Nem merek elmenni alkalmazottnak

Évekig (10 évig) itthon dolgoztam, mint vállalkozó. Aztán amikor a gyermekem már nagyobbacska lett, én pedig úgy gondoltam, hogy elhelyezkednék, megpályáztam egy állást egy multinál. Sikerült is, felvettek.

 

CSakhogy: a pénzügyi és a számviteli osztályon nekem volt egyedül diplomám. Ezt szívtam meg aztán, ezt nem tudták lenyelni. Szemét, aljas módon ment a kikészítés, szakmai felkészültség terén nem tudtak belém kötni (hiszen itthon is ezt csináltam, sőt itthon egyedül, nekem kellett utánanéznem minden jogszabálynak). Ott viszont helyi dolgokat sumákoltak el, amit az tud, aki a cégnél van már évek óta, de egy új nem tudja.

 

Ezek írásos anyagban sehol nem fordultak elő, holott kellett volna (abból tudtam volna tájékozódni, ha már ilyen "kedvesek"). Sokat tudnék erről írni, a mufurckodás, levegőnek nézés ment velem szemben. Én pedig 6 hónap után felmondtam. Tojtam a jó fizetésre, a cafetéria sem tudott izgatni.


Utána itthon a semmiből újra felépítettem a vállalkozásomat (sokkal nehezebben, mint először). De működik.


Viszont ez a munkahelyi kicsinálás olyan mély nyomokat hagyott bennem, hogy merem állítani, én már soha nem merek elmenni sehova alkalmazottnak. És átlag 3-4 havonta még visszatér, nagyon nyomasztó álmok formájában.


 

Veled is kiszúrtak?Írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Hirdess nálunk, akár barterben is! Legfrissebb médiaajánlatunkat megtalálhatod, ha IDE KATTINTASZ.