A nagy visszatérés bizony, sokak örömére, még többek bánatára, de a Munkahelyi Terror blog a mai naptól újra üzemel. 

Tisztelt Munkahelyi Terror Blog! Olvastam egy 2012-ben közzétett cikküket, mely az "Embertelenül bánnak a pénztárosokkal" címet kapta. Ennek kapcsán találtam a weboldalra és vettem a bátorságot, hogy én is leírjam szerény történetem.

cím: Így bánnak egy közlekedésben dolgozó pénztárossal

Pénztárosként dolgozom egy pályaudvaron, korábban is ennél a cégnél dolgoztam. Mondhatni ez volt az álmom, hogy ennél a cégnél dolgozhassak. Mivel elköltöztem, ezért kellett munkakört váltanom és csak pénztáros pozícióba volt lehetőség jelentkezni, cégen belül. Sajnos mérhetetlen idő és pénz lett volna a bejárás a korábbi helyre. Szép lassan rá kellett jönnöm, hogy tévedést követtem el. Fél év telt el azóta és napi sérelmeket kapok itt. Ezt a pozíciót nem, hogy semmibe nem veszik az emberek itt, lenézik ás kritizálják. Hanem napi szinten megpróbálnak lejáratni, miközben én igyekszem segíteni, tájékoztatást adni. Megtisztelem azzal az embereket, hogy köszönök és meghallgatom a problémáikat, igen, gyakori eset ez is. A kommunikáció sem működik, nem köszön szinte senki, sőt még hanyagon odahajítják az aprót is. Elgondolkodom gyakran, ha nem lenne előttem üveg, akkor képes lenne megdobni is vele? Nem csak diákokról írok, sajnos az üvegen dörömbölő idős emberek is ide tartoznak vagy akik sérelmezik, hogy mosdón voltam.

Mikor az árat mondom is csak lefelé néznek, ez azt jelenti, hogy ott van a pénz a tolóajtós átadóban, akkor teszik oda, mikor nem figyelek. Nincs hivatalos szünetünk, a munkaszerződésben sincs rész róla, ezért, ha épp nem jön senki eszek meg pár falatot. Nem dohányzok, csak mosdóra járok ki, hiszen egyedül dolgozom és nem mehetek ezáltal sehova. Mindennap írhatnék történetet arról, miket tapasztalok. A legnagyobb "pofonokat" a közalkalmazottaktól kaptam meg. Például ma reggel egy közalkalmazott vásárolt nálam, az első ember volt a nyitást követően. Nagyon gyorsan elmondta mit is szeretne, majd miután visszakérdeztem egy-egy dologra, máris belém kötött, hogy ő már elmondta egyszer és keressem meg neki. Az miért nem elég ha mond egy napot és egy város nevet. Megkérdeztem melyik megállónál szállna le, mire nem mondott semmit. Elmondtam neki milyen variációk vannak egy perc elteltével pedig  válaszolt. A közalkalmazott papírján pedig ujjal mutatta, hogy oda bélyegezzek, ahova szabályellenes. Elmondtam neki, hogy csak a másikba tehetem és miért. Majd miután jeleztem számára az árat elkezdett kérdezősködni.

Mennyibe kerül ez a része, mennyibe az a része. Nem csak magának hanem két idős embernek is kért jegyet, azokról is. Ekkor már többen várakoztak mögötte, majd közölte, mikor elmondtam ismét a végösszeget, hogy ő akkor kér még jegyet. Mondott egy települést, sose hallottam még róla. Hangosan elismételtem, hogy biztosan jól írtam le, mire belekötött, hogy nekem ezt tudnom kéne. Válaszoltam neki, hogy nem ismerem. Hozzáteszem egy járat megy ide egész nap, ezért persze, hogy nem ismerem és sose kellett ide adnom menetjegyet mióta itt vagyok. Ismerem a járatokat is, de azokkal 4 évvel ezelőtt foglalkoztam más munkakörben, azóta biztos változott, ez pedig nem tartozik közel sem a jelenlegi munkakörömhöz. Majd közölte, hogy én ezt az iskolában tanultam, mi az hogy nem tudom. Bizonyára ő emlékezik mindenre az iskolai évekből, gondoltam. Persze mindvégig igyekeztem higgadt maradni és rezzenéstelen arccal tovább ülni. Majd megkérdezte, hogy a helyet hova kérheti. Ekkor kiadtam a menetjegyet, majd ismét megszólalt, hogy a kollégám megtudja mondani én miért nem.

Miután kiadtam, megjelent a kijelzőn, hogy hova foglalhat jegyet és tájékoztattam. Mire ismét arrogánsan felelt, hogy nem is tudja, akkor mégis lehet helyet foglalni? Neki mindegy. De legyen bal oldalra. Meg ez menetirány szerint van? Meg középre, ha lehet. Ekkor már tombolt bennem a düh, hogy hogy lehet valaki ilyen. Oda adtam ahova kérte, visszafelé is megkérdeztem. Mire rávágta, hogy hát ugyanoda. A végösszegről ismét tájékoztattam, mire azt felelte, hogy a visszafele út miért drágább, ő ezt nem érti. Majd maga elé engedte az addig hallgatózott embereket, mondva, hogy ez még el fog tartani egy ideig. Majd visszatért a kérdésekkel, mire a kinyomtatott jegyeket ablakon keresztül mutattam számára ki, el akarta kérni őket. Már képtelen voltam kora reggel megint elmondani neki sorba ugyanazt és hiába mondtam, hogy máshonnan kérte, ezért más kilométer övezetbe tartozik. Ezt követően elkezdte végre az összeget előkeresni, szép lassan kivette a csak ezresekből álló pénzt és egyenként kiegyenesítette. Majd végre a helyére tette, átnyújtottam a jegyeket. Elkezdte rendezgetni őket és ott állt kint az ablak előtt még mindig minimum két percig, majd beordított, hogy viszlát. Válaszoltam én is, mivel megadom a tiszteletet, bár ő egyáltalán nem érdemelte meg úgy érzem. Miután elment hosszú percekre elárasztották a szememet a könnyek, szomorú voltam. Szomorú hogy ilyenek az emberek. Ez csak egy esemény a millióból persze. Nem rég be is panaszoltak, hogy elvettem a kislányának a pénzét (310ft-ot). Személyesen még ezt mondta, írásban már többet kértem el tőle. Azt mondták a munkahelyen az a szerencsém csak, hogy vezetem a gépbe ki mennyivel fizet. A kislány többel fizetett, amit bele is írtam és többet is adtam neki vissza annak rendje és módja szerint. Ezért nem kaptam levonást. Már azon vagyok, hogy új munkahelyet keresek, nem bírom sajnos.

Év végéig szerettem volna itt dolgozni, de nem érzem, hogy én ennyi bántást még addig elviselek. A szerződésem is határozott mióta a cégnél vagyok, ezért sok mindentől meg lettem fosztva már. A fizetés itt sem sok, mondhatni a 2 műszakban dolgozók is többet keresnek, bármelyik raktárban. Nincsenek hétvégi szabadnapok, nem igen tart már semmi itt. Talán máshol nem ez a helyzet már ebben a pozícióban, de nekem olyan leckét adott az itt töltött idő, hogy soha többé nem fogok ilyen munkát csinálni. Visszanyerem ezután a jókedvem és ismét mindennap mosolyogva, jókedvvel tudom majd tölteni a napjaim. Szerettem emberekkel foglalkozni, de ezt az érzést itt megölték bennem egy életre attól félek.

Természetesen a címen lehet változtatni vagy a tartalmat szűkíteni, megosztását Önökre bízom. Nekem kicsit könnyített a lelkemen, hogy leírtam.

Üdvözlettel: egy közlekedésben dolgozó pénztáros

Kedves Munkahelyi Terror!
 
A volt munkahelyemen tapasztalt szokatlan változások miatt kezdtem a levélbe, eredetileg korrupciós leleplezésnek indult, de annak még sovány..

A dolog közepébe vágok, döntsétek, el, érdekes-e a téma: gyanítható, hogy a magyarországi SSC-k, azaz multik által üzemeltetett Shared Service Centre-ek (több ezer/tízezer foglalkoztatottjuk van csak Budapesten, a mi SSC-ben pl 1500-an dolgoznak) az utóbbi években álmunkák sokaságát hozzák létre, például azért, hogy ilyen módon EU/kormányzati fejlesztési támogatáshoz jussanak. Meg lehetne irni vicces-szórakoztatóan is irodapatkány-anekdotákkal színezve, szerintem annyira nem vicces, úgyhogy egyelőre maradnék a trend leírásánál.

Magamról: pesti közgazdász vagyok kb 15 év munkatapasztalattal, amiből az utolsó 7-8 évet két közismert multi által üzemeltetett SSC-nél töltöttem, 6 év után a napokban hagytam ott a másodikat. Az SSC-ről pár szót általánosságban, ebben mondjuk nem lesz semmi különösebben újszerű vagy leleplező erejű: a multik jellemzően a nyugat európai országos / leányvállalati helyi rendszereik könyvelését és adminisztrációját (pl. ügyfélszolgálat, követeléskezelés, adóbevallások készitése) szervezik ki olcsóbb közép-európai országokba ún. SSC-kbe, hogy egy-egy ilyen centerből szolgálják ki az adott multi összes nyugati országában femerülő tevékenységét. Tehát központosítás, rendszerek integrálása, folyamatok standardizálása (+lebutítása) és olcsóbb országba történő outsourcingja a lényeg. Pár év után jellemzően Indiába vagy más még olcsóbb országba viszik tovább a munkát a cseh, lengyel, magyar stb SSC-ből. Egy-egy SSC betelepítésére ugyebár komoly EU-s / kormányzati fejlesztési támogatásokat vesznek fel a multik. A folyamatos át- és kiszervezések mellett az adminisztratív munka automatizációja is folyamatos és egyre lényegesebb, részben egyszerűbb eszközökkel dolgozó belső fejlesztőkkel, részben profi külső fejlesztőkkel.
 
Ilyen környezetben nem meglepő, ha az érintett és ellenérdekelt managerek, középvezetők a kiszervést/automatizálást próbálják lassítani, szabotálni, a saját felszámolásra ítélt egységük jelentőségét akár mesterségesen felnagyítani stb. Ezek a belső taktikázások cégen belül régóta ismertek viszont egy oknyomozó újságíró számára nyilván érdektelenek.
 
Mostanában, nagyjából az elmúlt 2-3 évben viszont valami elkezdett megváltozni és egyre furábbak a viszonyok. Itt már nem holmi leépítésre ítélt német/magyar managerecskék időhúzó taktikázásáról van szó, hanem jól érezhetően kiterjedt, szisztematikus, egész magas szintről szervezett szélhámosságról, nem tudok jobb szót.

Árulkodó jelek:

- Középszintű management megváltozott viselkedése. Régebben nyitottabb , szakmailag igényesebb és érdeklődőbb stílust hirtelen felváltja a kommunikáció szinte teljes hiánya és arrogáns elutasítása az alsóvezetőkkel/alkalmazottakkal illetve nagyon ritkán kényszeredett diplomatikus rövidre zárt small talk-ok, panaszok, javaslatok, észrevételek csípőből elutasítása, sőt, végig sem hallgatása. Elég egyértelmű, hogy tudnak valami fontosat, amiről nem akarnak beszélni, ami persze önmagában még sok mindent jelenthet, akár csupán csak azt is, hogy idő előtt, akár 1-2 éven belül meg leszünk szüntetve és megy minden Indiába, de menjünk tovább.

 - A magyar management már egyáltalában nem viselkedik szakmai managementként, inkább munka- vagy pontosabban, mivel gyakran csak álmunkák vannak, mondjuk úgy, állásközvetítőként. Összesen két dolog érdekli őket: ha valaki távozik, a helyére kell keríteni valaki mást, illetve ha a külső (esetemben mondjuk német) részről panasz van a dolgozóra, akkor elbeszélgetnek vele, vagy lecserélik. Ez utóbbi nemigen szokott egyébként megtörténni. Ez külső szemmel nézve talán még védhető, valójában ez egy Manpower állásközvetítő szintje és a valóságban ennél sokkal komolyabb szakmai munkát kellene végeznie a magyar managementnek, különösen, hogy a nyugati, német irodát lassan teljesen leépitik és deklaráltan meg is akarják szüntetni. Ennek megvannak a következményei, belső konfliktusok, jogos panaszok ,amikre nem és nem reagálnak érdemben, szakmai nívó gyors csökkenése stb.

 - ezek idáig talán nem túl érdekes általánosságok, de nézzük tovább: feltűnő és nyilvánvaló, hogy tudatosan, szisztematikusan  a magyar és német management összejátszásával teljesen értelmetlen álmunkákat adnak ki dolgozóknak, amiknek egyetlen jelentősége a foglalkoztatási statisztikák feljavítása. Apró példa: szólnak, hogy van egy új feladat, ha jön egy kérés bizonyos egységektől, akkor ezt továbbítanom kell egy másik egységnek emailben. Megkérdezem, hogy ezzel mi a dolgom, mit kell vizsgáljak a kérésen? Semmit, csak továbbitanom kell a levelet. Ennek így persze semmi értelme. Azután csakugyan jön pár levél és egy német kollégának nagyon fontos, hogy továbbitgassam őket, néhány alkalommal, gondolom, hogy egy auditon bizonyítani lehessen hogy én ezzel valóban dolgoztam. Pár alkalom után vége a színjátéknak, a többi kérést már direktben a megfelelő egységnek küldik. Banális eset de ezek az esetek kiterjedtek, nem is túlságosan titkoltak és nem csak a mi teamünket érintik –  itt lóg ki igazán a lóláb, hogy itt már nem csak egy demotivált lusta management sorvasztásáról, hanem tudatosan színlelt munka szervezéséről van szó. Ez nem egy túlmozgásos teamlead egyéni akciója, és nem is az a célja hogy feleslegesen csuklóztassanak. Ez a statisztikák kozmetikázásáról szól alig leplezetten (ha kicsit adnának a látszatra, könnyedén találhatnának olyan álmunkát, amivel soha nem bukhatnának le, de újabban már nem is nem nagyon adnak). Ha mindezt szóvátesszük, szájhúzás, vállvonogatás, esetleg az aktuális álmunka megszüntetése, amit egy másik álmunka követ. Hasonló a dolog, mikor olyan feladatokat adnak ki, amivel elvileg lenne munka, ha lelkiismeretesen elvégeznénk, de ha bármilyen jogos észrevételt, panaszt teszünk, támogatást kérünk hozzá, egyszóval a managementnek is lenne vele dolga, akkor hirtelen teljes ignoranciába ütközünk, és ha odáig eszkalálódik a helyzet, hogy nemes egyszerűséggel nem végezzük el a feleslegesnek tartott feladatokat akár hónapokon, éveken keresztül, annak sincs semmi következménye.

- Közvetlen környezetemben minden különösebb nyomozás nélkül fel tudnám sorolni azt a 10 embert a 30-ból,aki saját bevallásuk szerint munkaidejük 80%-ban nem csinál semmit, vagy felmondásukig nem csináltak és ebből nem is csinálnak túl nagy titkot, pláne mikor már felmondtak. (én is közéjük tartozom). Mindezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az egész SSC egy szélhámosság és nincs valódi munkavégzés. Vannak fontos tevékenységek, amiket nem is rossz színvonalon elvégeznek, inkább azt mondanám, hogy ezekre egyre gátlástalanabbul ráépítenek egyre több álmunkát –százas nagyságrendben.

- Végül azt hangsúlyoznám, hogy nem egyszerűen hanyagságról, lustaságról, káoszról van szó. Nagyon is tudatosnak tűnik a játék, bizonyos dolgokra nagyon odafigyelnek, másra viszont szándékosan nem.
 
Logikus magyarázat lehetne, hogy a magyar kormány mindenáron nyomja az SSC-ket hogy csináljanak minél több állást, és ezért EU-pénzből fizetni is hajlandó. Az SSC-ben meg azt mondják, hogy viszonylag alacsony kockázattal kielégíthetik a kormány óhaját, mivel a munkák zöme amúgy is automatizálásra, át- és kiszervezésre vár, ha a meglevőt felöntik még átmenetileg némi álmunkával, az nem feltűnő. Ez így legalább logikus és érthető, a másik lehetőség, hogy a középvezetés áll ellen a felsővezetésnek és okoz kárt a vállalatnak sokkal kevésbé valószínű, mert ilyen hülye felsővezetés nincs. 

Szívesen hallanék a témáról, más ssc-ben is van ilyen gyakorlat?
 
Üdv
Egy közgazdász

Hirdess a Munkahelyi Terror blogon és 1 HÓNAPOT AJÁNDÉKBA ADUNK. A részletekért KATTINTS!

Tisztelt Munkahelyi Terror Blog!

10 hónapja dolgozok egy irodán, jól menő cég, a munkatársak viszonylag jófejek. Viszont nagy a munkaerőhiány és a fluktuáció. 8 órára bejelentve 9, 10 óra a munkaidő. Egészen év elejéig nem volt nagyobb gond, amikor is irodatársam megelégelte, hogy a lábtörlőként kezelik miközben csaknem a hátán vitte az osztályt, azt mondta ezt nem lehet csinálni egy embernek, azonnali hatállyal felmondott.

Így hát rám hárult az a feladat, hogy egyszemélyben vegyem át egy nap alatt a határidős feladatait és lássam el egyszemélyben amit más normálisan működő cégnél optimális esetén legalább három ember lát el. Nos mivel szükségesnek tartom a szakmai gyakorlat szerzését, így én nem álltam fel. Hozzáteszem, meg sem kérdezték, hogy vállalom-e. Belefutottam egy óriási hibába, különböző stimulánsokkal felpörögve vetettem bele magam a lehetetlen ellátásába, volt nap, hogy két falatot ettem csak, napi 5 perc pihenővel.

Sokszor még túlórákkal is azt kellett mondanom néhány feladatra, hogy majd holnap megcsinálom. Kaptam aztán a nyakamba a főnöktől egy tök buta ismerősét "segítségként"'. Kiderült időközben az is, hogy a volt irodatársam hülyének állított be mindenki előtt, de ezt figyelmen kívül hagyva is próbálom még csinálni. De! Egyre több lesz. Miután kikészülés határán voltam, le kellett állnom a stimulánsokkal.

Ekkor jött a meglepetés. Kaptam fizetés emelést, viszont le lett szögezve, hogy még többet fognak ezért elvárni tőlem. Sőt az lesz az alap amit az utóbbi időben 150%-on teljesítettem. Egyszerűen nem látom, hogy fogom tudni teljesíteni a feladatmennyiséget, fél órával munkaidő előtt bent vagyok és van, hogy csak késő este érek haza.

A fizetés viszonylag jó, de már életem sincs. Mi tévő legyek? Maradjak vagy keressek 50-60 ezerrel kevesebbért másik melót?

Üdv: Bálint

Hirdess a Munkahelyi Terror blogon és 1 HÓNAPOT AJÁNDÉKBA ADUNK. A részletekért KATTINTS!