Néha a testi épségemet sem érzem biztonságban

 

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

Abban kérem a segítségüket, hogy ilyen helyzetben mit tehetek?

2005 óta dolgozom egy multinál, 2009-ben mentem el szülni és idén márciusban mentem vissza dolgozni. Először kivettem az összegyűlt szabadságokat, majd május végén ténylegesen munkába is álltam. Július közepén munkahelyi balesetem volt, úgyhogy onnantól 6 hét 100%-os táppénzen vagyok. Majd a főnök kérésére az időarányos szabadságomat (2hét) kell kivennem, mert novemberben és decemberben senki nem mehet szabadságra. Időközben kiderült, hogy úton van a 2. baba.
Viszont a munkám olyan, hogy napi 8 óra, heti 5 nap helyett napi 10-11 órát várnak el, és hétvégén is állandó telefonügyeletet kell tartanom (bármikor elérhető kell legyek). Persze sem túlórát, sem semmilyen plusz juttatást nem kapunk ezért. Ráadásul folyamatos a stressz és szinte egész nap autóban ülök. Ezenkívül olyan ügyfelekkel kell felvennem a kapcsolatot ahol néha a testi épségemet sem érzem biztonságban, plusz higiéniai problémák is felmerülnek (terhesség alatt pl. fertőzésveszélyes helyre szerintem nem küldhetnének).
Szóval azt szeretném megtudni, hogy kérhetek-e más beosztást, vagy könnyített munkát? Úgy tudom, terhesség alatt védett vagyok, de mi van, ha azt mondják, nem megfelelő a hozzáállásom és rendkívülivel akarnak majd elküldeni? Vagy ha mindenáron táppénzre akarnak hónapokig küldeni? Nem vagyok veszélyeztetett, és még fél évig a fizetés csak 60%-a nagyon kevés lenne, sőt ha a táppénzből számítják majd a gyed-et és a tgyást, akkor azon is nagyon sokat veszítenék. Mit tehetek ha azt mondják menjek táppénzre viszont én a fent említett okok miatt nem szeretném?

Köszönöm a segítséget!

Nemcsak hogy kérheti a más munkakörbe történő áthelyezését, hanem munkáltatójának erre törvényi kötelezettsége is van, az Mt. ugyanis kimondja, hogy a nőt terhessége megállapításától gyermeke egyéves koráig az állapotának egészségügyi szempontból megfelelő munkakörbe kell ideiglenesen áthelyezni, vagy a meglévő munkakörében kell megfelelően módosítani a feltételeket. A módosításra orvosi szakvélemény alapján kerülhet sor (a munkaköri alkalmassági vizsgálat szabályai szerint).
A módosított munkakörben sem lehet kevesebb a munkabére az előző átlagkereseténél, akkor sem, ha rövidebb idejű munkakörbe helyezik át önt, vagy több műszakosból egy műszakosba, stb.
Amennyiben pedig a munkáltató nem tud az ön egészségi állapotának megfelelő munkakört biztosítani, úgy fel kell mentenie önt a munkavégzés alól és az állásidőre járó munkabért kell folyósítania Önnek.

Javaslom tehát, hogy írásban nyújtson be egy kérelmet a munkáltatói jogok gyakorlójához, amelyben kéri, hogy küldje el önt munkaköri alkalmassági vizsgálatra és az orvos véleménye alapján módosítsák - közös megegyezéssel - a munkakörét. Arról is tájékoztassa a munkáltatót, hogy amennyiben nem tud más munkakört felajánlani önnek, akkor fel kell mentenie a munkavégzés alól (azaz ti. úgy fizet, hogy nem kap érte munkavégzést).

Táppénzre nem mehet, ha azt az állapota egyébként nem indokolja, hiszen az visszaélésnek minősülne. 

Az itt leírt jogainak gyakorlása miatt önt semmilyen joghátrány nem érheti, nem küldhetik el rendkívüli felmondással, ha nem ad rá okot, a rendeltetésszerű joggyakorlás pedig nem lehet alapja a munkaviszony megszüntetésének.

Üdv,
Erynnis