Hírek: Őrizetbe vették a BKV volt HR igazgatóját

Házkutatást tartott a rendőrség a BKV volt humánpolitikai igazgatójánál, akit őrizetbe vettek és gyanúsítottként hallgattak ki különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt, jelenti a Magyar rádió az MTI alapján.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai szerdán este előállították a BKV volt humánpolitikai igazgatóját, lakásán házkutatást tartottak, számítógépét, illetve több iratot lefoglaltak; a rendőrség honlapján közölt tájékoztatás szerint az ügyben napokon belül több személyt gyanúsítottként hallgatnak ki, adja hírül az MTI alapján a Magyar Rádió.

 

A cég egykori HR vezetőjét különösen nagy kárt okozó csalás bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, bruttó 86,3 millió forint összegű végkielégítésével kapcsolatban. Az igazgató közös megegyezéssel és 100 milliós végkielégítéssel távozott a BKV-tól, majd rövid időn belül visszafoglalkoztatta őt a cég.

 

A végkielégítés kifizetése több pénzügyi, illetve munkajogi szabályba ütközött, az összeg utalványozására a nőnek nem volt jogosultsága - közölte a BRFK.


Az eljárás során a volt igazgató több bankszámláján összesen 54,1 millió forintot zároltak a nyomozók. A gyanúsítottat a gazdaságvédelmi nyomozók őrizetbe vették.


MTI/Magyar Rádió
 

<div style="background-color: none transparent;"><a href="http://www.rsspump.com/?web_widget/rss_widget/twitter_widget" _fcksavedurl="http://www.rsspump.com/?web_widget/rss_widget/twitter_widget" title="web widget">Twitter Widget</a></div>

Címkék: bkv, hr