Kedves Munkahelyi Terror!

Felháborító dolog történt velem a legutóbbi állásinterjún. Egy elég komoly céghez jelentkeztem egy középvezetői állásra, kellő ambícióval és több mint 10 éves hasonló munkakörben töltött tapasztalattal.

Negyed órával a megbeszélt interjú előtt megérkeztem , leültem és vártam, de az eredeti időponthoz képest csak negyven perccel később járulhattam a HR-es kisasszony színe elé. Persze annyit sem volt képes kimakogni, hogy elnézést, vagy valami, természetesnek vette, hogy mindenki őhozzá igazodik.

Maga az interjú életem egyik legbizarrabb megbeszélése volt. Szóba került minden (család, nyaralás, hobbi), csak épp a lényeges dolgok nem. Az interjú vége felé egyre kényesebb témákat kezdett pedzegetni a kiscsaj, amelyekre épeszű ember még véletlenül sem számít hasonló esetben.

A politika volt a fő csapásirány. Kezdetben csak a gazdasági válságról beszélgettünk, de később konkrétabb dolgokra volt kíváncsi. Mindenáron meg akarta tudni, hogy mi a véleményem a kormány eddigi munkájáról, kire szavaztam 2006-ban és kire fogok idén, melyik a legszimpatikusabb politikus számomra és ki az, akit nem tartok túl sokra. Amikor rákérdeztem, minek tesz fel efféle személyes kérdéseket, a válasz a következő volt: a vezetőség szeretné tudni, kikben lehet megbízni.

Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, elküldtem a kisasszonyt és a t. vezetőket melegebb éghajlatra és a lehető leggyorsabban távoztam.