Látnak, amit akarnak

Többször esett már szó a nagy áruházakban uralkodó állapotokról. Levélírónk a kamerák mögött ücsörgő alkalmazottak figyelmetlenségéről mesél.

Új levéllel hétfőn jelentkezünk, holnap csak a megszokott humorbonbon érkezik:).

Üdv Mindenkinek!

Középiskolás diákként (2006) az egyik nagy áruházláncban dolgoztam, mint árufeltöltő. Diákmeló volt az egyik szövetkezeten keresztül, bár ez igazából lényegtelen.

A kollégáim rengeteget meséltek az áruházban működő kamerákról, felhívták a figyelmemet arra az apróságra, hogy a monitor előtt üldögélők inkább a dolgozókat pásztázzák, mint a vásárlókat. Ezek a kis kütyük nagy felbontásúak, mindent pontosan látnak, ha jól használják őket.
Hamarosan rá kellett jönnöm, hogy igazat mondtak.

Több olyan eset történt, amikor jómagam és egy-két társam nem viseltük a DIÁK feliratú kitűzőt, erre megjelent egy civil ruhás őr és kérdőre vont bennünket, "miért pakolászunk"... na vajon? Két sorral arrébb közben vígan majszolta a csokoládét az egyik fiatal "vásárló", de valamiért ez senkinek sem szúrt szemet, pedig ugye ez is lopásnak számít.

Az igazán félelmetes eset az egyik éjszakai műszakban történt. Egy állandós kolléganő ásványvizeket pakolt a felső polcokra, mindezt egy székre állva. A szék kicsúszott a lába alól, a földre esett és betört a feje, minden csupa vé.r lett. A kamera 20 percen keresztül nem vette észre a balesetet, az egyik kolléga figyelt fel (szintén munka közben) a hörgő lányra és ő riasztotta az illetékeseket,akik végre kihívták a mentőket.

Ebből az egészből világosan ktűnik, csak azt vesznek észre, amit akarnak...

 

Üdv: J

Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.comcímre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni!

A blogban megjelenő olvasói levelekért és hozzászólásokért a szerkesztő semmilyen felelősséget nem vállal, az minden esetben a beküldőt terheli!

Hirdessen nálunk a lehető legolcsóbban! A részletekről érdeklődjön emailben!