A kedvéért bevezettetném a szimpátia alapú halálbüntetést

Ami miatt billentyűzetet (jelenleg inkább netbook-ot) akartam ragadni, annak köszönhető, hogy előző év novemberében kirúgtak a munkahelyemről, azóta próbálok visszailleszkedni a társadalomba...néha úgy érzem, hogy annyi esélyem van, mint a börtönből szabadul volt elítélteknek. Holott sosem voltam büntetve.


Kezdjük az excégemmel, KKV tipikus idióta főnökkel, aki a pénzét vagy örökölte, vagy összelopta, én abban sem voltam biztos, hogy van érettségije, sőt néha még az is felvetült bennem, hogy a 8 általánost igazoló dokumentumot is az ecseri piacon vette. Sebaj, nem az iskolák száma határozza meg, hogy valaki milyen ember, vagy vezető (a másik énem beleszól:


DEHOGYNEM! 100 000-ből ha egy olyan vezető van, aki sikeresen irányít egy csapatot pusztán a veleszületett képességével. Ezekről az emberekről általában még a történelemkönyvek is megemlékeznek.)


Botor voltam, hisz azt gondoltam, hogy azért vesznek fel egy céghez
alkalmazottakat különböző pozíciókba(így engem is), mert ért ahhoz a szakterülethez, sőt képes újdonságokkal előállni és minden helyzetben feltalálja magát. Az ex főnököm viszont úgy gondolta, hogy egyenes arányban nő a bankszámla és az ész mérete, ami húzza magával a logika készséget és a kreativitást...elárulok valamit. Ez nem így van.


A másfél év alatt, amit ott töltöttem, rengetegszer volt csődhelyzet,
mindenki, aki szakmailag értett ahhoz a világhoz, amiben a cég is mozgott, az elhúzott máshová. Ennek következtében, egyre rosszabb szolgáltatásokat tudtunk nyújtani, ami miatt egyre kevesebb ügyfél volt. Ez a három esemény folyamatos spirálként követte egymást. A kirúgásom után nem sokkal a volt
főnököm üzleti partnere kivásárolta a főnökömet (részleteket nem akarok elárulni, de kb. azt mondhatta, ha nem adod ide, akkor elviszem innen a pénzem, és esetleg még a hatóságoknak is szólok) majd kirúgott kb. majdnem mindenkit a cégtől.

 

 

Utóbbit sajnálom, de azért a sorsnak mégis van némi humorérzéke. Nem sipákolok emiatt, aki ismeri ezt az országot, az nagyjából sejti, hogy hogyan viselkednek az emberek (vagy olyan az ország, amilyen a himnusza?).


Munkakeresési fázis beindult. Első szakasz: ismerősök felkeresése. Volt egy olyan halovány sejtésem, hogy nem ettől a cégtől fogok nyugdíjba menni, így már elég régóta gyűjtögettem azokat a potenciális ismerősöket, akik esetleg segítenek nekem majd elhelyezkedni. Nagyon gyorsan rájöttem, hogy szinte
mindenki szereti felnagyítani a világban betöltött szerepét, valaki kevésbé, de olyan is akad, aki egy kicsit jobban. Az ismerőseim közül talán 1-2 ember tudott annyit segíteni, hogy megmondta, hova küldjem be az önéletrajzomat, igaz az ilyen protekciós helyek nagytöbbségben jelentkeztek is, egy példát kiemelek a sok közül. A hely neve legyen "B".


Felhívtak, hogy lesz egy telefonos interjú jövő héten, megbeszéltük a részleteket, várom a hívásukat, semmi. Újabb telefon, a bocsánatomért esedeznek, megbetegedett a kolleganő,
tegyük át. Ok, végülis mindenkivel előfordul, hogy kitör rajta a bubópestis. Felhívtak újabb 3 nap múlva, hogy mégsem lesz telefonos interjú, a főnökség másként döntött, személyes lesz, majd szólnak. Azóta eltelt x idő (x=több mint a megengedett).

 

Másik protekciós helyen az interjú kiválóan zajlott. Türelmemet kérte, majd beszéltem az ismerősömmel, aki ott dolgozik és mondta, hogy a főnök igazából nőt szeretne. Azt gondolta, hogy útközben átoperáltam magam? Nagyon ritkán jelentkeznek olyan helyről is, amiben nincs semmilyen hátszelem, volt egy, ami nagyon megfogott. Munkaerő-közvetítő...alapból gyanús volt a hely, egy ipari telep(szerűség) belső épületében volt a székház, mindenki egyszerre volt ott, úgy éreztem magam, mint azok a marhák, akikből gyorséttermi hamburger lesz. HR-es igazi tapló volt (pedig ilyet nagyon ritkán mondok), azt hitte, hogy ő V. Kelemen pápa és bárki, aki akár egy hajszálnyival és másként gondolkodik, azt nyugodtan máglyára dobathatja. A kedvencem tőle (nem nekem mondta): "Mi a baja a 8 órás interjúval?! Az idegenlégiónál ennél sokkal durvább van."


A kedvéért bevezettetném a szimpátia alapú halálbüntetést.


Jelenleg itt tartok most, igaz főiskolára is járok, és nem kesergek,
pontosan tudom, hogy milyen ez az ország. Nem akarok (hopp pont most hívtak állásinterjúra:D) senki ellen beszélni, de addig fog ez a blog élni, amíg Magyarországon a halott munkaerőpiac egy pitiskedő 'nem érdekel, hogy nem értenek hozzá, akkor is a haverjaimat teszem be a cégbe' gondolkodás marad
(sejtésem szerint örökké). 1 millió munkahely tíz év alatt? Bwahahahaha...sajnálom én csak...bwahahahaha...


Kiegészítés: Nem akartam se neveket, se semmi olyan információt közzétenni, amivel bárki, vagy bármi azonosíthatóvá válik, mert tudom, hogy Annamari néni egy sörétes puskát szorongatva tajtékozna az MT ellen. 


Dzsúsz elvtársak,

 

Zéka:D
 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com