Tisztelt Olvasó!

Történetem kacifántos régóta szeretnék elhelyezkedni,de sajnos a magyar munkaerőpiacon óriási a diszkrimináció.Nem vagyok válogatós szórólap csomagolás bármi megalázó,ha talpon akarok maradni.Kisebbségnek néznek a nevem miatt, hol a korom a gond,hogy betöltöm a 30 at és nem vesznek fel mert szülni fogok címen.

 

A másik hiába van a végzettség meg a gyakorlat jön egy rokon vagy ismerős és ő kerül be, vagy belekötnek valami hülyeségbe,hogy az nincs. Direkt keresik min buktathatják el a pályázót.A másik gond azon agyalok éppen mit kéne törölni a bizonyítványok közül és mikor lebukom,hogy ja és abba a 2 évben mit csinált és elárulom tanultam szinte szégyellnem kell. Eleinte beleírtam az összes végzettségem az önéletrajzomba pár helyről visszaírtak túlképezettség miatt nem vagyok alkalmas.

A nyelvtudáson bukom el általában mikor rákérdeznek, de hogy tanuljak nyelvet pénz nélkül?Nem túl jó nyelvérzékkel otthon tanulással nem mentem sokra.Szóval még reménykedem,hogy üzletkötő munka lehetőségen kívül találok egy hosszútávú munkahelyet, ahol megbecsülik a munkám a tudásom és tapasztalatom, emberszámba vesznek esetleg értékelik az ötleteket.Ha történetem megosztanák vagy felhasználnák kérem név nélkül.

Köszönöm,hogy elolvasta.

 

Üdvözlettel,

 Csilla

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Tisztelt Munkahelyi Terror Blog!

A "A munkavállalók végtelenül lusták és nem akarnak dolgozni" című bejegyzésetek inspirált, hogy én is megosszak veletek néhány hasonló sztorit, hogy ne mindig a sírásokat hallgassuk. Szabadúszóként dolgozom, eléggé sok különböző munkakörben, így sok embert ismerek, akik megbízhatónak tartván néha rám szoktak kérdezni, hogy ilyen-olyan alkalmi vagy akár hosszabb távú munkára nem tudnék-e ajánlani valakit. Jó emberismerő vagyok, ezért be szoktak jönni azok, akiknek segítek. Az elmúlt fél évben 14 ismerősömnek, vagy ismerősöm ismerősének szereztem munkát, tudom nem sok, de mindig örülök, ha már egy embernek tudok segíteni.

 

A minap megkérdezett egy ismerősöm, hogy egy június négy napos rendezvénysorozathoz Szegedre tudnék-e neki ajánlani két embert, aki értékesíti a portékáját. Semmit nem kell csinálni, egy sátorban kell árusítani, reggel odamegy valaki, aki kinyit, este meg bezár és elviszi a kasszát. Még anyagi felelősség sincs. A négy napra, napi 10 órára 50 ezer forint + Áfát fizet, de ha nem tud számlát adni, az se nagy baj, megoldjuk. Plusz az eladott termékek utáni érték 20%-áért ő is vihet belőlük haza. Szerintem eléggé jó pénz négy napi munkáért.

Tisztelt Munkahelyi Terror Blog!

 

Van ismét szabad egy órám, így gondoltam mérgemben gyorsan billentyűzetet is ragadok és leírom a tapasztalataimat a "túloldalról". Ugyanis a blogon rendszeresen és túlnyomó többségben csak a "már 400 helyre pályáztam 3 diplomával és 2 perfekt idegennyelv-tudással de válaszra se méltatnak" jellegű levelek jelennek meg. A teljes munkaerőpiaci kép azért ennél jóval árnyaltabb, lássuk csak miért.

 

 

A munkaadói oldalt képviselem egy német tulajdonú, budapesti székhelyű középvállalkozásnál. A régi sztorikat a munkavállalók hozzáállásáról csak rövid összefoglaló szinten írnám meg, hogy mégis mindenkinek legyen képe róla. Egy jellemző kiválasztás során 3-4 új munkavállalót keresünk, mivel a technológiánk ennyi új ember betanítását teszi egyszerre lehetővé. Egy külső bérmunkás céggel dolgozunk együtt, akik "előválogatják" számunkra a dolgozókat. Egy-egy alkalommal 70-80 embert hallgatnak meg, akikből 30-40 jut el hozzánk. Itt tavalyig még jellemzően volt 2-3 alkalmas ember (idén volt olyan kör is, ahol már csak 1 ember volt, akit végül az üzemorvos nem engedett munkába állni), akik jellemzően munkába is álltak. Egy hónap után általában jó esetben egy új dolgozó marad meg, a többiek lemorzsolódnak. Volt olyan eset, hogy reggel 6-kor bejött műszakkezdésre az új dolgozó, 7-kor elkérte az öltözőkulcsot, átöltözött és szó nélkül elment, soha többé nem is láttuk...