Unom a március végi telet, fáradt és nyűgös vagyok, szóval előre is elnézést kérek Mindenkitől!!

Olvasónk kálváriája következik, kronológiai sorrendben.

2006-ban költöztünk az Alföldre, gyakorlatilag haza, hisz itt vannak a gyökereim. Előtte egy dunántúli kisvárost boldogítottam jelenlétemmel és 8 évet húztam le egy cégnél könyvelőként, majd elmentem gyesre, lett egy vendéglátós vállalkozásom, az életem kerek volt.

 

Ideköltözésünk után megélhetésünk további reményében elkezdtem munkát keresni, bízva abban, hogy itt aztán van lehetőség.

 

1. 2007 év eleje. Könyvelő iroda, 11 cég könyvelése, csináld ahogy tudod-akarod alapon, 8 hónap, munkaszerződés nélkül… nyilván tovább nem erőltettem, keresni kezdtem másikat.

 

2. 2007. ősze. Úgy éreztem megnyertem a főnyereményt. Erre a dátumra íródott ugyanis a munkaszerződésem a Cégnél. Ez különösen azért volt öröm, mert ugyan mérlegképes könyvelőt kerestek, elfogadták, hogy nincs szakképesítésem, csak gyakorlatom. A bérem teljesen bruttósítva!!! Elfogadtam azonnal, még annak ellenére is, hogy kiderült, hogy nem 8 órát, hanem 8,5-et kell minden nap dolgoznom. Elvégre ennyi belefér, ha az ember karriert akar építeni. Még talán több is.

 

Persze voltak ”jelek”, amelyeket illett volna komolyan vennem, pl. az, hogy idősebb kolleganőm többször figyelmeztetett, hogy nem illik nagyon igénybe venni szabadságot.

 

Volt még egy árulkodó „jel”. Mindegyik a könyvelésen dolgozó kolléganőm minimum késő délutánig, 6-ig, 7-ig, mikor hogyan dolgozott. Néha még ennél is sokkal tovább. Éreztették ugyan, hogy ez a kritérium rám is vonatkozna, mondani azonban nem mondták. 5 hónap után kolleganőm bevallotta, hogy nem is merne hamarabb hazamenni…??? Nos, én ha végeztem a feladatommal bizony hazamentem 5-kor.

 

Aztán jöttek az ünnepek… Eddig minden téli szünetet a családommal (3 gyerkőc) töltöttem. Mivel a munkával jól haladtam kértem a két ünnep közti időszakra szabadságot. 3 nap…

 

Miután visszatértem az év végi kisimulásból azt vettem észre, valami megváltozott…

 

Ez év első hete iszonyatos volt. Sosem bántak még velem ilyen lekezelően, nyilvánvalóan büntető jelleggel. Bíztam benne, hogy le tudunk majd ülni ezt megbeszélni, de nem így történt. Egyszóval sikerült „kiborulnom” idegileg.

 

Az életem pokollá vált, akárminek álltam neki a munkámban senkit sem érdekelt. Gyakorlatilag egyik közvetlen kolléganőm, és a cégvezető „bojkotot” hirdetet, amolyan boszorkányüldözéses jellegűt. Nem szóltak hozzám, vagy ha igen főleg bántó, ártó szándékkal. Aztán jöttek a szakmai, a napi életet megkeserítő, kicsinyes gonoszkodások. Elrakott szerződések, számlák, a nélkül, hogy láttam volna…

 

A legérthetetlenebb számomra az, hogy az ember lánya, mint munkavállaló azt gondolná, hogy a munkáltatónak érdeke, hogy jól működjön az egység aki a keze alatt dolgozik. Csapatmunka? Brainstorming? Ne álmodozzunk…

 

Nem sokkal később feleladtak egy hirdetést egyértelműen a munkakörömre vonatkozólag, mindjárt gondoltam nem segítséget akarnak mellém…

 

Ha öt hónap motivált bizonyítás nem volt elég, hogy igazoljam a talpraesettségem, a feladatorientáltságom, a maximalizmusom, akkor hol vagyok én ahhoz, hogy fölülbíráljam a felettesem döntését?

 

Elküldtem egy levelet a nagyfőnöknek, amúgy helyzetjelentés típusút, nem vártam tőle sokat, illetve amit vártam meg is jött, felmondtak… tehát ismét munkakeresőben…

 

3. 2008. március idusa. Lett új munkahely, új tapasztalat: járműkövetési ügyintéző, ott még szerettem is dolgozni, pár hónap múlva már osztályvezetőként! Csak épp a munkaszerződés volt megint sarkalatos kérdés, lévén, hogy adni nem akartak. Kicsikartam egy féléveset, de lejárt, másikat is lehet adtak volna, de előtte pár héttel beismerte a főnök (magát sikeresnek valló amúgy magyar módi, férfisoviniszta kisvállalkozó), hogy ígérgetni szeret, mert szeretik hallani, de betartani…

 

4. 2009. év eleje. Ismét váltás, egy egyszemélyes könyvelőiroda…. itt 6 hét után adtak munkaszerződést!!! Hurrá, csak közben kifejtette a főnökasszony, hogy szerinte tök hülye vagyok, mert nem találom ki a gondolatait, ja hát hogy ő se igazán tudja, hogy mit akar az nem számít… Alapvető technikám eleinte, hogy utánanézek, hogy korábban mit hogyan csináltak, és igyekeztem én is úgy. Áh, de kiderült az se jó, mert ő nem úgy gondolja, és hát az elődeim is mind hülyék voltak, és nincs neki ideje minden baromságot kijavítgatni… anyám!

 

Hova jut a világ??? Maradtak még normális munkahelyek??? Én nagyon pozitív vagyok, hiszek! … és megint munkát keresek…

 

Tisztelettel és bizakodva: B. Virág

Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.com címre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre várja Erynnis.