Akasztják a hóhért

Végre itt a húsvét reggel,
Minden legény korán felkel.
Vödröt, korsót kútba merít,
Leönti a lányok fejit.
Szabad-e locsolni?

Én HR-es vagyok, jelenleg akasztják a hóhért, mert munkát keresek. Az elmúlt 5 hétben legalább húsz konkrét állásra jelentkeztem, csak és kizárólag olyanra, ami a profilomba vág! Egyetlen egy helyről nem hívtak fel, még egy első körös interjúra sem. 35 éves vagyok, két diploma (az egyik szakirányú), a másik részben, felsőfokú angol nyelvvizsga (tanári diploma). Releváns, nagy cégeknél 8 éves HR területen szerzett tapasztalatom van (két bank, egy mobil távközlés).

 

Kérdem én, milyen profilú embert vesznek fel az állásokra, ha egy ilyen ember annyira nem érdemes, hogy egy első körös interjúra behívják?

 

Én nem bízom a fejvadászokban. Egyáltalán. Még sosem találtam rajtuk keresztül munkát, mindig csak úgy, ha a jelentkezést közvetlen az adott céghez kellett benyújtani. 20-25 éves lánykák döntenek emberi sorsok felett, ilyen kvalitású emberek végzik az előszűrést. Még akkor sem kaptam megfelelő támogatást, amikor a fejvadászhoz ismerős által jutottam el. Nem válaszolnak a megkeresésekre, "nincsenek rajta" a dolgon, pedig nekik ebből jutalék esik le.

 

Még messze nem tartok ott, de ha hónapok múlva felélem a tartalékaimat, mennem kell árufeltöltőnek ilyen képzettséggel és tapasztalattal, mert az álláskeresés esélytelen (az eddigi tendenciát látva).

Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.com címre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre várja Erynnis.