Engedély kell mindenhez

Ne feledjétek, munkanélküli olvasóink számára lehetőség nyílik ingyen és bérmentve hirdetni blogunkon, részletek ITT.

Aktív álláskeresőinket megtekinthetitek ITT.

 

Kedves Munkahelyi Terror!

Összefutottam egy régi ismerőssel, aki most egy nagy közüzemi szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán dolgozik. Ne mondjuk ki a nevet, a Főváros gázszolgáltatójáról van szó.

Mesélte, hogy eddig is szigorúan vették a logolást -azaz a telefonba való ki- és belépést-, de amit most bevezettek az elég megalázó.
Előfordul ugyanis, hogy két órán keresztül nincs szünet, az emberi szervezet azért persze dolgozik, így olykor ki kell menniük mosdóba két szünet között. Eddig úgy volt, hogy ilyenkor felírták maguknak, hogy mikor léptek ki, majd vissza, nap végén leadták. Most azt vezették be, hogy oda kell menniük a kijelölt főnökhöz, engedélyt kell kérniük, ha kapnak, mehetnek, majd ha végeztek, akkor ezt be kell jelenteniük. Aztán cetli megír, főnöknek azonnal odaad, aki ezt aláírja és elteszi.

Többségben hölgyekről van szó, az utasítás szerint ha azoknál a bizonyos napnál járnak, akkor ezt előre be kell jelenteniük, hogy esetleg többször kimennének nap közben.
Gondolom a következő a Lidl- ben már botrányt kavart kis kendőcskék viselése lesz.

Mi a véleményetek erről? Azon kívül, hogy megalázó. törvényes ez egyáltalán?