Nem akarnak fizetni

Tisztelt szerkesztők és olvasók!

 

A segítségeteket szeretném kérni.Három héttel ezelőtt felvettek egy reklámszervező céghez. Ott azt mondták, hogy egy nap a próbaidő, azt nem fizetik.

 


A nap végén közölték, hogy megfeleltem, menjek másnaptól, és megbeszéltük a fizetést is. 10-én a fizetés napon megkérdeztem, hogy én miért nem kapok fizut, mire közölték, majd ha megszerveztem egy teljes tv reklámot, és annak az árát is átutalták már. Szóhoz sem jutottam.


Az állásinterjún erről szó sem volt. A három hét alatt többször megkérdeztem, hogy mikor írjuk meg a munkaszerződést, ők azt mondták, hogy nemsokára.


Három hetet dolgoztam nekik, van egy telefonos hangfelvételem, ahol sajnálattal közlik, hogy nem jár munkabér, de mivel titokban vettem fel, úgy tudom, hogy nem ér semmit.
Hogyan tudom bizonyítani, hogy ott dolgoztam?


Hogyan tudnám kiszedni belőlük a három heti béremet? Mindez csak azért bosszant, mert ha az elején mindezt elmondják, el tudom dönteni, hogy ilyen feltételek mellet akarok-e ott dolgozni.


Köszönöm
M

 

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a