Tisztelt Cím!

 

Történetem, melyet most szeretnék Önökkel megosztani, egy külföldi pénzintézet magyarországi leányvállalatánál történt 2009-ben. Már akkor gondoltam rá, hogy nyilvánosságra kellene hozni a velem történteket, de a munkahelyem elvesztése és az emiatt keletkezett problémák megoldása inkább volt fontosabb, mintsem, hogy sárdobálásba kezdjek. Persze, a tüske azóta is bennem van és úgy éreztem, talán most már ideje lenne kihúzni.

 

 

A munkahelyemen mindenki tudta, hogy meleg vagyok. Nem csináltam belőle titkot, nem szégyelltem magam miatta, de persze nem is kérkedtem vele, teljesen hétköznapi információként kezeltettem másokkal ezt a dolgot, mintha csak azt mondtam volna, hogy 180 cm magas vagyok. A társammal teljesen normális, hétköznapi életet éltünk, mint mindenki más, allűrök nélkül.

 

A párom vitt reggel munkába és este ő jött értem, elkerülhetetlen volt a közvetlen és közvetett kollégákkal való összetalálkozás, ők pedig az autóból ki- és beszállásokat látva néhányszor összerakták magukban a mozaik darabkákat.

 

3 közvetlen kolléganőm kezdte borzolni az idegeimet az aljas, undorító viselkedésével, a napról-napra újabb ármányokkal előrukkoló 3 grácia végül elérte, hogy erős nyugtatókra rászokva, több hétig tartó betegállományba kerüljek.

 

Pár hét múlva erőt vettem magamon és úgy döntöttem, hogy ez így nem mehet tovább, nem fogok 3 ember miatt kikészülni. Összeszedtem magam és
visszamentem dolgozni.

 

Pár hétig bírtam. Éppen kimenő utalásokat kellett jóváhagyatnom, amikor is valamiért be kellett mennem az informatikusokhoz. Amikor ott végeztem,
haladva az asztalom irányába, csak azt hallom, hogy az egyik kolléganő (a már említett 3-asból), nyomdafestéket nem tűrő hangon szidja a munkámat,
az összes felmenőmet, engem. Az emelet azon részén dolgozó más kollégák is fültanúi voltak, persze senki nem csitította. Odamentem hozzá, hogy
megkérdezzem, tulajdonképpen mi a problémája és hogy egyáltalán az én munkámba hogy került ő bele, hiszen nem is neki kell jóváhagyni a könyveléseimet

 

Az történt, hogy ennél a cégnél még mindig papíralapú volt a banki utalások feldolgozása. Én rögzítettem az utalásokat, majd a papírokat tovább adtam egy  kolléganőnek, hogy ellenőrizze és hagyja jóvá a tételeket.
Viszont a papírok sorrendje, nem egyezett meg a számítógépes rendszerbeli sorrenddel, mert a rendszer összeg szerint rakta sorba az
utalásokat, a papírok pedig abban a sorrendben voltak, ahogyan az utalások rögzítésre kerültek. A kolléganő ahelyett, hogy az utalásokat a papírlapokra
felvezetett azonosító számok alapján hívta volna be jóváhagyásra, inkább kezdett el morogni azon, hogy a papírok sorrendje és az utalások sorrendje a gépben teljesen eltér és hogy ez az én hibám. Ezt az info-t osztotta meg

 

Elkezdődött egy heves szóváltás, a kolléganő felemelte a hangját és csak mondta a magáét, s amikor már az anyámat, mint testével pénzt keresőt emlegette, nagyon eldurrant az agyam és mondtam neki, hogy amennyiben nem fejezi ezt be, akkor fel fogom rúgni. Tudom, ez nagyon erős, de már voltam annyira mérges és zaklatott, hogy ilyen állapotban az ember nem igazán gondolkozik már, csak mondja, ami a száján kifér. Aztán persze jött a meleg téma, hogy nyilván majd jön apuci (gondolt itt a páromra, aki amúgy 7 évvel fiatalabb nálam) és majd ő jól meg fog engem védeni, de ne felejtsem el, hogy neki vannak ismerősei, akik majd jól ellátják a bajunkat. Itt tennék rövidke megjegyzést arra, hogy sem én, sem a párom nem vagyunk agresszív, verekedős vadállatok, nem is igazán értem, miért kellett verőlegényekkel fenyegetni minket.

 

Aznap a munkaidő végén elindultam haza, a párom kint várt az autóban, beszálltam mellé és meséltem neki, hogy mi is történt aznap. Pechemre pont akkor jött ki a kolléganő az irodaházból és persze a párom nem bírta ki szó nélkül, hogy hagyja csak úgy elsétálni mellettünk. Odakiabált neki, hogy: "Na most mondd, amit akarsz te k...., itt van apuci!" A kolléganő válasz nélkül, gyors léptekkel hagyta el az irodaház előtti parkolót és szállt fel a közeli megállóban egy villamosra.

 

Másnap reggel már az egész bank az előző napi cirkuszról beszélt, a lottón a telitalálatom jönne be úgy egyszer, mint ahogy biztos voltam abban, hogy a kolléganő már leadta az info-t mindenkinek, aki számít és akivel jóban van. Először egy tárgyalóban a közvetlen főnökömmel, majd utána a hr-es vezetővel kellett találkoznom.

A hr-es vezető az utcán történt szóváltásra hivatkozva közölte velem, hogy azonnal pakoljam össze a holmimat, hagyjam el a bank épületét,
a következő 2 hétben már be sem kell mennem dolgozni, a fizetésemet erre az időre megkapom és a szerződésem szeptember 4. napjával megszűnik.
Hiába mondtam el a közvetlen főnökömnek, majd a hr vezetőnek, hogy mi történt és hiába mondtam azt is, hogy az utcai szóváltásnak én csak fültanúja voltam,  abban én nem vettem részt. Egyiküket sem érdekelte. A közvetlen főnököm amúgy nagyon elégedett volt a munkámmal, ezt többször is hangsúlyozta és persze olyan arckifejezéssel búcsúzott el tőlem, mintha sajnálná, hogy engem most kirúgnak, de én tudtam, hogy ez csak egy mű szomorúság az arcán, egy hazugság.

 

Később megtudtam, hogy a kolléganő, akivel a konfliktusom volt, mindenféle szóbeli, írásbeli figyelmeztető nélkül, még egy ejnye-bejnyét sem kapva, semmilyen büntetésben, rovásban nem részesült. Számára minden folytatódott úgy, mintha semmi sem történt volna.

 

Én pedig elveszítettem egy jól fizető állást, egy olyan munkakört, amiben nagyon jól éreztem magam.  A szó szoros értelmében kihúzták a lábam alól a talajt és innentől kezdve nincs megállás, már ami az életminőségem romlását illeti.

Bár most megosztottam Önökkel ezt a történetet, egy fikarcnyit sem érzem úgy, hogy könnyebb lenne, hogy ne fájna annyira az a tüske.

 

Üdvözlettel:

N. János

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.