Nem akarták elengedni a temetésre

 

Mai bejegyzésünkben szakács olvasónk osztja meg velünk történetét. Több, mint két évig tűrte főnöke piszkos dolgait (fizetéselmaradás, szabadság visszatartása, lelki terror), végül akkor telt be nála a pohár, amikor nagymamájának temetésére sem akarta elengedni őt. Ekkor végre felmondott.

Nem csak a munka világa, az egészségügy is érdekel? Olvasd el a Praxis blog legfrissebb bejegyzését is:


Halálos mulasztás: Nem vették észre a vérző gyomorfekélyt

(Despota)

 

 

 

Tisztelt Munkahelyi terror blog!

 

Egy budapesti étteremben dolgoztam szakácsként 2011 március 31-ig, összesen két és fél évet. Nem hazudok, ha azt mondom, maga volt a pokol, vagy még annál is rosszabb. Alacsony fizetés, rengeteg ledolgozott óra, de nem ez volt a legrosszabb, hanem a főnök, aki egyben az étterem tulajdonosa is volt. Egy igazi zsarnok volt, aki az étterem összes dolgozóját a saját tulajdonának, már-már rabszolgájának tekintette. Miért dolgoztam mégis nála több, mint két évig? Mert nem mertem váltani, nem mertem új helyet keresni, a biztos rosszat választottam a bizonytalanabb jó helyett. Ma már tudom hiba volt. Szó szerint belebetegedtem főnököm viselt dolgaiba.

 

Hogy ne csak általánosságban beszéljek, megosztok néhány konkrétumot is. Először is minden áldott nap azzal kezdte a napot, hogy egyenként leüvöltötte a fejünket a műszak előtt. Nem volt olyan, akit kihagyott volna, nyilván ezzel akart minket motiválni, nem volt pedagógiai érzéke. Bár a csapat elég jó volt, néha be-be csúszott egy hiba, olyankor mindenki megkapta a maga penzumát, általában egy 10 perces ordibálást követően levont a bérekből. Legrosszabbul a felszolgálók jártak, jó párszor előfordult, hogy a vendégek orra előtt lettek úgy leteremtve, olyan alpári bunkó stílusban, hogy zengett az étterem. Az sem érdekelte, hogy volt olyan vendég, aki ezt észlelve felállt az asztaltól és távozott, meg sem várva, hogy a megrendelt étele megérkezzen hozzá az asztalra.


Másik jól bevált módszere volt, hogy rendszeresen késve fizetett. Bár tényleg jó alapanyagokkal dolgozhattunk és sok más dolgon sem spórolt, olyan árakon kínáltuk az összes ehető és iható finomságot, hogy egész biztosan nem fizetett rá a főnök úr. ennek ellenére valaki mindig késve kapta meg a pénzét, ilyen-olyan ürüggyel. Volt, hogy a hiteleire hivatkozott, volt, hogy beruházásra. Én magam is megtapasztaltam, milyen a hónap elején várni a fizetést, ami csak a következő hónapban érkezik meg, ráadásul akkor is csak az előző, így egy hónapot valahogy elcsalt a drága tulajdonos úr és csak a végén, most március utolsó napján rendezte a cehhet.

 

Szabadságra egyetlen egyszer egy hétre sikerült eljutnom a két és fél év alatt, azért is könyörögni kellett. A pohár végül nem ezekért telt be nálam. Az történt, hogy március 30-án hétfőn munkakezdés előtt egy órával odamentem az étterembe és szépen elkéredzkedtem volna másnapra, már a helyettesítést is megbeszéltem a kollégával. Sajnos egy családi tragédia következtében a 88 éves nagymamám egy balesetben meghalt és 31-én délután volt a temetése Nyíregyházán, ami Budapesttől igen csak messze esik. A főnök úr kijelentette, hogy nem egyezik bele, hogy a műszakon elcseréljem, vagy bejövök másnap és nem leszek ott a temetésen, vagy fel is út, le is út, mehetek, ahova akarok. Bevallom, olyan idegesség fogott el, hogy majdnem hozzá vágtam egy szép nagy tányért, de még időben észbe kaptam és csak szóban estem neki. Mindent beolvastam neki, ami a két és fél év után nyomta a lelkemet, majd miután kidühöngtem magam közöltem, hogy nála nagyobb szemetet még életemben nem láttam és felmondok.

 

Na itt elkezdett stratégiát váltani. Bocsánatot kért, kegyesen megengedte, hogy ott legyek a temetésen, sőt, nagy jóindulattal azt is megpendítette, hogy kifizeti azt a bizonyos elmaradt hónapot is., ha maradok. Nem hatott meg, megmondtam neki, hogy ha nem fizeti ki azonnal így is, hogy felmondok, akkor számíthat egy jó kis apeh vizsgálatra és a munkaügyi bíróságon majd találkozunk.Akkor sem maradtam volna ezek után, ha térden állva könyörög, ott telt be nálam a pohár.

 

Végül mindent rendeztünk, megkaptam a nekem járó pénzt és elváltunk egymástól, a temetésen pedig ott lehettem. Azóta újra van állásom egy másik étteremben, ahol nap, mint nap tapasztalom, hogy milyen az, amikor rendben mennek a dolgok., már nem kell nyugtatókat sem szednem és végre újra tudom élvezni is a munkámat.

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a