Mit szeretett volna hallani?

Tisztelt Szerkesztő!


Kedves Olvasók!


A következő levelet egy végül sikertelennek bizonyult állásinterjú után írtam az egyik autóalkatrész forgalmazó cég munkatársának.

 

Tisztelt Uram!

 

Tudomásul vettem, hogy nem tart rám igényt kiszállítóként. Hogy tanulhassak az esetből, és, hogy a jövőben sikeresen pályázhassak egy másik cégnél, kérem, ha ideje engedi, válaszoljon a kérdéseimre.

 

Ön korábban megkapta az anyagomat a munkaerő kölcsönző cégtől, aminek ismeretében behívott a második fordulóra, így igazából csak az alábbi négy kérdése alapján ítélhetett engem alkalmatlannak:

 

1. Vannak-e testvérei és dolgoznak-e? Erre azt válaszoltam, hogy vannak, dolgoznak.

 

2. Mivel foglalkoznak a szülei? A válaszom az volt, hogy nyugdíjasok.

 

3. Végzett hasonló munkát? A válaszom igen volt.

 

4. Dohányzik? Erre nemmel válaszoltam.

 

Kérem, segítsen nekem, és írja meg, hogy melyek lettek volna azok a helyes válaszok, amelyek alapján úgy döntött volna, hogy alkalmas vagyok a kiszállítói feladatra. Fontos lenne tudnom, hogy milyen válaszokat szeretett volna hallani tőlem ezekre a sorsdöntő, lényegi kérdésekre.

 

Válaszát előre is köszönöm.

 

Tisztelettel: ...

 

p>Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a  munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre küldheted!