Biztosítási ügynöknek lenni szívás

Nekem unokatestvéremet húzták be ilyenbe. Munkanélküli volt, és felvették biztosítási ügynöknek, de amilyen szerencsétlen balek volt, rásóztak egy befektetéssel kombinált életbiztosítást havi 15e forint 25 évre, amit amíg tudott fizette a munkanélküliből, utána meg a szülei fizették, nehogy elússzon az addig befizetett összeg.Ezt kellett volna eladnia, és állítólag a legjobb ügynökök százasával adják el havonta, darabonként 10-15, sőt 25 ezer max jutalékot kaphat, kecsegtették. Bedőlt.


Családon belül elsózott még két ilyen biztosítást, idegeneknek egyet sem tudott és abba is hagyta. Főleg amikor kapott telefonszámokat és a kedves "úriember" elküldte a jó büdös francba őt, pedig udvariasan próbált vele beszélni.Amikor abbahagyta, mondták a többiek is, hogy ugyanígy jártak, saját maguk kötöttek biztosítást, meg még néhányat családon belül, vagy ismerősnek, aztán annyi.


Amennyit esetleg kerestek, elvitte a vállalkozás. aki beszervezte őket, utána elismerte, hogy nem is számított másra, mert ebből csak az tud megélni, aki így csinálja, elhiteti a szerencsétlen munkanélkülivel, hogy munkája lesz, köt vele egy biztosítást (az neki már tiszta haszon +1 kötés), utána esetleg az illető az ismerősei vagy a családja körében elsóz néhány biztosítást, ha nagyon ügyes, akkor még ezen túl is elad néhányat, de max 1 éven belül mindenki feladja.


Az eredmény? Az ügynöknek van +10-15 kötése, mert neki is számolnak ilyenkor, ha az általa beszervezettek kötnek. A szerencsétlen munkanélküliek meg fizethetik a biztosítást, ha nem akarják, hogy elússzon az addig befizetett pénzük. Persze emiatt az ügynök arra figyel, hogy elhúzza azt az időszakot, amig az illető feladja, mert ha még nem sok pénzt fizettek be, akkor hajlamosak kiugrani a biztosításból az emberek.


A bepalizott illető meg ha keresett is, akkor is ami megmarad az minimális, mert pár hónapra ha bejelentkezik mint vállalkozó, akkor minden bevétele elúszik.


Gondolom emögött az van, hogy idegennek szinte lehetetlen ma már eladni ilyen kombinált életbiztosítást, ezért találták ki ezt a munkát adok trükköt.


Ja és még 10e forintot ki kellett fizetni egy egynapos oktatásra.
Szerencsétlen unokatesóm fizette a havi 15e-t a biztosításra, a 10e-t az oktatásra a munkanélküli segélyből, utána kötött három szerződést fél év alatt, 2 hónapra kiváltott a vállalkozóit, az egyenleg mínuszos. Lehúztak egy munkanélkülit és még a biztosítást is fizetheti 25 évig, ha nem akarja befizetett pénzt elveszteni.


Jó nagy marha volt, kár hogy velem már csak akkor beszélt amikor rám akart sózni egy biztosítást, persze amikor elmagyaráztam neki, hogy átverték de csúnyán akkor meg rám haragudott...

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com