Hangfelvétellel zsaroltak

Tisztelt Blog!


Egy ügyfélszolgálaton dolgoztam az elmúlt két esztendőben operátorként. A munkámmal elégedettek voltak, nem volt panasz rám, úgy érzem jól dolgoztam. Sajnos a vezetőség lecserélődött a tél folyamán és úgy gondolom, egész egyszerűen volt emberük a helyemre, a munkámra. Sajnos nem a leggerincesebb módját választották az eltávolításomnak. Kezdetben csak utaltak rá, hogy nem fogok már sokáig náluk dolgozni, aztán nekem estek. Minden nap éreztették velem, hogy jobb, ha magamtól elmegyek, ellenkező esetben ki fognak készíteni, amilyen gyorsan csak tudnak. Mivel elég nehéz anyagi helyzetben van a családom, ezért inkább tűrtem a megaláztatásokat és megpróbáltam a lehető legjobban és legprecízebben végezni a feladatomat.

 

Folyamatosan megjegyzéseket tettek rám, a külsőmre A családomra, elkezdtek belekötni mindenben, amit csinálok, de nem tudtak olyan komoly dolgot találni, amellyel okkal elmozdíthattak volna. Közben olyan feladatokat is rám hárítottak, amik nem az én hatáskörömbe tartoztak. Aztán egyik napról a másikra megzsaroltak. Minden beszélgetést, amelyet a cég ügyfeleivel bonyolítunk, rögzítenek. Ezzel nincs gond, korábban is így volt. Kitalálták, hogy egy olyan hangfájllal rendelkeznek, amely azt igazolja, hogy nem megfelelő hangnemben beszéltem az egyik ügyféllel, ennek okán elbocsájtanak.

 

Szerettem volna meghallgatni azt a bizonyos hangfájlt, de erre nem adtak lehetőséget, Azt hajtogatták, hogy vagy hajlandó leszek szépen elválni tőlük, vagy tönkre tesznek és elintézik, hogy ne kapjak máshol sem állást a jövőben. Sajnos eléggé ki voltam készülve, ezért belementem a dologba, utólag azonban ezt nagyon megbántam. Egész biztos vagyok benne, hogy semmiféle hangfelvételük nem volt, nem is lehetett, amely azt támasztaná alá, hogy nem megfelelő módon viszonyultam bármelyik ügyfélhez.

 

Arra szeretnék választ kapni, hogy van-e lehetőségem így utólag valamit kezdeni az egésszel, mondjuk kikérni azt a hangfelvételt, vagy bírósághoz fordulni? Válaszukat előre is köszönöm!

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com