Avagy éjjeli hívások a Gangesz partjáról

 

Kétdiplomás pedagógusként állás hiányában egy multihoz szegődtem logisztikai koordinátornak, ahol azt mondták, váltásokban kell majd dolgozni, tehát lesz délelőttös, délutános, éjszakás, hétvégés, ami hetente változik majd, a kompenzáció pedig a munkaidővel arányos szabadság. Ez azt jelentette volna, hogy egy hét éjszakázás után egy hét szünet jár, és ugyanaz a műszak kb. kéthavonta jut újra ugyanannak a kollégának. (Természetesen a szerződésben a 9-17:00 szerepelt mint munkaidő.)

A feladat akkorára nőtte ki magát, hogy a szolgáltatásnak az egész világot le kellett fednie, és a pár emberkének több mint tíz országgal kellett folyamatos kapcsolatot tartania.

Mondanom sem kell, hogy ami az ígéretekből megvalósult, az a napi 8-9-10-11-12 órás, őrülten stresszes meló. De ez még semmi.

Mivel az éjszakákat, hétvégéket is muszáj volt megoldani, elegendő munkaerőt meg csak azért se vettek fel, úgy három hetente vasárnap reggel nyolctól otthon kellett vállalni kötelező 24 órás ügyeletet (tehát, akire sor került, nem mehetett sehova, még a boltba se, mert ha hívták, ugrania kellett a géphez, és megcsinálni a rendelést), melynek során nem egyszer előfordult, hogy az éjszaka közepén az indiai kontakt egész álló éjjel nem hagyta aludni, hogy infót nyerjen tőle (kissé non-stop customer service jelleget öltött a munka).

A poén az egészben, hogy a 24 órázás után másnap persze rendre berendelték a tagot dolgozni egytől tízig, és az éjszakát megint ő vitte, tehát csak vasárnap reggel nyolckor váltotta le a következő áldozat, és szabadult meg az előző delikvens.

A többiek pedig, amíg nem rájuk esett ez a váltás, hétvégenként szintén ügyeletet voltak kötelesek vállalni, sokan közülük pedig olyan munkát kaptak hónapokig, aminek semmi, de semmi köze nem volt sem a logisztikához, sem a koordinációhoz, csak agypusztító, excelgyötrő adminisztráció volt, sarkunkban a csapatot egyfolytában unszoló főnökséggel, a következő hangnemben:

- Táblázat??!

Anyukád hogy van, gondoltuk mi.

Nem csoda, ha négyen nem bírták a kiképzést, és felmondtak.

Szerencsére a nagy reményekkel kecsegtető, ám a Munka Törvénykönyvében foglaltakat többszörösen is megszegő projekt időben befuccsolt, így rehabilitációs jelleggel, két diplomával, két nyelvvizsgával és kevés reménnyel, de újra – munkát keresek.

Az a néhány kedves indiai telefonlecsapkodós ügyfél pedig most már nemsokára akár párnára is hajthatja a fejét.

És én is!