Felpofozták, leköpték

Krisztián történetét ismerhetitek meg, aki nyári munkát vállalt édesapja ismerősénél. Pofonok röpködtek és még le is köpték.

Kedves Szerkesztő! Még középiskolás koromban történt velem az alábbi eset, szerencsére azóta nem találkoztam még hasonlóval sem.

 

Néhány barátommal elhatároztuk, hogy nyáron a láblógatás mellett igyekszünk egy kis pénzt keresni és augusztusban együtt elutazunk a Balatonhoz egy-két hétre. Édesapámnak volt egy ismerőse, aki felajánlotta, hogy dolgozhatok nála az éttermében (valójában egy kis vendéglő volt 4-5 alkalmazottal). Egész szép pénzt ígért, ráadásul a munka sem volt megerőltető, takarítgatnom kellett és elmosogatni a vendégek után maradt edényeket, evőeszközöket. Elvállaltam a munkát.



Június végén kezdtem dolgozni, de már az első napok után elment tőle a kedvem. Mindenki úgy bánt velem, mint a kutyával, hiába igyekeztem, szidtak mint a bokrot, ha kellett, ha nem. Nem akartam néhány nappal a kezdés után kilépni, ezért inkább tűrtem csendben.

 

A következő két hét maga volt a pokol. Újabb ordibálások, a "kedves ismerős" néhányszor még a karomat is szorongatta, ha kivetnivalót talált munkámban, mondanom sem kell, kezdtem besokallni.



Egyik nap végül elveszítettem a türelmemet és kifakadtam. Számon kértem apám barátján az agresszív viselkedést, az ok nélküli cseszegetést,megmondtam, hogy egy perccel sem maradok tovább nála. Válaszként lekevert egy akkora pofont, hogy a fal adta  a másikat, semmirekellő naplopónak nevezett és leköpött... Kijelentette, hogy egy fillért sem hajlandó nekem fizetni, mert nem érdemlem meg.



Otthon természetesen mindent elmeséltem apámnak, aki döbbenetében szinte meg sem  tudott szólalni. Rögtön felkereste a köpködős barátot és felelősségre vonta.

 

Természetesen mindent letagadott, de szerencsére édesapám inkább nekem hitt és a fizetésemet is sikerült kicsikarnia belőle. A barátságuk viszont egy életre megromlott.

 

Krisztián
 

Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.comcímre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni!

Hirdessen nálunk a lehető legolcsóbban! A részletekről érdeklődjön emailben!