Sziasztok!

Pedagógusként dolgoztam 21 éven keresztül. Jött a rendszerváltás, leépítések, majd mint a mai 40-es korosztály közé tartozó munkaerőt engem is elküldtek. Nem számított szakmai előmenetelem, az sem, hogy pályázatokat nyertem a gyerekekkel, szerettek a tanulók, kollegák, szülők egyaránt…Majd jöttek az állásinterjúk, kifogásolták a béremet /közalkalmazotti bértábla!/… Teljesen mindegy volt, hogy ki voltam/vagyok, a lényeg, hogy a középkorosztályhoz tartozom és innentől kezdve nincs kiút.

 

Nagyon szerettem a szakmámat, de a kényszer nagy úr! Pályát váltottam, mivel valamiből meg kellett élnem. Új szakmát tanultam pénzügyi területre mentem, egyéni vállalkozó lettem. Roppant nehéz dolgom volt, hiszen 21 év alkalmazotti állás után el sem lehet mondani micsoda kitartásnak kell lennie ahhoz egy emberben, hogy egy teljesen más életvitelt kezdjen. Természetesen amikor az embernek családja van, akkor túl kell élnie mindent ahhoz, hogy a gyermekeinek előteremtse a betevő falatot.Valahogy így tettem én is.

Rengeteg megaláztatáson mentem keresztül. Szomorú, hogy ma Magyarországon diplomás jó szakemberekkel ezt meg lehet tenni! A mai napig szeretnék újból alkalmazottként dolgozni és érezni, hogy van munkahelyem és ismét fontos vagyok a társadalom számára.Folyamatosan pályázom a meghirdetett állásokat, visszajelzést sem kapok.Amennyiben néha sikerül egy-egy állásinterjúra bejutnom, komplett hülyét csinálnak belőlem

.Legutóbb egy napközis nevelői állást pályáztam meg. A feltétel az volt, hogy bemutató tanítást kellett tartanom egy speciális módszerrel, melyhez képzettségem van, s ebben az iskolában is ezzel tanítanak. Minden nagyon jól sikerült, mire kiderült, hogy ebben az osztályban valójában nem ezzel a módszerrel folyik az oktatás, csak a vezetőség arra volt kíváncsi, hogy hogyan lehet ezzel a módszerrel tanítani.

Közölték, hogy szakmailag semmibe nem tudnának kifogást találni.Tudtomra adták, hogy az elkészült projekt tökéletes lett, ki fogják tenni az iskola falára, de sajnos nem engem választanak, viszont engedjem meg, hogy eltegyék az önéletrajzomat.Természetesen azóta sem kerestek… 1 hétig készültem a bemutató tanításra, hogy minden jó legyen, aztán minden rombadőlt bennem…

Majd jöttek a felvételik a pénzügyi szektorba. Banki fiókvezetők hívtak állásinterjúra. Megállapították, hogy magasan kvalifikált vagyok, oda sem kellettem. Nyelvvizsgám ugyan még nincs, de ezek után lehet, hogy értelme sincs megszerezni, mert előbb veszik fel a szakmailag hozzá nem értő munkatársakat 3 hónapra, minthogy szakmailag megfelelő, megbízható munkaerőt foglalkoztassanak hosszú távon.

Ahol pedig ilyen munkaerőt keresnek, oda be sem kerülök még interjúra sem.Én már nem tudok eligazodni ezen a munkaerőpiacon, hiszen teljesen mindegy, hogy valaki idős vagy fiatal, szakmai tapasztalattal rendelkezik-e vagy sem, itt senkire nincs szükség és nincs becsülete a magyar munkaerőnek. Amennyiben pedig kényszervállalkozó leszel soha többet ne számíts arra, hogy valaha is visszatérhetsz az alkalmazotti szférába…Egy egyéni vállalkozó senkinek sem kell!

Elkeserítő, hogy mit kell küzdeni nekünk 40-eseknek a nyugdíjas évekig, ha egyáltalán megérjük és még nyugdíjunk is lesz.
Csak reménykedni tudok abban, hogy nem lesz ez így örökké! A remény az egyetlen, mely élteti az embert!

Üdv mindenkinek!

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a  munkahelyiterror@gmail.com címre!