Képzés és munka tartós munkanélkülieknek

Az Európai Unió támogatásával tartós munkanélkülieket segítő képzési modellkísérletbe kezd Nyíregyházán az Első Nyírség Fejlesztési Társaság - közölte Váradi Zsuzsanna, a szervezet vezetője az MTI-vel.


Az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával negyven alacsony iskolai végzettségű, hátrányos helyzetű, tartós munkanélküli vehet részt szakmai oktatáson, miközben megélhetésükhöz is anyagi támogatást kapnak - mondta az igazgató.


Tájékoztatása szerint az érintettek, akiket egyéni jelentkezés alapján most választanak ki, júniustól ülnek iskolapadba, s könnyűgép-kezelői, közterületi fenntartói- és karbantartói, valamint takarítói szakképesítést szerezhetnek.


A kiválasztottak először személyiségfejlesztő, munkaerő-piaci és motivációs tréningen vesznek részt, majd júliustól indul szakmai képzésük, amely 2011. február végéig tart. A kilenc hónapos időtartam alatt a kísérletbe bevont, tanuló felnőtteknek havonta, személyenként 55.000 ezer forint megélhetési támogatást adnak.


Váradi Zsuzsanna hangsúlyozta: a sikeresen vizsgázók közül húsz szakképesítést szerzett munkavállalónak elhelyezkedési lehetőséget is biztosítanak, az önkormányzati alapítású Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft.-nél. Egy évig lesz garantált a munkahelyük, hogy gyakorlatot is szerezhessenek, s alkalmazásuk ideje alatt a napi hat órás munkaviszonyért havonta bruttó 80.000 forint bért kapnak.


A szektorok összefogása a hátrányos helyzetű emberekért elnevezésű képzési modellkísérlet az Európai Szociális Alap több, mint 85 millió forint összegű támogatásával valósul meg. Az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság a programmal mintát szeretne adni ahhoz, hogy miként vonjanak be tartós munkanélkülieket piacképes szakmát adó képzésbe Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol jelenleg is mintegy 60.000 a nyilvántartott álláskeresők száma, s közöttük 50 százaléknál nagyobb a szakképzetlenek aránya.


Forrás: MTI, HR Portal