Beváltotta a fenyegetést a hárpia kolléganőm
Tisztelt Mt blog!
Pár hónapja váltottam munkahelyet, természetesen nem önszántamból, de így utólag már nem is bánom. Belekeveredtem egy munkahelyi csetepatéba, amelynek következtében pokollá próbálták tenni a mindennapjaimat a kolléganőim. A történet röviden annyi, hogy az egyik munkatársnőm, az a szó szoros értelembe vett hárpia típus rászállt egy 20-22 év körüli egyetemista kislányra, aki nálunk dolgozott gyakorlaton. Eleinte észre sem vettem, mert egy igen nehéz és dolgos időszak volt éppen, de azt azért láttam, hogy a kislány szinte mindig piros szemekkel megy haza, alig beszél, szótlan, csendes és igen maga alatt lehet. Arra gondoltam beszélek vele, megkérdezem, mi a baja, tudok-e valamit segíteni, de végül valahogy még sem kérdeztem, aztán meg is feledkeztem róla egy rövid időre.
Aztán néhány nappal, talán egy-két héttel később ismét feltűnt, hogy valami nagyon nincs rendben a kislánnyal, ezért az ebédszünetben kifaggattam. eleinte nem akart semmit mondani, vonakodott, meg minden, de végül, nagy nehezen rábírtam, hogy bökje ki, mi is bántja. Elmesélte, hogy a kolléganőim és főként az említett házisárkány egyfolytában bántják, megjegyzéseket tesznek a ruháira, a külsőjére, illetve visszaélnek a helyzetükkel és folyamatosan ugráltatják, a saját munkájuk egy részét is vele végeztetik. Kicsit hümmögtem, majd próbáltam lelket önteni bele és arra ösztökélni, ne törődjön velük.
Úgy döntöttem, jobban figyelek majd rá, megnézem, ténylegesen hogy viselkednek vele. Nagy megdöbbenésemre, hogy nem vettem észre korábban, bebizonyosodott már aznap délután, hogy mennyire igaza volt a kislánynak. A saját szememmel láttam, ahogy, mint a kutyának odadobja a kolléganő a dossziéját, melynek tartalma a földre hullott és nevetve, gúnyosan utasította a lányt, hogy szedje össze és essen neki a munkának. Úgy elfogott a harctéri idegesség, hogy felkeltem, odamentem és kérdőre vontam.
Elsőre megdöbbent, majd nekem esett verbálisan, hogy én minek szólok bele a dolgaiba, törődjek a sajátommal és megfenyegetett, hogy ezt nagyon meg fogom bánni. Mondtam, hogy rendben, de akkor is szálljon le a kislányról és lehetőleg a saját munkáját se mással végeztesse. Dühösen hagyott faképnél és hamarosan beváltotta az ígéretét.
Valahonnan ismerőse / távoli rokona volt közvetlen főnökünknek és elkezdte a lejárató hadjáratot. Mindenfélét kitalált rólam, amiknek semmi alapja sem volt, mint például, hogy a helyére pályázok és ki akarom túrni, megpróbált a számítógépembe is belepiszkálni, én pedig folyamatosan görcsölhettem az egészen és magyarázkodhattam. Kb. 2 hónapig bírtam ezt az állapotot, aztán kivettem a szabadságomat és hipersebességgel álláskeresésbe kezdtem.
Nem tudom, hogy szerencse, vagy a gondviselés közbenjárásának tudható-e be, de kevesebb, mint egy hét alatt sikerült új helyet találnom, körülbelül hasonló feltételekkel, mit az előző helyen. A szabadságom lejártával már az új munkahelyen kezdhettem és itt vagyok most is. Nem bánom így utólag,sem, hogy közbeavatkoztam a kislány ledózerolásába, de nem gondoltam, hogy ilyen szinten elfajulnak a dolgok. Mondjuk megtenném újra.
Éva
Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!
Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.
