Tisztelt Munkahelyi Terror Blog!

 

Van ismét szabad egy órám, így gondoltam mérgemben gyorsan billentyűzetet is ragadok és leírom a tapasztalataimat a "túloldalról". Ugyanis a blogon rendszeresen és túlnyomó többségben csak a "már 400 helyre pályáztam 3 diplomával és 2 perfekt idegennyelv-tudással de válaszra se méltatnak" jellegű levelek jelennek meg. A teljes munkaerőpiaci kép azért ennél jóval árnyaltabb, lássuk csak miért.

 

 

A munkaadói oldalt képviselem egy német tulajdonú, budapesti székhelyű középvállalkozásnál. A régi sztorikat a munkavállalók hozzáállásáról csak rövid összefoglaló szinten írnám meg, hogy mégis mindenkinek legyen képe róla. Egy jellemző kiválasztás során 3-4 új munkavállalót keresünk, mivel a technológiánk ennyi új ember betanítását teszi egyszerre lehetővé. Egy külső bérmunkás céggel dolgozunk együtt, akik "előválogatják" számunkra a dolgozókat. Egy-egy alkalommal 70-80 embert hallgatnak meg, akikből 30-40 jut el hozzánk. Itt tavalyig még jellemzően volt 2-3 alkalmas ember (idén volt olyan kör is, ahol már csak 1 ember volt, akit végül az üzemorvos nem engedett munkába állni), akik jellemzően munkába is álltak. Egy hónap után általában jó esetben egy új dolgozó marad meg, a többiek lemorzsolódnak. Volt olyan eset, hogy reggel 6-kor bejött műszakkezdésre az új dolgozó, 7-kor elkérte az öltözőkulcsot, átöltözött és szó nélkül elment, soha többé nem is láttuk...

 

Aki ezek után azt gondolja, hogy persze, mert olyan szemét munkát kell végezni vagy olyan rosszul fizetünk, az téved! A munka ugyan különböző fizikai munka, de végezhető, ezt bizonyítja fluktuációnk is: dolgozóink nagy része hosszú évek óta nálunk dolgozik. A bérezés tiszta, bejelentett, minden trükktől mentes. Túlóra esetén mindent rendben fizetünk, elég jó cafeteria rendszerünk van, munkába járást törvény szerint fizetjük, 13. havi bért is fizetünk. Persze természetesen lehetne több is, de a becsülettel nálunk dolgozók megélnek belőle.

 

Másik kedves sztorim a hozzáállást bemutatandó a kéregetők, koldusok hozzáállása. Én is és pár kollégám is rendszeresen névjegykártyát ad a szemmel láthatóan egészséges kéregetőknek, felajánlva, hogy pénzzel ugyan nem tudunk közvetlenül segíteni, de munkát szívesen adunk. Soha senki nem keresett még meg, pedig 40-50 névjegyet már biztosan elosztogattam.

 

És akkor az aktuális helyzet, amiért végül is billentyűt ragadtam: keresek jelenleg egy GYES-re menő kontoller-pénzügyi munkatárs kolléganő helyett új kollégát, 3 éves határozott idejű munkavégzésre. Rendes irodai körülmények, normál munkarend. Pályázati feltétel: gazdasági diploma, Excel és Access programok ismerete (mert ez kell a munkavégzéshez), angol/német nyelv ismerete előny, de nem feltétel, pályakezdők jelentkezését is várom! A bérezés pontos elemeit nem írnám le, de maradjunk annyiban a kétkedők megnyugtatása végett, hogy versenyképes (bruttó 300e HUF/hó felett), jó egyéb juttatásokkal (cafeteria, 13. havi bér). Hirdetés a legnagyobb internetes állásportálon fut egy hétig. Naív gondolat: annyi jelentkező lesz ilyen feltételekkel, hogy kinyomtatni sem győzöm az önéletrajzokat. Tény: 16 pályázó jelentkezik, akikből önéletrajz alapján 10 lehet komolyabb elbeszélgetésre érdemes. Őket fel is hívom egy rövid telefoninterjúra, elmondom a kiválasztást, pár kérdésemet. Páran már itt is elvéreznek: nem vállalnak egy alap Excel tesztet (bár természetesen a jól ismert sorok mindenki önéletrajzában megtalálhatóak, hogy Office felhasználói szintű ismeretek) vagy amikor megkérdezem, hogy hogy képzelte a bejárást 200 km-ről nagy hallgatás a válasz, hogy ő nem is tudta, hogy mi 200 km-re vagyunk (a hirdetésben természetesen a budapesti munkavégzés és a cég neve is egyértelműen benne van). Ilyenek ezek a 400 helyre összevissza pályázók, akik azt se nézik, hogy hova és mire pályáznak... És ezek friss dilpomás ifjú titánok, akik utána verik az asztalt, hogy nincs állás, meg válaszra sem méltatják őket! Nyolc jelentkezővel személyes interjú megbeszél. Korrekt vagyok, hosszú hétvége előtt hívom őket, direkt szólok, hogy lesznek számítógépes tesztek, hétvégén még át tudják nézni, nem csak úgy odaültetem őket, hogy csinálják. Kedd reggel bejövök az irodába, a nyolc jelentkezőből kettő már írt válaszmail-t, hogy nem tudnak jönni: egy családi okkal indokolja, másik nem tud bejárni (lsd. fent a 400 helyre pályázót). Marad hat. Várom az első versenyzőt 11-re, fél 12-kor már csak felhívom érdekesség képpen, merre lehet, azóta se tudtam persze elérni... Még ki se váltotta a diplomáját, nincs nyelvvizsgája, de arra is lusta, hogy eljöjjön meghallgatni, mit is ajánlanék, vagy utána felvegye a telefont ha hívom és annyit mondjuon, hogy bocs nem érdekel. Most is munka nélkül van inkább... Ahogy az a két jelentkező is, akik lemondták az interjút (gondolom a hosszú hétvégén jobb ajánlatot kaptak, mivel direkt péntek 4 óra körül hívtam őket). Inkább otthon üldögél, minthogy eljönne legalább közelről megnézni egy munkahelyet. És a mai 14 órás is eltűnt, helyette írom most ezt a levelet... Csak úgy, se szó, se beszéd, ahogy azt egy illedelmes pályakezdő munkakeresőnek kell. De közben már megjött a 15 órás, úgyhogy zárom is soraimat.

 

Remélem sokan ez a kis élménybeszámoló alapján közelebb kerültek a mai magyar munakerőpiac legnagyobb problémájához. Ami nem a fekete foglalkoztatás, nem az alulfizetettség, nem az alul-vagy túlképzettség de még csak nem is a kiszipolyozó munkaadók. Hanem maguk a munkavállalók, akik bizony végtelenül lusták dolgozni és nem is akarnak dolgozni, leginkább azért nem tudnak! Persze akinek nem inge, ne is próbálja magára húzni...

Üdv.
Egy Munkaadó

 

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.