Kedves Despota!

 

Történetem, illetve feleségem története egy klasszikus terror leírása, belőlünk mégis mosolyt fakasztott.

Az olvasókra bízom, hogy ez a mosoly a részükről is a vidámság mosolya lesz-e, avagy inkább az irónia, vagy esetleg a kárörvendés mosolya.

 

Maga a történet rövid, a hozzá tartozó előzetes magyarázat hosszabb…

 

Feleségem több diplomás, az utóbbi 10-15 évben fiatal kora ellenére is vezető beosztásban váltakozva a magán és a közszférában is dolgozott. Három éve elvesztette állását. Nem a munkájával volt baj, hanem egy megyei önkormányzati irányítás alatt működő intézménynél dolgozott, és hát négy évente Magyarországon választások vannak…

 

Ez bár kellemetlenül érintette őt is és családunkat is, de nem járt tragikus következményekkel. Hála istennek én jól keresek, ebből is jól megélünk, de emellett van egy családi vállalkozásunk is, és ebből is csurran-cseppen. Feleségem ettől kezdve a vállalkozásunkat irányította.

Szerencsémre egy tevékeny, energikus nő, aki nehezen tűri a semmittevést, a vállalkozásunk pedig nem adott neki annyi elfoglaltságot, hogy minden energiáját lekösse.

 

Gondolta, azért pályázgat, hátha talál egy megfelelő állást.

 

Amellett, hogy energikus, és két diplomás mérnök, szőke haja van, és nem hanyagolja el a külsejét sem. Rendszeresen jár fodrászhoz, kozmetikushoz, odafigyel az öltözködésre, és bár én ellenzem, rendszeresen műkörmöket visel. Megtanult vele együtt élni, és dolgozni vele, kertészkedik, gyomlál, stb.

 

Történt egyszer, hogy megpályázott egy középvezetői állást Magyarország egyik legnagyobb, budapesti (tudomány)egyetemén.

 

Behívták interjúra.

A főnöke egy elhanyagolt külsejű, lompos nőszemély lett volna, csapzott hajjal, tövig rágott körömmel.

Az Önéletrajz elolvasásakor a hölgy szájából az alábbi mondat csúszott ki: Maga? Kétdiplomás mérnök? Feleségem lenyelte a megfelelő választ.

Az interjú elején a szokásos módon szakmai kérdésekkel telt el az idő. Nem is nagyon volt probléma.

Az interjú végén látványosan feleségem körmére nézve megkérdezte: hogyan akar ilyen körmökkel dolgozni? A válasz még mindig illedelmes volt: Megszokta, alkalmazkodott, és amint az életrajzából és a referenciáiból láthatja, eddig sem okozott gondot a munka elvégzésében. (adminisztratív, középvezetői állás volt, nem chip forrasztás, vagy atomreaktor rakodás!).

Ehhez eddig még talán joga volt, mivel ha nehezen is, de megmagyarázható a kapcsolat a munkavégzéshez. De!
A vezető hölgy növekvő gúnnyal kérdezte:

-És az otthoni takarítást és mosogatást hogyan végzi el?
Na feleségem türelme eddig tartott:

-A férjem jól keres, megengedhetem magamnak, hogy bejárónő járjon hozzánk. Én nem takarítok!

És mosolyogva elköszönt a kimeredt szemű, tátott szájú hölgytől.
Tudom, állapotunk sokatokból visszatetszést vált ki. Erre csak azt tudom mondani, hogy ezt mind mi magunk értük el. A semmiről indultunk, más is utánunk csinálhatja.

Mindezek ellenére tudom, hogy ez az állapot meg is változhat. Ezért olvasom ezt a blogot. Tudom, hogy sokaknak sokkal rosszabb a helyzetük. És bár együtt érzek velük, sajnos mindenkin segíteni nem áll módomban. Azt azért szeretném elmondani, hogy akkor leszel kiszolgáltatott, ha csak mástól vársz megoldást, segítséget. Ha csak magadra számítasz, akkor csak magadnak leszel kiszolgáltatva!

Akárhogyan nézem azonban, ami itt történt az egy nem is palástolt negatív diszkrimináció. Diszkrimináció a külső megjelenés miatt, és diszkrimináció (még ha szokatlan módon is) a család, a családi állapot miatt is. Amúgy meg mi köze hozzá, hogy ki hogyan mosogat? ( a mosogatógép szokott)

Tudom, jobb, hogy a feleségem nem ment oda dolgozni. mégis elszomorító, hogy ma Magyarországon egy neves egyetem felsővezetője ezt megengedheti magának.
A történtek után közösen jót nevettünk.

A hölgy nyilván hozzászokott a megfélemlítésen alapuló, korlátlan hatalomhoz. Amikor azzal találta szemben magát, hogy leendő beosztja a havi fizetésének harmadát-felét ki tudja fizetni egy másik embernek, így nem tudja majd a megélhetéshez alig elegendő éhbérért végzett munkájának elvesztésével zsarolni, érdekes helyzetbe került.

Persze feljelenthettük volna, csak minek?

A munkát persze nem kapta meg.
Ítéljen mindenki belátása szerint!