Mi van, be mentél köpni?

Tisztelt MT!!


Az eset a párommal a történt meg, még áprilisban. Mindketten egy multinacionális cégnél dolgozunk, vagyis már csak dolgozom, mert a páromat elküldték az állásából! Én 9 éve,a hölgy 13 éve dolgozott a cégnél.


Az egyik munkatársa belekötött a műszakváltás során és sajnos tettlegességig fajult a dolog. A férfi a barátnője sérelmeit torolta meg ezzel, annak ellenére, hogy a két hölgy, a párom és a másik hölgy az ellentéteket megbeszélték telefonom pár nappal az eset előtt. Kérdem én, egy kívülálló embernek mi köze van hozzá és hogyan jön ahhoz, hogy egy 50Kg-os nőnek a nyakát megragadja? A férfi tudta, hogy ők már beszéltek a dolgaikról és abból indult ki, hogy innen ezt hallja, onnan meg azt hallja és párom állítsa le már magát. Még engem is belekevertek(SMS-t kaptam a férfi barátnőjétől pár nappal a történtek előtt),hogy ha nem állítom le a páromat, akkor tettlegességig is fajulhat a dolog.

 

A férfit úgy is ismerték a cégnél,mint hirtelen haragú embert, már volt ilyen ügye, de eltusolták. A párom próbált védekezni, hogy ők már megbeszélték a problémáikat és részéről ennyi, ő befejezte. De a férfi csak hajtotta a vélt és valós hallomásokból kapott dolgokat, a párom arra kérte,hogy hallgassa már meg és ekkor ragadta meg a nyakát. Erre ő azonnal a műszakvezetőhöz akart rohanni, de férfi vissza tartotta, a párom kitudta szabadítani a kezét a férfi kezeiből és befutott a műszakvezető irodájába!Ott elmondta az esetet a műszakvezetőnek, a férfi még ott azt mondta a páromnak, hogy ,,Mi van, be mentél köpni"? Az eset itt ért véget.


A folytatás: másnap behívatták őket és azonnal felmondtak mindkettőjüknek. A szemem kimeredt, amikor megtudtam, hogy mi történt , hogy a vétlen páromat is elküldték. A férfit egyértelmű, hogy miért, de a párommal szemben az volt az indok, hogy kiabált(fröccsöntő gépek között nem lehet halkan beszélni, meg aki felindult állapotban van, nem tud halkan beszélni) és miért nem szólt előbb, hogy problémája van a másikkal. Ő szólt, erre az volt a műszakvezetőjének a válasza, hogy neki kell a műszakból elmenni a problémák elkerülése végett.

 

Ö azt kérdezte erre,hogy mért kell neki elmenni, ö nem tett semmit, max női pletyka a legnagyobb bűne. Kérdem én, hogy tudott volna szólni előbb, ha a férfi egyből ott termet és elkezdte hajtogatni az igazát, jelzőkkel megspékelve. A konfliktus elkerülés miatt a párom már hónapokkal ezelőtt kerülte őket, főleg a munkahelyen. Itt a lényeg a tettlegességen van, meg az önbíráskodáson, nem a hülyeségeken, meg a pletykán. A meghallgatáson egyáltalán nem álltak a párom mellé, tanuk nem is voltak, csak a két érintett és műszakvezetője, meg a HR-től egy hölgy és a termelésvezető, mint munkáltató. Ott annyit mondtak neki, hogy a veszekedéshez két ember kell. Kérdem én ,mit csináltak volna maguk, ha szülőket, felmenőket jelzőkkel illetik, hagyjuk és mosolyogjunk, de ha nem tudsz elmenni a konfliktus elől, mint a jelen esetben, akkor mit tegyünk, szintén mosolyogjunk. A párom csak annyit tett, ami megkülönbözteti az embert az állatól és állatiasságtól, próbált emberként beszélni, kommunikálni, problémát megoldani.

 

A munkáltató a MTK és a Kollektív szerződésben foglaltakra hivatkozott.A meghallgatás után a férfi elismerte tettét ,a párom nem. A röhej most kezdődik, először azonnali rendkívüli felmondást akartak, ezt mondták neki, aztán a HR-s hölgy jött, hogy most egyezkedik, hogy legyen közös megegyezés. Nehogy ki keljen fizetni. Készült egy jegyzőkönyv, tanúk nélkül. röhejes. Emlékeznek hogy mint Mondott a férfi ,,,Mi van be mentél köpni", ebből már az lett a papírra írva, hogy a párom leköpte. A jegyzőkönyv hiányos, a jelenlévő egyik műszakvezető nem is írta alá, a másik meg aki aláírta nem is látta az esetet.


 

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a