Kedves blog!

Azért írok nektek, hogy megosszam életem eddigi legrosszabb napját.
A történet tavaly februárban kezdődött. Közalkalmazotti munkaköri foglalkozás gyakorlati idejét a leendő szakmámhoz kapcsolódó önkormányzati intézményben töltöttem. A vezető nagyon kedves volt velem, és a munkacsoport is ahol végeztem a gyakorlatot. A gyakorlati időm után sajnos nem tudott nekem munkát biztosítani (ekkor már 6 hónapja munkanélküli voltam, pályakezdőként, mindenféle segély vagy juttatás nélkül). Annak idején azzal váltunk el, hogy ha lesz munka, szól. Ez a nyáron meg is történt, szeptemberre munkát kaptam. Idő közben elkezdtem egy másik iskolát, a jelenlegi szakmám további lépcső fokán. Ennek tudatában is alkalmaztak ami nagyon jól esett, mert szeptemberig nem sikerült munkát találnom. (Ekkor már egy éve otthon voltam). Imádtam dolgozni. Első munkahely, ismerős környezet, ismerős emberek.

 A dolog akkor kezdett érdekessé válni amikor kiderült, hogy két megüresedett helyre 3 embert vettek fel. Enyém volt a teljes állás, a másik kettőé a részmunkaidő. A munkatársaimmal folytatott beszélgetések alapján rájöttem, hogy vetélytársra akadtam, ugyanis az egyik 4 órás elhintette nekem, hogy 8 órában szeretne dolgozni. Ezt ugye csak úgy érheti el, ha a 8 órást (engem) eltávolít a képből. A többi dolgozó is figyelmeztetett, hogy vigyázzak nagyon. Mivel levelező egyetemi képzésre járok, a főnökömmel előzetesen félévre előre egyeztettem mely napokon szeretnék szabadságot kivenni. Ezzel soha semmi gond nem volt, az egyetemhez tartozó gyakorlatot is elvégezhettem az intézményben munkaidőben. Karácsony előtt egy héttel feltorlódtak a tanulni valók, gondoltam egy kicsit előbb elmegyek szabira.

Mivel az alapszabadságomat felhasználtam a tanórákra ezért kérdeztem a főnökömet, hogy elmehetek e úgy szabira, ha egy kicsit megfázom. Azt mondta természetesen elmehetek, ha megtudom oldani. Örültem a korrektségének és persze annak, hogy több időm lesz tanulni az első vizsgámra. December 20-án a céges bulira én is hivatalos voltam, arra elmentem és fesztelen volt a hangulat. Az első munkanapomon január 2-án bementem dolgozni és a főnököm az ebédidőben csodálkozva kérdezte, hogy hogy hogy itt vagyok. Nem értettem a kérdését ezért tájékoztatott, hogy kiírt csütörtök péntekre szabit. Kérdeztem tőle, hogy haza menjek e (mert éppen aznap semmi fontos dolgot nem kellett csinálnom, és ba amúgy is szabin vagyok, akkor meg miért ne). Erre azt mondta maradjak nyugodtan most már ha bejöttem. Tegnap előtt volt az első hivatalos munkanapom. Ugyan úgy telt mint a mai.

Ebéd szünetben behívatott magához a főnököm. Az irodában a főnököm, a helyettese és a rivális kolléganő ült bent. Itt már elkezdtem egy kicsit fázni. Jajj, mit tettem? Kiderült, hogy 1 hét múlva jár le a próbaidőnk, meg kellene beszélni hogyan tovább. Az egyikünk marad, a másik megy.... Én lettem az utóbbi. Ugyan a próbaidő alatti felmondást nem kötelező megindokolnia a munkaadónak, azért megkaptam, hogy : próbaidő alatt nem szép dolog szabadságra menni, pláne a tanulmányaim miatt, hiába igazolom le, továbbá azt, hogy az én szakmámhoz emberség? kell, ami az emberrel vele születik, bennem ez nincs meg... Kérdeztem konkrét szituációt, nem kaptam. Továbbá közölték velem, hogy nem szoktam soha köszönni és a nem közvetlen kollégáim ezt szóvá tették. Az első munkahetemen egy kolléganő figyelmeztetett arra, hogy kicsit köszönjek hangosabban és bátrabban. Tanácsát meg is fogadtam. Továbbá megdorgáltak amiért 2-án bementem dolgozni. Nekem tudnom kellett volna, hiszen megbeszéltük alapon, hogy szabin vagyok. (Igen? Erről elfelejtettek tájékoztatni) ....és különben is a főnök rendelkezik a szabadságok kiosztásának idejéről, Mindennek az lett a vége, hogy miközben a könnyeimet nyeltem, aláírtam a kiléptető papírjaimat és a rivális a pofámba vigyorgott... Ez emberség? A közvetlen kollégáim értetlenül állnak a dologhoz, ahogy én is. Ebédidőben összepakoltattak velem mindent és azonnali hatállyal kitessékeltek az intézményből... megalázva éreztem magamat. Úgy kitették a szűrömet, mintha sikkasztottam volna, vagy kárt tettem volna valakiben.

Így tehát hello újra munkanélküliség! Azt tanácsolom a fiatal, első munkahelyükre készülő sorstársaimnak, hogy jól gondoljátok meg kivel és hogyan beszélsz, kire és hogyan nézel, mert a tisztességes és egyenes embereket a földbe tiporják!
És még egy valami... holnap reggel megyek az első vizsgámra! Szuper, ugye?

Ella