Kedves Szerkesztők!

 

Régóta olvaslak Titeket, habár a "közösségi életben" nem veszek részt. Mégis úgy adódott, hogy megosztanék veletek egy fura eseménysorozatot, ami mostanában történt velem, és ami jelenleg megakadályoz abban, hogy állandó munkát találjak. Ha akarjátok leközlitek, ha akarjátok nem, csak arra kérlek titeket, hogyha ezt bárhol közzéteszitek vagy továbbkülditek, akkor a valódi nevemet és elérhetőségeimet semmilyen körülmények között se használjátok. Ne tetézzük ezzel is a bajt... Köszönöm!

 

27 éves, volt vidéki srác vagyok, amióta az eszemet tudom, informatikus vagyok. IT-s emberként élek, gondolkozom, stb. Egyszóval e körül forog az életem. Szerencsére úgy gondolom, hogy értek is hozzá megfelelő szinten, persze az ember soha nem tudhat vagy érthet meg mindent - ahhoz az IT túl széles és izgalmas terület.

 

Rövidre fogva a dolgot, már egészen fiatal korom óta (értsd: általános 8. osztály) foglalkozom Linux alapú szerverek üzemeltetésével, telepítésével, később hálózatépítéssel, stb. Egyetemet is volt szerencsém végezni a témában. Amikorra az egyetemről kikerültem, már sok-sok éves gyakorlati tapasztalat volt mögöttem IT rendszerek üzemeltetése és tervezése területén, igaz, akkor még nem kóstoltam bele az "igazán nagy rendszerek" világába, amilyenek pl. egy multinál vagy banknál vannak. Eddig minden idili és úgy éreztem, illetve tudtam, hogy van jövőm a szakmában.

 

Az államvizsga után elkeztem állást keresni. Gyakorlatilag egy nap után visszahívtak szinte minden jelentkezésemre, és kb. 1 hónappal később sikerült elhelyezkednem egy közismert, amerikai gyökerekkel rendelkező banki cégcsoport IT beszállító tagcégének magyarországi tagozatán, mint UNIX mérnök. "Felköltöztem Pestre", ami nagy élmény volt már önmagában. Szerettem azt az állást, így visszatekintve legalábbis. Még most is úgy emlékszem, mintha ott lennék - első munkanapomon egyszerűen bepörögtem a hihetetlenül modern technológia láttán. Szó szerint napokig nem akartam hazamenni, spontán nem voltam álmos sem, mire végül kiparancsoltak az épületből. De semmi értelme nem volt: amikor otthon lehunytam a szemem akkor is SUN, CISCO, IBM meg HP logók voltak a szemhéjam alatt, folyamatosan látens éreztem az orromban a mainframe-ek és a szervertermek csodásan egyedi, semmihez sem hasonlítható illatát, a vadiúj, több tízmilliós szerverek tapintását amikor kicsomagoltuk őket és az izgalmat amikor hozzájuk értem, szétszedtem, bekapcsoltam, stb. stb... A boldogságot és megelégedést, ahogy a Linux vagy AIX, esetleg Solaris először életre kelt rajtuk és lassan olyan formát öltött amilyet kellett, nehéz szavakkal leírni... Egyszóval csodálatos volt, minden ürügyet kitaláltam hogy túlórázhassak, a fülem pedig esténként megállás nélkül zúgott az izgalomtól és úgy éreztem, újjászülettem... Alig vártam a másnap reggelt... Ez biztosan furcsán hangzik olyannak, aki nem megszállott informatikus... de a többiek talán tudják miről beszélek. :-)

 

Ez így ment hónapokig. Mindnről tudni akartam mindent, amihez csak hozzáfértem. Nem tudtam eleget kapni belőle... Aztán ez is lett a baj. Nem kaptam eleget belőle, mert csak egy lowly mérnök voltam, az igazán komoly dolgokhoz nem engedtek egyelőre hozzáférni, bár minden "techie"-szellemű főnök szeme fénye voltam és biztosak voltak benne hogy sokra viszem a cégen belül... Na igen. Úgyhogy a szerverek a rackekben egy idő után egyhangúvá váltak, olyan volt mintha minden nap a kedvenc kajádat ennéd. Egy idő után unalmas. És másra, jobbra, bonyolultabbra, nagyobbra, összetettebre éhezel.

 

Egyszóval már nem jelentett elég kihívást a dolog, pár év alatt, kontrasztban a kezdeti eufóriával, teljesen beleuntam. És tejfölös szájúként úgy éreztem, marhára alul is vagyok fizetve és ami a legrosszabb: úgy éreztem, visszafognak... Nem értettem meg, hogy végig kell járni a szamárlétrát. Nem tudom, mit vártam huszonnéhány évesen - talán nem tudtam elég pizzát rendelni abból a pénzből? Na mindegy. Hülye voltam. Eztért aztán, amikor egy másik cég személyes ajánlás útján megkeresett és kb. háromszorosát ajánlotta a fizetésemnek nettóban, léptem. Mostani fejjel úgy gondolom, ez volt életem legnagyobb hibája.

 

Az új cég egy nemzetközi multicég volt, kb. ezer alkalmazottal. Éppen akkor volt egy nagyon fontos stádiumban: le akartak válni a cégcsoportról IT szempontból is az eladás és a "due diligence" előkészítéséhez. Kellett valaki, aki 1) megismeri, dokumentálja, majd hibatűrővé, nagyobb teljesítményűvé, modernné és biztonságosabbá teszi a napi több tízmillió oldalletöltést kiszolgáló portálrendszerük borzasztóan lepukkant és elhanyagolt kiszolgáló rendszereit, továbbá 2) leválasztja az ügyviteli és egyéb rendszereiket a csoportról, valamint 3) egységesíti az irodai desktop és kiszolgálói infrastruktúrát, és 4) modernizálja, rendszerezi és átláthatóvá teszi az IT inventoryt és megszervezi az IT folyamatokat, SLA-ket, szerződéseket, outsource partnereket, stb. stb. stb...

 

Ez olyasmi volt, amihez még épp fel tudtam nőni, így megrészegítően vonzó volt a kihívás a látszólagos egyhangúság után. Nem tudtam nemet mondani és mint említettem, a fizetés is halálos volt. Elvállaltam. Egy évig tartott, mire mindennel végeztem, azalatt vagy húsz outsource céget kellett koordinálnom 15 országban (akik közül néhány a szerződéseit féltve még együtt sem akart működni rendesen) és rengeteget kellett utazni, jelentéseket, százoldalas tanulmányokat készíteni, stb. Sajnos én nem vagyok egy erélyes, vagy komoly szociális érzékkel megáldott alkat (állat?), de volt egy energikus asszisztensem, aki bárkit fenékbe rúgott, és bárkit bármire rávett vagy rákényszerített ha kellett, úgyhogy jól kiegészítettük egymást. És eljött december és a projekt határidő előtt pár héttel sikerült. Eljött a nagy nap. Pezsgőbontás, stb.

 

Ekkor megkérdezte tőlem a főnök: és most mit tervezek, hogyan tovább, stb? Hát, mondom, úgy gondoltam itt maradnék és igazgatnám, fejleszteném az újonnan megépített rendszert, mert még rengeteg tervem van, sok még a teendő, stb. Erre majdnem megfulladt a pezsgőtől, mert elröhintette magát. "Hát én azt hittem hogy itt maradhatok ennyi pénzért?" - mondta. És közölte velem, hogy vegyem tudomásul, hogy még ha lenne is beleszólása abba, hogy az új tulaj kiket tart meg, akkor sem fog eltűrni itt valakit aki "csak a seggén ül és gombokat nyomogat" ennyi pénzért. Erre mondtam, hogy beérem és kevesebbel is, erre még nagyobbat röhögött és elment még piát keresni magának. Köpni-nyelni nem tudtam.

 

Isten hozott a földön.

 

Mint kiderült, elejétől az volt a cél, hogy csak "projektmunkára" vesznek fel. Ezt persze elfelejtették közölni. Főleg azért, mivel állítólag IT cégek és komoly magánzók ezt a fajta munkát sok tízmilliós, vagy százmilliós nagyságrendben vállalták volna. Egyszerűen olcsóbb volt így. Én pedig azt hittem, befutottam, innen megyek nyugdíjba. Ja persze...

 

Belevettem az önéletrajzomba ezt, mint "projektmunkát" és új állás után néztem. Furcsa volt, hogy két hétig senki vissza sem hívott egyik jelentkezésemmel kapcsolatban sem és tömegével utasítottak el indoklás nélkül. Pedig nem nagy kaliberű állásokra jelentkeztem, hanem rendszermérnök, stb. Valahogy nem ehhez voltam szokva. De végülis jött egy cég, aki behívott egy interjúra. Ők is jó fizetést ajánlottak. Nem akarom tovább húzni az időt: ugyanaz történt, mint fentebb. A komoly munka végeztével bejelentették, hogy köszönik szépen. A doksik, etc birtokában majd felvesznek valakit aki majdnem minimálbérért elüzemelteti amit felépítettem, de ha ennyiért vállalom, akkor természetesen maradhatok. Ezek után még kétszer ejtettek így át.

 

Nem tetszett, dehát mit volt mit tenni - új állás után kellett nézni. Belevettem az önéletrajzomba ezeket is, mint "projektmunkákat", és jelentkeztem állásokra. A legutolsó ilyan után már nem két hétbe, hanem több, mint hat hónapba telt, mire valaki egyáltalán visszahívott. "Normális", nagy cégek már szóba sem állnak velem valamiért, csak BT-k meg KFT-k meg hasonlók. Közel hat hónapja nincs állásom. Az első munkahelyemnél sem vesznek már vissza, mivel egyrészt azt mondják, "nagyképű" voltam amikor felmondtam (ami sajnos igaz...) és mert elbocsátások voltak náluk is. Hat hónapja nem dolgozok, fogy a pénz és nem látom a végét.

 

Miért írtam meg ezt? Egy HR-es tegnap közölte velem, hogy az a baja, hogy túl sok helyről rúgtak ki, továbbá találjak már ki hitelesebb hazugságokat a szakmai tapasztalatommal kapcsolatban, mert huszonix évesen nem szokás ilyesmiket csinálni meg satöbbi. Mondom mi van?? Nem kirúgtak, hanem... és elmondtam neki mindent. Persze nevetett és azt mondta, köszöni, akkor most az igazat mondjam el és akkor _talán_ tud segíteni. Nem hittel el, hogy ez történt velem. De még azt sem, hogy megcsináltam azokat a dolgokat, amiket mondok. Annyiban azért hálás vagyok neki, hogy ő volt az első HR-es élőlény, aki őszintén megmondta hogy mi a baja velem és nem csak egy sablon levelet küldött vissza, amiben megköszöni a jelentkezésemet... Mostmár nem tudom mit csináljak. Valószínűleg dobom az egészet, letagadom az eddigi öt-hat évet és mint "pályakezdő" megpróbálok újra elhelyezkedni. Csak épp kiöregedtem kissé a pályakezdő korból... De jobb ötletem nincs. Mert ha ez így marad, és a HR cégek közt elterjed hogy "megbízhatatlan" munkaerő vagyok, akkor sehol nem fogok munkát kapni.

 

Mondták ismerősök, hogy hülye vagy, hisz annyi dolgod van, hogy az interjún "villantasz". Ezzel csak az a baj, hogy odáig el is kellene jutni, és nem kellene hogy alapból azt higgyék, hogy hazudok. Olyan helyen meg nehéz villantani, ahol nincs értékelhető szintű szakmai teszt, de az önéletrajzod alapján előítélet az van bőven.

 

Azt is mondták, hogy ha ennyi helyen dolgoztam, akkor biztos "ismerek embereket". Ja igen. Mondtam már, hogy nem vagyok az a szociális netwörkös vagy MLM-es nyomulós típus? Kb két barátom van az egész világon és ők is csórók, habár sokan "ismernek", de azok általában ha kell valami, akkor épp nem érnek rá. A maximum szociális aktivitásom az, hogy szerdánként eljárok DnD-zni a két barátommal. Továbbá, én akkor voltam utoljára bármilyen partyn vagy összeröffenésen, amikor egy céges buli volt az egyik "munkahelyemen" és a táncoló tömegen átvergődve kellett eljutnom éjszaka a szerverteremig... Ez van. Lehet röhögni...

 

Hát így. Nehéz lesz újra munkát találni. Ráadásul most kialakult bennem egy kényszer, hogy csak hosszútávú munkát keresek és a HR-esek nem jól reagálnak erre a "félelmemre", mert a múltamról alkotott előítéletük (mármint: "kirúgtak mindenhonnan") megerősítéseként tekintenek erre a viselkedésemre. Remélem, ez valakinek valamiféle tanulsággal szolgál majd. Vagy legalább egy jót röhögött rajta. Az biztos, hogy én sokat tanultam belőle.