Enni és pisilni sem lehetett

Az én esetem “csak” annyi, hogy mikor beléptem az adott munkahelyre rendkívül kedves volt a főnöknő, igaz előtte 1 hétig otthon lábadozott valami migrén miatt. Ezalatt annyit mondtak a többiek, akiken látszott a visszafogottság azért is mert én is új kollégájuk voltam, meg azért is mert ismerték…


Szóval azalatt az 1 hét alatt finoman mondták, vigyázz vele, mert a szemedben nagyon aranyos, de a hátad mögött ilyen, meg olyan lesz. Amikor bejött (nem vicc) több mint fél órát azzal töltött, hogy meséljek magamról. Hol lakom, mit csináltam eddig, stb. ami nem adott okot gyanakvásra. Aztán odanyomta a kezembe házirendet, meg a szabályzatokat és nem foglalkozott velem, mondván még nincs jelszavam, “dolgozzak” a másik jelszavával.

 

Elküldtek orvosira és ott elkezdődött a gond, ugyanis nem értem vissza a város másik végéből akkorra, amikorra ő gondolta. Azonkívül elengedett a munkaidőmből fél órát, amikor fogászatra kéredzkedtem el. Munkaköröm nem volt, elláttak ilyen csip-csup aktakeresgetéssel, amit úgy nyilvánított ki, hogy segítsenek nekem a többiek. Még nem volt meg a szerződésem, amikor a nagy főnök behívatott és közölte, itt van a kezében de, azt hallotta, hogy rosssz a munkamorálom.

 

Nem kérdeztem meg mikor dolgozhatom le azt a félórát. Hát ennyin múlott és széttépte a már megírt szerződést a munkaköri leírással együtt és a többiek. akik addig beszéltek /nem beszélgettek mert ott ilyet nem lehetett mert a migrénesnek irtó jó a füle és kajálni sem lehetett,  sőt túl sokszor pisilni sem: számolta és megjegyezte/ szóval ezek a szegények nem is mertek nekem köszönni, mikor péntek délután leszámoltam és beköszöntem, hogy sziasztok.  Csak egy idősebb kolléga mondta súgva, hogy minden jót Neked. A megalázáshoz még hozzátartozik, hogy mikor pakoltam és a nagy nehezen összekéregetett tollakat, vagy tűzőgépet szedegettem az asztalfiókból hangosan ,ami kirívó volt, mert halkan beszélt megkérdezte: mindent kipakoltál?

 

No akkor azt mondtam gyere ide és nézd meg ha nem hiszed és majdnem pofán vágtam azóta az a pofon érik valakinél.

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a  munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre küldheted!

 

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz