Szexuális energia a munkahelyen

Kedves MH Terror!


A következőkben Magyarország "leginnovatívabb", legzöldebb munkahelyéről, és munkakörnyezetéről írnék, és tanácsot is kérek egyben.

 


Ezen a munkahelyen olyan szervezetfejlesztést alkalmaznak, ami a szexuális energiát célozza meg. Egy olyan agymosás fajta, aminek alapját a KGB által a hidegháborúban kifejlesztett telepátia, gondolat átvitel adja. És a földönkívüliekben is hisznek. A szemináriumomon részt venni kötelező - nincs semmi ellentérítés, nem jár érte szabadnap, vagy pénzbeli kiváltás. Igaz, ezek általában hétvégére esnek, bár munkahelyünkön már napközben is "részt lehet venni".


A szeminárium abból áll, hogy a női és férfi munkatársak többek közt egymáshoz dörzsölik alsó felüket (igen, ahogy azt elképzeled), valamint egymás ölébe hajtják fejüket. Ez nem kicsit megalázó számunkra, többünknek párja, kapcsolata van.


Ez a nagy humbuk, illetve szervezetfejlesztés az évek alatt többször is vissza tért a céghez. Volt olyan eset (évekkel ezelőtt), hogy a cégvezetés egy nap alatt mindenit elküldött (felmondott) azzal a feltétellel, hogy másnapra írjanak a munkatársak egy motivációs levelet, amiben kifejtik, miért dolgoznának itt tovább. Ez 200 embert érintett. Volt, hogy felhőket radíroztunk... AZ egész úgy tűnik, mintha kísérleti bárányok lennénk, akiken kipróbálják ezeket a "technikákat".


És most ez már a mindennapi munkavégzésre is rányomja bélyegét. A munkahelyünkön egy olyan légkör alakult ki, ahol már senki nem bízik senkiben, csak a személyes előrejutás a fontos, nincs felelősségvállalás a menedzsment részéről. A TÉR is erre élezték ki: ha elmész a szemináriumra, és hagyod, hogy agy mossanak, valószínűleg bent maradsz a cégnél. Az utolsó, év elejei létszámcsökkentésnél is ez játszott szerepet, mint utólag kiderült: sok olyan tehetséges és régi motorostól vált meg a cég, akik a főnök szerint nem illettek ebbe a képbe; akiket nem tudtak volna agymosni.


Gyakorlatilag, ami nem kötődik szorosan ehhez a gondolkodáshoz, az mind másodrendű - legyen szó munkaköri leírásról, teljesítmény értékelésről, stb.


A kérdésem az, hogy hogyan, miként lehetne fellépni ezzel a kötelezettséggel szemben? Milyen hatósághoz lehet fordulni az ügyben? Nincs lepapírozva sehol, de a főnök megjegyezi azt, aki nem vesz részt rajta.


És ez nem a szcientológia egyház...


Üdvözlettel,
PM

 

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.