együttműködő partnerünk a Gránátalma Szépség- és Egészség Központ