Engem is „szankcionálni“ fognak

Három és fél hónapig dolgoztam Ausztriában Baden-ben, mint garfikus és szórólap terjesztő. Ez idő alatt a munkáltató az ígérete ellenére nem jelentett be és mivel ki sem fizetett illetve részben (kaját szállást sem tudtam megoldani, csak önerőből) így otthagytam harmad magammal együtt és hazajöttem.

 

Fel szerettem volna jelenteni, de a rendőrségen azt mondták, hogy mivel nincsen semmilyen papírom hogy munkát vállaltam így nehéz lesz bizonyítani, illetve mivel nem voltam bejelentve így engem is „szankcionálni“ fognak. (egyébként nálam van a munkaadómmal folytatott telefonbeszélgetés felvétele, amin beismeri a tartozását, ezenkívűl fel tudom sorolni, hogy kiknek dolgozott a munkaadóm cége az említett 3és fél hónapban.)

 

Nem kártérítésre „utazom“ csak szeretném megbuktatni a munkadómnak a fentiekben leírt szerintem már jól bejáratott „lehúzós“ módszerét, szeretném, hogy feleljen érte és többet mások ne járjanak így mint mi, legalábbis az ő általa vezetett cégnél ne. (A másik két munkavállaló társam is megtenné a feljelentést csak félünk, hogy a jog által ránk szabott büntetést (fekete munkavállalás) nem tudjuk teljesíteni, mivel az elmúlt hónapokban, nem hogy pénzt kerestünk volna, hanem szinte mi tankoltunk minden nap a munkadónk autóiba.