Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Kedves MT!

Egy korábbi cikket látva bátorodtam fel, hogy leírjam az én esetemet. 2009 óta vagyok a munkaerő piacon, nem vagyok az a típus aki szeret tétlenül ülni, így mindig találtam valami munkát akár hosszabb akár rövidebb távra. Láttam már pár cifra dolgot, találkoztam kulturáltnak aligha nevezhető kollégákkal, hátborzongató főnökökkel. Mondjuk úgy edzésben vagyok ezen a téren. Legutóbbi hosszútávú munkahelyemen a nehézségek és a meglehetősen rossz aránnyal bíró fizetés-feladat mennyiség-veszélyességhez képest szerettem a munkám és jó is voltam benne a visszajelzések alapján. Mivel nincs komoly végzettségem (érettségi + OKJ szakma) így igencsak nehézkes jó állást találnom. Sok meglehetősen rossz választás után kerültem be végül a közszférába, mint kisegítő munkaerő, mindössze nettó 51800 Ft-ért havonta, egyéb juttatások nélkül (mivel közel volt az otthonomhoz gondoltam átmenetileg jó lesz, amíg jön valamilyen komolyabb lehetőség).

Alapvetően az volt a dolgom, hogy a napi ügyiratforgalmat kezeljem (kézbesítettem az osztályok és az irattár között), segítettem az osztályom munkáját, az adminisztrációt, selejtezésnél ott voltam plusz emberként, semmi megerőltető amit ne lehetne gyorsan megtanulni. A közvetlen kollégáimmal és csoport vezetőmmel nagyon jól kijöttem. Maximálisan elégedettek voltak velem mivel elsőre beillettem a csapatba és elememben éreztem magam a folyamatos pörgés közepette is. Nagyjából 2-3 hónappal a szerződésem lejárta előtt már azon tanakodtak miként lehetne megoldani, hogy állandóra ott maradjak velük vagy legalább hosszabbítsanak velem szerződést, természetesen a próbálkozás úgy nézett ki süket fülekre talált, új embereket vettek fel, köztük az egyikőjük csak "besegíteni" járt le a mi osztályunkra mert az eredeti helyén gyakorlatilag csak ült egész nap a 4 fal között (szó szerint értendő sajnos). Ezzel önmagában nem is lett volna gond, mivel rengeteg volt a munka még örültem is egy plusz kéznek, gondoltam neki se kellemetlen az egész napos távolba meredés. A csoportvezető rám bízta, hogy tanítsam be a kolleginát a kézbesítés csínjára-bínjára, mert nagy valószínűséggel ő fogja ezt a feladatkört átvenni, így én foglalkozhatok más sürgősebb munkával is a hátralévő időben.

A hölgy lelkes volt az elején én meg igyekeztem a lehető legegyszerűbben elmagyarázni mindent persze kedvesen és jó kedvűen. Hetekig tanítottam be a delikvenst, aki napról napra egyre érdekesebb hozzáállást kezdett tanúsítani. Furcsa megjegyzései voltak mit miért nem hajlandó megcsinálni, vájkált mások anyagi helyzetében, egyszer még azt is közölte, hogy én a közvetlen főnököm helyére meg a bankszámlájára pályázok biztos azért vagyok csak vele kedves (azóta is barátok vagyunk egyébként pedig már nem a feljebbvalóm). Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, nem volt szimpatikus a kollegina és már láttam hozzáhasonló kavarásra hajlamos egyént. A munkáját látványosan rosszul és lassan csinálta, mintha ő tenne szívességet azzal, hogy dolgozik és ezt előszeretettel mások orra alá is dörgölte. Ha hibázott természetesen mindenki hibás volt csak ő nem. Lassan haladt a betanítása mondanom se kell.

Történt aztán, hogy végre megérett az önálló kézbesítésre. Pénteken nagyon győzködött mindenkit, hogy ő hétfőn már egyedül szeretne menni mert úgy érzi menni fog, de ha valami gond van akkor is a hétfő hosszú nap, könnyebb lesz korrigálni. Csoportvezető és a kollégák jóváhagyták a dolgot így én már abban a tudatban jöttem be hétfőn, hogy nem nekem kell végig rohanni az épületen. Nagyjából 20 perccel a kézbesítés szokott időpontja előtt azonban a kolléga közölte, hogy ő neki el kell menni mert az osztályon ahol eredetileg van munkát kapott de nem fogja az orrunkra kötni mi az mert titok, várhatóan 10 percet fog késni a kézbesítés, de biztos nem lesz több mert visszaér gyorsan. Összenéztünk, felettesem jóváhagyta, had menjen, ismertük már az ominózus osztály hangját akitől a feladatot kapta, jobb ha elintézi azt előbb mert csak a dráma lenne belőle, hogy nem ő volt az első. Telt múlt az idő, a 10 perces késésből 20 lett, a 20 perces késésből 30 majd 40. Lassan 3/4 órája várták az osztályok az anyagaikat, így végül eldobva minden mást ketten rohantunk fel egy másik kolleginával, hogy gyorsan körbevigyük amit kell. Persze kaptuk is a megjegyzéseket rendesen.

Épp mentünk az egyik folyosón, egyszer csak szembejön a kedves késő kolléga. Egy szál kabátban, kezében pörgeti az esernyőjét, csomag vagy bármi sürgősnek látszó dolog nincs nála. Gondoltam ha már összefutottunk vele megkérdezem mi történt, hogy nem ért vissza, gondoltam biztos közbejött valami. Nem lett volna semmi gond, ha csak szimplán válaszol és elnézést kér, már robogtunk is volna tovább egy ok semmi baj felkiáltással. Erre fennhangon üvöltve közölte, hogy nem vagyok a főnöke és én csak ne dirigáljak neki, mert ő nem is hozzánk tartozik és, hogy merészelem őt kérdőre vonni (azok után, hogy helyette dolgoztunk ketten igen). Majdnem elejtettük az aktákat a kezünkből a válasz hallatán. Természetesen a hölgy tovább állt mintha semmi dolga nem lenne, kínosan kényelmesen indult meg a lépcsőn felfelé, visszhangzott a szidalmaitól a folyosó. Mivel úgyis mentünk fel az osztályra ahová eredetileg tartozott, gondoltam megkérdezem az ottani felettesét, hogy mi történt, mert ha lesz még ilyen alkalom akkor inkább szóljanak és körbeviszem én a postát, akkor neki nem kell sietnie én meg úgy osztom be az időmet és nincs probléma. Erre a kedves kolléga szó szerint ugyanazokkal a szavakkal lehordott a sárgaföldig, hogy én nem vagyok a közcélus kolléga főnöke, milyen jogon kérem számon, meg hogy én egyébként is hogy merészelem ezt a stílust megütni. Idézem: én csak egy szaros kis közmunkás vagyok (megjegyzem egykor ő is így került ide) és majd ő beszél a csoportvezetőmmel, hogy rúgjanak ki de azonnal mert ez megengedhetetlen, hogy én itt dirigálok egy másik közmunkásnak és majd az aljegyző jól móresre tanít engem.

Döbbenetemben megszólalni sem tudtam, a másik egyébként nem közfoglalkoztatott kolléga aki velem volt tátott szájjal meredt az egész jelenetre. Természetesen a nagyhangú hölgyemény bepanaszolt a csoportvezetőnél, hogy micsoda alpári stílusom van így én már arra mentem le a saját osztályomra, hogy a kedves késő kollegina vigyorogva néz engem egy kiflit majszolva, a csoportvezetőnek meg látványosan vörös a feje. Szerencsére ő jobban ismert engem annál, hogy hitelt adjon az egésznek. Leültünk beszélgetni, ő lenyugtatta odafent a kedélyeket közben, de később elmondta, hogy ez nem az első eset, hogy panaszkodnak rám a hátam mögött, természetesen ugyanez a személy, aki egyébként azért orrolt meg rám, mert a selejtezési időszak közepén amikor egymagam voltam csak segítő nemet mondtam az ebéd fuvarozásra és megkértem, hogy ha van lehetőség inkább oldja meg máshogy mert úszok az aktákban és az adminisztrációban odalent (több tízezer aktát kellett kezelni akkoriban meglehetősen rövid idő alatt, ebédelni is alig volt időm).

Természetesen innentől kezdve folyamatosan szabotálva volt a további alkalmazásom kérdése, kaptam a gúnyos vigyorokat, így végül a szerződésem lejártakor távoztam. A kavaró művésznő azóta is itt dolgozik egyébként bár érdemi munkát nem bíznak rá azóta sem. Az egész szituációban csak az vigasztalt, hogy a közvetlen felettesem és a kollégák akikkel nap mint nap együtt dolgoztam kiálltak mellettem és még búcsú bulit is tartottak amikor már az utolsó napokat töltöttem velük. Megmaradt velük a jó viszony, ha az időm engedi meg is látogatom őket. Azóta már új helyen dolgozom szerencsére jó kollégákkal és egy energikus, de nagyon rendes főnökkel.

Tanulság: Vigyázzon mindenki aki közszférában dolgozik, mert onnan is érheti támadás ahonnan nem is várná.

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Tisztelt MT!

Történetem nem is terror, inkább mentalitás és vezetői képességek hiányosságáról szól. Pályakezdőként kerültem ki a munkaerőpiacra. Állam- és jogtudományokat tanultam az egyetemen. S mivel mindenhonnan megkaptam, hogy nincs tapasztalatom, ezért nem tudnak alkalmazni. Természetesen a diploma kézhezvétele utáni napon már mentem regisztrálni az illetékes munkaügyi szervhez. 1-2 hónap "várakozás" után fel is vettek egy egy helyre. Közfoglalkoztatottként,de annál nagyobb lelkesedéssel vágtam bele az új munkába. Reggel már 1 órával előtt benn voltam, és maradtam is 30 perccel tovább. Fizetés nem volt sok,a munkához képest. Jogi munkát végeztünk,s úgy éreztem, hogy maga a tudat, hogy dolgozhatok mindenért kárpótol.

Próbáltam odafigyelni és tanulni. Sajnos betanítás nem volt, így a többieket figyeltem. Sokáig éreztem azt, hogy nem megy a munka. Csoportvezetőmet -aki 3 évvel volt idősebb tőlem- sűrűn felkerestem, ellenőrzésekre és jóváhagyások végett. Sokszor hibázott ő is,de mindig sikerült kibújnia a felelősség alól, és ránk közfoglalkoztatotatkra kenni a dolgot. A többi kollégával, akikkel egy irodában voltunk jól kijöttünk. Segítettük egymást. Megleptek a sok értelmetlen, logikátlan szabályok amikkel az 1-3 hétben találkoztam. ("Nem beszélhetsz ezzel az osztállyal,meg azzal mert rosszban vagyunk velük!") Gondoltam magamban, hogy ez nem óvoda, hogy így viselkedjen egy felnőtt ember. 1 hónap után behívott a közvetlen főnököm, és közölte, hogy nincs megelégedve velem. Mondtam, hogy persze még bele kell tanulnom,de igyekszem. Ekkor hümmögött és láttam rajta, hogy valami nagyon zavarja. Mondta, hogy örülhetnék, hogy itt dolgozom. Ekkor én hümmögtem egy sort. Mert mégsem a Google cég csapata,hanem közszféra. Kapásból kérdőre vont, hogy én biztos azt mesélem otthon a családom körében, hogy ez nekem mennyire jól megy, és hogy én vagyok itt a király. Felháborodással néztem rá, hogy ennek mégis milyen relevanciája van, hogy én mit mesélek otthon és hogyan végzem a munkám benn?! Nettó személyeskedés! Közölte, hogy ne is álmodjak róla, hogy hosszabbítják a szerződésem. Gondoltam, 1 hónap után "érdekes" ilyet kinyilatkoztatni. Ekkor mondta, hogy mehetek vissza dolgozni. Hát, ez is egy hülye, gondoltam. A csoportvezetőnk sem értett annyira a dolgokhoz. Volt pár ügy, aminél utasított, hogy írjak egy közig. szervnek. Megírtam majd mikor válaszolt szerv kiderült, hogy már 2 hónapja megírta neki az előző kolléga a levelet. Gondoltam ez is egy összehangolt munkavégzés.

Persze, rajtam csattant az ostor. Egyrészt megértettem, hogy figyelmetlen voltam, amiért nem néztem utána, hogy már ment ki ilyen levél. Másrészről,annyiban megbíztam a vezetésben, hogy azért mégiscsak tudják mit csinálnak. Több év,több gyakorlat. A többi munkavégzés is ilyen semmilyen munka volt. Belekezdtem volna egy ügybe,egyből leállítottak, hogy na azt én ne csináljam. Mondom jó, akkor mást. Ajj, onnan még várjuk a visszajelzést! S folyamatosan akadályba ütköztem. S a csoportvezető sem segített. Amikor 1 hét maradt már csak a programból. Lejött a HR-ről egy kollegina és kérdezte, hogy nem kapta meg a nevem, hogy benne lennék a következő programban. Ergo, tőle kellett megtudnom, hogy akkor ennyi volt.

Egyrészt örültem neki,mert ilyen semmilyen munkahelyet nem tudtam volna még csinálni. Másrészről bosszantó volt, hiszen a munkáltató kötelezettsége ezt közölni. Még a héten bementem hozzá,mert kötelező volt kivennem 2 napot. Utolsó nap előtt felhívott a közvetlen munkáltató, és elhordott mindennek, hogy én milyen szemét, rohadék ember vagyok, aki még el se köszön tőle. Mondtam -már mindegy mindegy alapon-, hogy én meg a HR.-től tudom meg, ami egy másik osztály, hogy ennyi volt az se korrekt és jogszabály szerint történik. Ekkor megegyeztünk, hogy még utolsó napon (ami a szabadságom!) bemegyek és megírom az átadás-átvételi jegyzőkönyvet (amit a munkáltatónak kellene!), s nekem csak aláírni. Bementem reggel, mintha dolgozni mennék. Gondoltam 10 perc az egész, vittem a kollegináknak csokit, a férfi kollégáimnak egy-egy üveg bort. Mégse váljunk el haraggal,ha mégis így alakult ez. Megírtam az átadás-átvételit -bár még sose írtam- majd elküldtem a csoportvezetőnek, hogy jó lesz-e így. Minta alapján írtam, gondoltam jó,készen vagyunk. Visszadobták, hogy nem jó, és ezt meg ezt írjam bele. Persze, hogyne,beleírtam. Így jó lesz kérdeztem. Nem,még most se jó,mert ez meg ez hiányzik belőle. Javítottam, küldtem. Most se volt jó. 12 körül volt,én meg ebédet se vittem magammal. Átrohantam a boltba venni valamit. Kérdeztem mi a gond vele, a válasz mindig az volt: nézzem át jobban. Konkrétummal nem tudtak szolgálni. Láttam mire megy ki a dolog. Hátradőltem, és beszélgettem a többiekkel. Akiknek akkor, hogyhogy nem volt éppen semmi dolguk. Majd a munka befejezés előtt 10 perccel behívtak és közölték, hogy mégis jó a jegyzőkönyv. Gondoltam magamba -enyhe szarkazmussal- micsoda véletlen. Aláírtam a munkaviszony megszüntetéséről szóló szerződést,majd kiléptem a kapun.

(Volt egy terhes kollegina (aki szintén közfoglalkoztatott volt). Mondta, hogy meddig tud dolgozni jelezte a HR felé is. Vele a folyosón kezdett el ordibálni, hogy mi a francot keres még itt, amikor azt mondta elhúz hónap végén. Szerintem ez is minősíthetetlen! De ez az ő története)

Egyrészt örültem, hogy vége. S bíztam benne, hogy ennél csak jobb jöhet. Még a héten felhívtak egy közig.szervtől és egy páratlan munkát ajánlottak, kinevezéssel. 1 napot gondolkoztam rajta és rábólintottam. Azóta kicseréltek élvezem és szeretem is. 2 hétig csak ültem egy kolléga mellett és tanultam tőle. S pontosan ez az ami ott nem volt meg. Biztos, hogy van ennél is jobb,de itt legalább embernek néznek, és úgy is beszélnek velem.

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Üdv minden MT poszternek, hozzászólónak, nemrég tévedtem erre a lapra, és a történetetek elolvasása után én is úgy gondoltam, hogy leírom, hogy mi történt velem, és ennek következtében mentem vissza oda ahonnan anno az a bizonyos honvágy hazahozott.

Szóval a suli befejezése után szinte azonnal kimentem külföldre dolgozni, mert úgy gondoltam, hogy ott jobban meg fognak fizetni, mert az itthoni körülményeket elég silánynak tartottam, úgy hogy döntöttem, nem leszek itthon „rabszolga” éhbérért, és kimentem az első ajánlatra, amit egy ismerősnek köszönhettem.

Így telt el jó pár év, egészen jó volt minden, meg volt becsülve a munkám, jól fizettek, csak egy idő után már az adott ország nyelvén kezdtem gondolkozni, érezni, és ebből azt vontam le azt, hogy haza kellene jönni, mert megesz a honvágy.

A munkaadóm teljesen megértő volt, és azzal bocsájtott utamra, ha mégis meggondolom magamat, akkor szívesen vesz vissza, mert munkám alapján rendkívül elégedett volt velem.

Szóval hazaérkeztem, és viszonylag hamar találtam egy kis céget, ahol alkalmaztak, a fő érv a külföldi tapasztalat, és a nyelvtudás volt, mivel akkoriban terveztek gépcseréket, és az új gépeknek engem kértek fel, hogy írjam meg a magyar kezelését, mert a cégnél dolgozóknak nagy hányada köszönőviszonyban sem volt az idegen nyelvekkel, mint azt tapasztaltam, illetve az irigység is nagy úr volt közöttük.

Mivel engem amolyan megtűrt vendégként kezeltek, nem szerettek velem igazán szóba állni, ami végül is nem zavart, mert így jobban tudtam a munkámra koncentrálni.

A kollégáim mind idősebbek voltak nálam, némelyikük az apám lehetett volna, vagy a nagyapám, de ez nekem nem volt egyáltalán zavaró tényező, mert tiszteltem őket a tapasztalatuk miatt, meg az összetartást is nagyra értékeltem tőlük eleinte. Viszont nagyon nehezen fogadtak be maguk közzé, mint ahogyan annak okát azt fentebb megírtam. (mindig úgy emlegettek a hátam mögött hogy a „taknyos” aki mindent jobban tud) Ennek ellenére jól éreztem magam mert nem törődtem azzal, hogy mit mondtak rólam a hátam mögött.

Miután megvolt az a bizonyos gépcsere, és elmagyaráztam a gépek működtetését, én is jobban munkába álltam én is, úgy éreztem kezd feloldódni a kollégáim többsége, de nem sejtettem, hogy készülnek valamire ellenem.

Ezt úgy vettem észre, hogy a vezetőség közölte velem, hogy egyre több selejtes munkadarabot adok ki a kezemből, és ez nagyban befolyásolja a termelést.

Viszont én mindent alaposan végeztem, és nem voltak selejtjeim a jegyzőkönyvek szerint, és a gépek naplózása is azt mutatta, hogy én pontosan végeztem a munkát.

Itt kezdtem el gyanakodni, hogy valószínűleg kicserélik az én munkadarabjaimat az ő saját selejtes munkájukra, és ezt egy idő után ki is tudtam figyelni. Mivel az üzemben mindenkinek névre szóló rekesze volt, oda tette a kész munkadarabot, amit egy másik helységben a meósok ellenőriztek.

Így kerülve a következő munkafázishoz. Mikor felmerült, hogy én selejteket állítok elő többnyire, tettem egy jelölést olyan helyre, amit könnyen tudok azonosítani, de nem zavaró a további folyamatokra, amolyan névjegyként. Amint ezt bevezettem magamnak, és megnézettem a rekeszeket a meósokkal, közölték, hogy a munkadarabjaim ki vannak cserélve a rekeszek között, így jöttem rá arra, hogy a kollégáim cserélték össze szándékosan a munkadarabjaimat.

Végül is megkapták a magukét, figyelmeztetve lettek, hogy ilyen ne forduljon elő a közeljövőben, és szorosabb együttműködésre kötelezték őket.

A látszat szerint ez hatott, viszont nem tudhattam, hogy nem érik be ennyivel, mert ha szakmai oldalon nem tudtak belém kötni, akkor mást kellett kitalálniuk, hogy kiszórjanak a munkahelyről.

Meg nem tudtam azt hogy a vezetőséggel is megegyezhettek, hogy én nem kívánatos vagyok a kollektíva szemében.

Bár ezt nem tudhattam előre hogy ilyen mértékű összeesküvés folyik ellenem, pusztán irigységből.

Elmentek odáig, hogy valahogyan látszatát adják annak, hogy barátkozni szeretnének velem, és elnézést kérjenek tettükért, de készülhettek arra, hogy hol van a gyenge pontom. Mivel mint írtam szakmailag nem voltam kikezdhető, más módszer után nézhettek.

Szóval egy hétfői nap rákérdeztek a barátság látszatát adva, hogy mint telt a hétvége, azt feleltem, hogy pihenéssel szórakozással, mire azt kérdezték kivel, én meg azt gondolva, hogy nincs semmi hátsó szándék mögötte, azt mondtam, hogy nem volt kivel, mert annyi dolgom volt, hogy pihenés szórakozás közben nem volt időm ismerkedni senkivel sem, amióta itthon vagyok.

Ekkor javasolták, hogy nincs e kedvem megismerni azt az új irodai kolléganőt, aki nemrég jött a céghez dolgozni.

Azzal az indokkal utasítottam el, hogy házi nyúlra nem lövök, és különben is lehet, már van valakije.

Viszont egy amolyan véletlen hozta mégis sikerült vele megismerkedni, nem sejtvén, hogy ez számomra végzetes dolog lesz.

Már jó ideje ismertük egymást, és gondoltam fenébe a házi nyúl szöveggel - bár ne tettem volna – kezdtem szorosabbra fűzni a barátságot a fent említett kolléganővel.

Egyik vasárnap este azzal köszöntünk el egymástól, hogy hétfőn munka után összefutunk, nem tudtam, hogy ez lesz az ami miatt eltávolítanak a cégtől.

Tehát hétfőn a munka befejeztével vártam már találkozást, amikor nem várt dolog történt;

Éppen megláttam, és elindultam felé, hogy üdvözöljük egymást, amikor hirtelen ellökött magától, és kiabálni kezdett, hogy mit képzelek, hogy így letámadom őt így ismeretlenül, pedig azelőtt az ilyen üdvözlésnek nem volt ilyen következménye kettőnk között.

A biztonságiak persze azonnal reagáltak, és lenyomtak mindhárman a földre, és közölték, hogy ennek bizony rossz vége lesz.

Gondoltam magamban, még hogy ismeretlenül, hiszen hetek óta ismertük a másikat. Nem értettem, hogy miért reagált így a közeledésemre.

Másnap behívtak az irodába, és közölték velem, hogy amit „műveltem” teljesen ellentmond a vállalat értékrendjével, és azonnali hatállyal megválnak tőlem.

Értetlenül álltam a történtek előtt, és meg akartam magyarázni viszonyunk mi létét, de meg sem hallgattak, és odatették elém a felmondást, hogy írjam alá, vagy feljelentenek, hogy megtámadtam a kolléganőt, és erőszakosan magamra kényszerítettem, és ezt mindenki tausítani fogja mindenki, hogy én rontottam rá.

Tehát inkább aláírtam a papírt, és gondoltam, hogy esetleg fellebbezem ezt a megfelelő helyen, ám tájékoztattak, hogy ez egy nagy múltú cég, és inkább nekik fognak hinni mint nekem, így nem vállaltam a további küzdelmet.

Ami viszont ezek után történt az megkérdőjelezhetetlenné tette mindazt amit a volt kollégáim akartak; eltávolítani minél hamarabb, és ebben szövetségesre leltek a vezetésnél, és annál a lánynál aki engem jól rászedett.

Ami még ennél is meggyőzött abban, hogy inkább visszamegyek külföldre dolgozni. Az „incidens” után próbálkoztam a környékbeli hasonló profilú cégeknél, és mindegyiknél elutasítást tapasztaltam.

Volt hogy nem is reagáltak a jelentkezésemnél, vagy azt írták, hogy a pozíció betöltve, pedig hetekig még hirdetve az adott munkakör, de akadt arra is példa, hogy amint meglátták jelentkezésemet, azzal indokolták elutasításukat, hogy ilyen romlott erkölcsű embert nem szeretnének alkalmazni, aki minden nőneműre rászáll.

Ekkor jutott el nekem az a gondolat, hogy rendre megelőzött valaki, és beárult minden helyen, hogy ne vegyenek fel engem.

Pedig minden esetben igazolni akartam a tisztaságomat, hogy engem csak rászedtek, hogy ne kelljen engem alkalmazni.

Egy két cég ahova nem jutott el a „hírem” azzal fogadtak, hogy én „sajna” ésszel élek, így nem vagyok jó nekik, mert egy helyen azt várták volna, amint egy rossz szó akkor magam alá csinálok, de nem így volt, így nem vagyok betörhető, kikezdhető, alázható.

Mert azt tapasztaltam, tisztelet a kivételnek, mert itt sokszor az a cél, hogy rettegésben legyen tartva a munkaerő, hogy ne legyen ideje ereje méltatlankodni, hanem végezze a dolgát, és ha annak kénye kedve tartja, akkor hatályon kívül helyezzék.

Így hát jelentkeztem vissza oda ahonnan hazajöttem, ahol örömmel visszafogadtak, és megbecsült tagja vagyok az ottani kollektívának azóta is, és később nekem köszönhetően került oda jó pár honfitársam akikkel jó barátságot ápolok attól fogva is, akik hisznek abban, hogy én erkölcsileg rendben vagyok.

Még egy csattanó a végére. Már jó ideje kint dolgoztam, kaptam egy emailt attól a lánytól aki miatt el kellett jönnöm, a cégtől.

Amiben leírta, hogy ő eredetileg vezetői asszisztensnek jelentkezett a céghez, de nem annak alkalmazták, és később rávették arra, hogy ha segít engem eltávolítani a munkahelyről, akkor megkaphatja a várt pozíciót, és plusz pénzt is ígértek neki, ha elég látványosra sikerül a dolog a részéről.

Mert azt írta nekem, hogy elég rossz anyagi körülmények közt élt, és így könnyen belement a dologba. Viszont amikor arra is rá akarták beszélni, hogy terjessze el a „rossz híremet”, hogy ezek után ne vegyenek fel sehova sem. Ekkor érezte azt hogy mekkora hibát követett el, és már jó pár helyre eljuttatta a rólam szóló információkat. Ezért inkább visszaadta a pénzt, nem fogata el a pozíciót, és kilépett onnan, és máshol keresett munkát.

Az én címemet még én adtam neki, mert akkor még azt gondoltam, bízhatok benne.

Levelében arra kért, hogy bocsássam meg neki, hogy ilyet mert tenni, és ha van kedvem, akkor tiszta lappal kezdhetjük újra a kettőnk dolgát.

Hát erre azt reagáltam, hogy nem fogom elnézni számára, és ne számítson tőlem semmire, viszont írtam, hogy én nem rá hanem a cégre haragszom, és ennyivel lezártam a dolgot.

Ám végül is eme téren is sikerült odakint találnom valakit, aki elfeledtette ezt a nehéz időszakot amit itthon kellett megélnem. Amiről úgy gondolom, hogy megbántam, de gazdagabb lettem egy tapasztalattal, hogy itthon ne adjak a látszatra….

Werke

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!