Íme a mai napra rendelt második bejegyzés. A diákmunka egy igen érdekes témakör, jómagam is többször dolgoztam diákszövetkezeteken keresztül. RuzsaBetyarSandor olvasónk története következik:

Kedves mindenki, én a saját tapasztalataimat osztanám itt meg veletek, ennek is van valószínűleg köze a problémához.

Még anno a 90-es évek vége felé dolgoz(gat)tam egyik vidéki nagyvárosunk egyetemére járván diákmunkásként nyomdában, majd egy rejtélyesen "műanyaggyárnak" nevezett helyen. Nem nagyon ment, úgyis csak pluszpénz kellett volna a nyárra, meg elég nyápic is voltam, mindig 1-2 nap után bedobtam a törülközőt. Ugyanez a diákmunkaközvetítő, aki engem is közvetített, közvetített még sok más "diákot" munkára, akikkel ugye cigiszünetekben beszélgetett az ember, próbáltam szocializálódni. És elég volt néhány alkalom ahhoz, hogy megtudjam miért is (volt) annyira nehéz munkát kapnia a mezei hallgatónak, ha szeretett volna dolgozni.

 

Ugyanis ezek a fiúk-lányok valóban teljes munkaidőben dolgoztak ezeknél a cégeknél, minden egyes nap. Mikor kérdeztem, hogy ezt hogy tudják diákként megcsinálni, akkor csak ment a nevetgélés, aztán persze kiderült, hogy a diákmelós cég egy nyomorult papírfecnire (az volt akkoriban az iskolalátogatási igazolás, csinálni/szerezni sem volt ördöngösség) elhitte mindenkinek, hogy nappali tagozatos egyetemi hallgató, az pedig a legkevésbé sem zavarta őket, hogy heti 6-7 napot mondjuk éjszakás műszakban könyveket pakolva hogy lenne képes az ember egyetemre/fősulira járni.

Nyilván azoknak, akik ezt csinálták, szükségük volt a pénzre és valószínűleg így jutottak könnyebben álláshoz, a diákmelós cégeket pedig mint tudjuk, nem kötik erkölcsi gátak, és valamiből nekik is meg kell élni (tudjuk, milyen "minimális" összeget nyúlnak le a diákok fizetéséből).

Továbbra is várjuk a leveleket a   munkahelyiterror@gmail.com címre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni!