Lélektelen HR-esek

Mindenkinek nagyon kellemes ünnepeket kívánunk!

Sziasztok!

 

Látom mindenki mennyit nyüglődik az álláskereséssel és én is szaporítom ezek számát.

 

Már azt nem is említem, hogy mennyi helyre pályáztam, inkább arról írnék, hogy miért van az, hogy ha van interjú és végigjutok az 5 körön és az 5.körben már csak 2-en vagy 3-an maradtunk, és megígérik, h eddig-és -eddig tuti kapok értesítést a NEM válaszról is (Ők ígérik, nem én kérem!) , akkor miért nem válaszolnak és ha netán fel merészelem hívni őket,már ha ugyan kapok elérhetőséget, miért csak kitérő választ adnak, hebegnek, de sosem kapok nyílt választ, hogy: Uram, nem Önt választottuk!

 

És ez már a 13. ilyen eset, ami idén megtörtént velem. Minek ígérnek meg vmit, amit nem tartanak be. Egy esetben sem!!!

 

Ez abszolút tiszteletlenség, főleg az 5. kör után. Különösen annak fényében, hogy az adott cég csak 1 pozícióra keres embert, tehát nem fut párhuzamosan 5-10 állásajánlatuk. És különösen azért, mert ha már csak 2-en maradtunk, abból logikusan következik, hogy a felvett személyt így is-úgy is értesíteni kell, ajánlatot kell neki adni, akkor meddig tartana a másikat (a lúzert) is kiértesíteni.

 

Mondom, megértem, ha 300 pályázót nem értesítenek ki (bár ez is tiszteletlenség, de ugye kapacitáshiány lehet az oka), de azt, hogy 1-2 embert se értesítenek ki, az már több, mint szemtelenség! Bevallom már nem hiszek senkinek, semmi ígéretnek, már a mosolyom is szomorú, mikor a fenti szavakat hallom...csalódtam sokat.

 

HR-esek! Mi ennek az érdektelenségnek oka???

 

egy fiú, aki lélektelennek látja a hr-eseket!!!

Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.com címre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre várja Erynnis.