Egy másik generáció

Megvallom sosem gondoltam volna, hogy valaha megesne velem vagy ismerősömmel, közeli hozzátartozómmal valami olyasmi ami erre a blogra férne.

 

Az alábbi eset azonban ha más nem, kiváló figyelem felkeltő arra min megy keresztül szüleink generációja.

 

Vidéki nagyváros – megyeszékhely tulajdonos-főnök vállalkozásáról van szó. A vállalkozás az elmúlt tizenhárom évben remekül ment, többek között családtagom közreműködése révén, aki munkakörét meghaladó odaadással, lankadatlan segítő szándékkal, és kiapadhatatlan szakértelmével, profizmusával segítette a vállalkozót cégének építésében magánvagyonának gyarapításában.

 

A gazdasági válság, azonban nem csak hogy szinte lenullázta a piacot, hanem a meglévő vevők a már legyártott kiszállított megrendeléseket sem tudják kifizetni. Nő a kintlévőségek összege, nő a feszültség a cégben, de családtagom továbbra is rendületlenül dolgozik azon,hogy az alkalmazottak (gyártó cég lévén fizikai munkások akiknek más munkalehetőségük nem lenne a városban, a megyében, többen peremtelepülésekről, falukból járnak be dolgozni) a lehető legkevésbé érezzék a cég pénzügyi gondjait emiatt őket hátrány ne érje.

 

Kisebb csodákat hajt végre nap mint nap, ám a nehéz időkben egy-egy szó, vagy éppen egy „köszönöm” vagy egy csokor virág helyett, csak számonkérést és szemrehányásokat kap a tulajdonos-főnőktől. Olyanokat amelyek nem családtagom munkakörére, viselkedésére vagy munkájának minőségre vonatkozna. „Például „Hogy-hogy nem fizet a vevő?” „Miért szállítunk ennek a vevőnek, amikor az nem fizet?” Családtagom széttárja a karját és elmagyarázza a tulajdonosnak, hogy ha az értékesítő-ügynök (mellékesen a tulajdonos családtagja) nem kötne anélkül szerződést, hogy ellenőriznék a vevő fizetőképességét, akkor nem vagy kevesebb lenne a gond stb. A Tulajdonos erre legyint majd azzal vág vissza „ A pénz a pénzügyes dolga”. Családtagom pénzügyi ügyintéző, gyakorlatilag azonban pénzügyi igazgató, bérügyintéző, adósságbehajtó és mérlegképes könyvelő feladatkörét látja el egy személyben– ügyintézői fizetésért. Jutalom, dolgozói részvény, béren kívüli juttatások nincsenek. Profit a tulajdonos zsebébe vándorol, nem a termelésbe vagy a cégbe kerül visszaforgatásra. .

 

50éves elmúlt, a felhalmozódott és megtriplázódott stressz miatt az elmúlt évben egészsége is megromlott. Felismervén, hogy pihenésre van szüksége (nem fizetésemelést vagy plusz munkaerő felvételét kérte) annak rendje és módja szerint (írásban) kért 4 nap szabadságot. Tulajdonos írásban visszaigazolta, hogy a kérést elfogadja és a szabadságot kiadja. Kiadta. Családtagom talált helyettesítő munkaerőt, betanította. Szabadságra ment. 4 napra. Visszatérve munkahelyére a tulajdonos azzal fogadta „A csaj aki helyettesített nem volt itt két napig, mert iskolába ment. Hogy-hogy nem tudtál róla és miért ő helyettesített akkor? Még egy ilyen is kirúglak!”

Vagyis

Alkalmazott írásban kikérte a szabadságát. Főnők írásban kiadta azt. Helyettesítő személy két napig nem jött be. Ezért a főnök megfenyegeti a helyettesítő személyt, hogy kirúgja. Ne felejtsük el, magáncég pénzügyi osztályáról van szó (ő egyedül a pénzügyi „osztály”)– nem mentős, tűzoltó, rendőr stb nélkülözhetetlen munkakörről. Nem is sztrájk vagy munkaszerződés-szegés helyzete: szabályosan kikért, írásban visszaigazoltan kiadott szabadság időtartamáról.

 

Családtagom kiszolgáltatott helyzetben van. Kora miatt, hiába van mértéktelen gyakorlati szakmai tudása, valljuk be, új munkahelyet (sima ügyintézőit) nem fog találni pláne nem vidéken.

 

Jelenlegi helyén a minimális megbecsülést sem kapja meg, lelki terrorban tölti napjait további egészségkárosodásnak kitéve magát.

 

Megpróbáltam rábeszélni munkahelyi perre – csupán a „szabadság mizéria” miatt, mintegy jelzésképpen a tulajdonos felé, eredménytelenül. Az egészségkárosodás miatti kártérítési perről meg pláne hallani sem akar.Ő nem az a korosztály.

Párjánál sem sokkal jobb a helyzet. Fizikai munkás – és habár már ő is elmúlt 50éves – mégsem a 20 vagy 30éves kollégáját hívják be vasárnap, vagy hétköznap hajnali kettőkor sürgősen a gyárba dolgozni (ha nem megy be leáll a termelés, nő a költség az amúgy is cérnaszálon egyensúlyozó vállalatnál) ha nem őt. Ő pedig megy, télen, nyáron.

 

Az ő esetük csak egy a sok közül „csepp a tengerben”

 

Ők azok akiknél a munkahelyi terror nem arról szól, hogy pletykáznak a hátuk mögött vagy éppen hogy valaki megette az ebédjüket a hűtőből.

 

Azokról akik a magánszférában dolgoznak, gyakran 3-4-5éve változatlan fizetésért, erejükön felül úgy hogy a nap végén kifacsarva, fizikailag-szellemileg kimerülve esnek haza. Akikből az életerő száll ki.

Ők az én szüleim.

A mi, most már középkorú, multiknál dolgozó, érdekeinkét kiállni tudó, idegen nyelveket beszélő generáció szülei.

Ők egy másik generáció. Ők nyelnek és tűrnek.

És megpróbálják elviselni a körülményeket a „megváltó” nyugdíjig.

Ha megérik...

Mi, gyerekeik meg gyakran külföldről, kontinensek távoli partjáról, vagy éppen otthonról hasonló helyzetből, nézzük némán hogyan hal el a lelkük, szellemük a szemünk láttára.

Nem vagyok zseni, de azt értem: Nincsen ez így jól.

....

 

Ui.: ha valaki tud ajánlani egy terrortól mentes, emberi megbecsüléssel járó (nem anyagiakról van szó) munkakört egy vidéki megyeszékhelyen idegen nyelv tudással nem de széles körű pénzügyi-könyvelői-bérügyintézői-adósságkezelő (naprakész számítástechnikai) tapasztalattal rendelkező nagy munkateher bírású 52éves hölgynek és ezzel hozzásegíteni egyetlen személyt is szüleink korosztályából ahhoz, hogy megélje a nyugdíjkorhatárt – kérem a szerkesztőségben meghagyott emailcímen jelentkezzen.

 

Köszönettel

 

Egy aggódó lány.

 

Hirdess nálunk, akár barterben is! Legfrissebb médiaajánlatunkat megtalálhatod, ha IDE KATTINTASZ.