Suttyó ország

Kezdjük azzal, hogy a mai poszt címét olvasónk adta, nem én. Hogy ez miért fontos? Egyáltalán nem az, csak gondoltam írok ide valamit.

Remek napom lesz újfent, úgyhogy inkább következzen a levél:


Egy nagy amerikai multicég székesfehérvári cégénél dolgoztam néhány
éve. A cégnél többségében férfiak dolgoztak, azonban volt egy olyan
csoport, ahol kizárólag nők, kb. 15-20-an.

 

Érteniük nem kellett
semmihez, kizárólag angolul kellett nagyon jól beszélniük.
Jelentkezett egy szőke leányzó, aki angolul annyira nem tudott,
azonban annyira lelkes volt, hogy az őt felvételiztető HR igazgató
megígérte neki, majd ő tanítja angolul, így el tudja végezni a feladatát.


A tanítgatás annyira jól sikerült, hogy 2-3 hónap múlva a leányzó
elhagyta a férjét és összeköltözött a HR igazgatóval.


Újabb 1 hónap múlva pedig mi derült ki ? Hogy az angolul még mindig
nem túl jól beszélő hölgy a legalkalmasabb a 15-20 fős csoport
vezetésére és ezzel együtt jelentős fizetésemelésre !

 

A többiek azóta is azt találgatják, vajon tudtak volna-e bármi olyat
felmutatni a munkájukban, amivel ők nyerték volna el a pozíciót, vagy ez a kártya mindent üt.

sörszag

Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.comcímre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni!