Mindenkitől elnézést kérek, még mindig "haldoklom", de a blog természetesen nem állhat le. Csodalámpa meséli el testvérének történetét, aki egy hónapot dolgozhatott csupán új munkahelyén, mert létszámleépítésre hivatkozva elküldték.

Sziasztok!

Strici írta 2009. 08. 01-i kommentjében, hogy a blog átalakult az álláskeresők panaszfórumává, eltűntek az eredeti témába vágó posztok.
Egyetértek vele.
Jómagam régi olvasója vagyok a blognak, bár a kommentelést eddig nem vittem túlzásba.

Miért ragadtam billentyűzetet? Jómagam szerencsére nem vagyok álláskereső, s bár veszélyeztetett szektorban dolgozom (pénzügyi) személy szerint nem veszélyeztet az elbocsátás réme.
Javarészt elégedett is vagyok az állásommal, mert olyasmivel foglalkozhatok, ami érdekel (bár nem a 100%-ban a végzettségemnek megfelelően helyezkedtem el - 2 "értéktelen/nek mondtott/ bölcsészdiplomával, 2 nyelvből középfokú, egyből alapfokú nyelvtudással rendelkezem). Igen, én még jóval a válság előtt kerültem ehhez a céghez (2007 eleje).


A testvérem történetét szeretném megosztani veletek. Ő egy bank leépítési hulláma eredményeként lett munkanélküli, még márciusban. Hozzáteszem, viszonylag korrektek voltak vele, mert kapott végkielégítés gyanánt 3 havi fizetést, ajánlólevelet, etc.
Elkezdte böngészni az álláshirdetéseket és küldözgetni a CV-jét a szélrózsa minden irányában. Banki ügyintézőként hitelgondozással foglalkozott, de előtte dolgozott ügyvédi irodában, ruhaboltban, pultosként. Egyszóval eléggé talpraesett, kreatív ember, el tudja adni magát.

Három hónap alatt, volt összesen 2 interjúja, ebből az egyik egy plázabéli üzlet lett volna, ide túl kreatívnak találták (vagy csak nem tűnt eléggé plázapicsának), a másik egy recepciós állás, oda azért nem kellett, mert a HR-es szerint neki ez visszalépés lenne, és nem lenne motivált, hamar dobbantana a cégtől.

Nagyon megörültünk, amikor május végén jött egy telefon az egyik munkaerő-kölcsönző cégtől, hogy lenne egy "telefonközpontos" (sic!) állás. (valójában bejövő hívásokat fogadó call center operátor)
Aztán jött a nagy meglepetés, mikor is az AC-re behívva kiderült, hogy pont ahhoz a céghez pályázik, ahol én dolgozom. Lehet, hogy ezért majd kapok hideget-meleget, de egyből elkezdtem azon agyalni, hogy kinek szóljak majd annak érdekében, hogy bekerüljön a céghez; ugyanakkor bíztam benne, hogy sikeresen túl lesz az AC-n.

Nem így lett, a beugrónak szánt tesztje nem sikerült, ezért sok sorstársával együtt (a behívottak kb. 90%-a, tizenvalahány ember) megköszönték neki a részvételt, és hello.

Én nem hagytam annyiban, és utánamentem, utánaérdeklődtem; kiderült, hogy nagyon kis pimf dolgon múlt, hogy nem került be, ezért - önérzetemet becsuktam a fiókba, és elindultam az illetékes osztály vezetőjéhez kuncsorogni (ehhez azért is volt merszem, mert volt már rá pecedens, hogy valakinek a rokonát, ismerősét vették fel a céghez).

Sikerrel jártam, mert szerveztek mégegy AC-t (igaz nem feltétlenül a tesóm miatt, hanem mert az előző nem volt túl sikeres), ezen már jól szerepelt, fel is vették.

Elindult a betanítása, tetszett neki a munkakör, a kollégái közt is talált olyanokat, akikkel nagyon jól kijött.
Aztán jött a feketeleves. Egyik nap látom, hogy a szokásos csoportvezetői meeting után az összes csoportvezető szánakozó pillantásokat vett rám, szinte sunnyogva vonultak vissza a helyükre. Nem tudtam mire vélni a dolgot, talán probléma lenne a munkámmal? Csináltam volna valami szarvashibát? Nem ettem sokáig magam, mert a közvetlen felettesemmel nagyon jó a kapcsolatunk, ha valami probléma lett volna, biztos egyből közölte volna velem, és együtt kerestünk volna megoldást.
Nem sokat kellett várnom a válaszra, az osztályvezető behívott és gyászos arccal közölte, hogy a menedzsment döntése alapján a call center látszáma túlméretezett, ezért az új kollégákból x főt el kell küldeni, csak 2 fő maradhat.
Mivel még újak voltak, egydül a betanulás során írt tesztjeik átlaga alapján tartották korrektnek a rangsorolást, és persze a tesóm megint megszívta. Az egyik tesztnél ugyanis betegen jött be, és az nem sikerült neki jól, ez pedig lehúzta az átlagát. Igen, ő lett a rangsorban a harmadik. :((
Így egy hónap után ismét álláskereső lett.

A sors fintora, hogy egy nappal az elbocsátása előtt hívta a HR-esünk, be akarta hívni interjúra egy hitelgondozói pozícióra (amit még márciusban pályázott meg, akkor le is futottak az interjúk, meg is lett a 2 jelölt - belső pályázók, de aztán őket sem vették át, mert .... mert mégse és kész), mire közölte, hogy ő már itt dolgozik, mint call center operátor, de szívesen megméretettné magát - erre azt a választ kapta, hogy az tiszteségtelen lenne azon álláskeresőkkel szemben, akiknek nincs munkájuk (kíváncsi lennék, hogy evaján zt mennyire szokták figyelembe venni a HR-esek).
Az elbocsátása után (tehát 1 nappal később) - modntam neki, hogy tegye szépen félre a büszkeségét - újra felhívta a HR-est, hogy sajnos munkanélküli lett, és nem-e vizsgálná felül a tegnapi döntését. Elutasító választ kapott, mondván, hogy lezárták az AC-re behívandók körét.

Dióhéjban ennyi a történet. Tesóm most megint keres, egyenlőre 2 interjún van túl, sajnos egyik sem volt sikeres.

A fentiekből én nem vonnék le semmilyen tanulságot, meghagyom a kommentelőknek. Sajnos maradtak bennem nyitott kérdések, tüskék, annak ellenére, hogy valószínűsítő az osztályvezető és a HR-es korrektsége.
Lehet, hogy pusztán véletlen, de a két bentmaradt ember ugyanattól a munkaerő-kölcsönző cégtől van, ráadásul nekik volt a legkedvezőtlenebb szerződésük. (az új kollégák csoportjában 4 féle munkaerő-kölcsönző cég által foglalkoztató emberek voltak, ugyanarra a munkakörre 4 féle fizetéssel - ez mondjuk szerintem több, mint érdekes egy hay sávokat (leginkább csak elméletben) alkalmazó cégnél.

Egyébként eléggé szemét dolognak tartom a munkaerő-kölcsönző cégeken keresztüli alkalmazást, félelemetes, hogy miket tudnak kikötni a szerződésekben. Ráadásul pl egy belső pályázatot egy kölcsönzött nálunk nem pályázhat meg! Pedig lehet, hogy egy sokkal értékesebb, rátermettebb munkaerő, mint egy "belsős". Így ugye, amíg át nem veszik (s ez mostanában a válságra hivatkozva nem divat), a cégen belüli karriert el is felejtheti....

A másik, amin nem tudok túllépni, az az, hogy egyszerűen nem hiszem el, hogy egy ekkora cégnél nem tudják előre tervezni a munkaerő-igény tervezését. Kellettek volna az új emberek, mert munka az van dögivel. A mi csoportunk is igen csak alulméretezett, folyamatosan túlórázunk (igaz, legalább korrekten kifizetik), az cég egyes csoportjainál már bevett dolog a heti _kötelező_ X óra túlóra.

Végül, mintegy zárszóként egyben igaziatommaki 2009. 08. 01-i kommentélve reagálva, bár igazi munkahelyi terrorról (szerencsére) nem tudok beszámolni, azt fontosnak tartom, hogyha valami "nem tetszik", érdemes (nyilván a megfelelő módon) kommunikálni a feletteseid felé. Én anno így tudtam kikerülni a call centerből (éppen kezdtem kiégni), most pedig - bár egy néhány, általam kifogásolt dologra nem született megoldás (de azok jellemzően olyan dolgok, amikre a közvetlen feletteseimnek nincs befolyásuk), el tudtam érni, hogy a jelenlegi munkakörömet átszervezzék, és többet foglalkozhassak avval, amit szeretek csinálni, és a kollégák visszajelzése alapján jó is vagyok benne. Tehát nem kell mindig, mindent benyelni, a lapulás és a hőzöngés között elég széles a skála. :)

Kívánom, hogy minnél előbb találjatok számotokra megfelelő munkát!

üdv, csodalámpa