Magyarázat nélkül küldik el a dolgozókat a Veritas Kft-nél

Tisztelt szerkesztőség!

 

Rettenetesen örülök,hogy rátaláltam az Önök honlapjára!Én is egy rendkívüli történettel szeretnék hozzájárulni a mai magyar munkahelyi körképhez.Az én történetem ott kezdődik,hogy ez év márciusában jelentkeztem a téti Veritas kft-hez gyártósori összeszerelőnek.A felvételi tesztem sikerült,ami utólag kiderült már nem volt tisztességes jónéhány emberrel szemben,a saját maguk kénye-kedve szerint szelektálták az embereket.Aztán következett az oktatási hét,na és a feketeleves kezdete.

 


Ezen héten kell megtanulni a munkafolyamat elsajátítását,a szabályzatot,a cégpolitikát,de csak elméletben.Tájékoztatnak a bérezésről,a juttatásokról,és a felmondásról.Itt jegyezném meg,hogy 3 hónap a betanulási idő,a szerződés 6 hónapra szól,és aki 3 hónapon belül önmagától felmond,annak kötelessége 65000ft-ot fizetnie.Sikeresen túljutottam a teszthéten,az elméleti vizsga is sikerült,nagy örömmel álltam neki az új munkámnak.Na aztán jött az első munkanap,és az özönvíz!


Már az első nap azonnal élesben beraktak egy sorra,ahol magas norma volt megállapítva,persze ez a teszthéten nem így volt közölve.Az emberek,akik ott dolgoztak nekiálltak hülyézni,hogy mi lesz így ,mert nem lesz meg a norma,na de hát könyörgöm,én csak most kerültem ide,azt sem tudom,hogy mit kell csinálni,nemhogy normában teljesítsek.A dolgozók egyáltalán nem voltak segítőkészek,inkább szidtak,minthogy segítettek volna.


A szerződésben 3 hónap volt megfogalmazva a betanulási időre,nem 0 nap!Aztán jött a műszakvezető!A második nap szóvá tettem neki,hogy a dolgozók milyen bunkón bánnak az újakkal,na meg hogy hol van a betanulási idő,erre ő azt válaszolta,hogy ami a papíron le van írva,az csak egy dolog,az emberek meg ilyenek,szokd meg!Mindennap máshová dobáltak,nem volt arra lehetőség,hogy egy folyamatot meg tudjak tanulni,tehát ezáltal mindennap "új"voltam.Két hét elteltével sikerült nagyjából túltenni magam a folyamatos beszólásokon,csak a munkámra koncentráltam,amit sikerült elsajátítanom.


Majd hallomás útján elértek hozzám is az információk arról,hogy nem csak a dolgozók bánnak szemét módon az újakkal,hanem a vezetőség is!Olyan mérvű dolgozói elbocsájtások vannak,ami túlmegy a tisztesség határán!Egyet gondolnak,és mindenféle magyarázat indok nélkül elbocsájtják a dolgozókat!Nem is értettem igazán,hogy mi ez az egész.Három hetet dolgoztam,és akkor jött a műszakvezetőm,hogy menjek a munkaügyre.Azt hittem,csak valami papír maradt el,azt kéne pótolnom.


Ami ott fogadott,az döbbenetes volt.A felmondási papírjaim már össze voltak készítve,és közölték,hogy ki vagyok rúgva.Indok:semmi!A vér is meghűlt bennem,de hát én nem csináltam semmi rosszat,akkor meg miért?Azonnal felkerestem a műszakvezetőt,hogy adjon erre magyarázatot,de ő nemhogy nem válaszolt,de egyenesen a szemembe röhögött!Na akkor elfutott a méreg,és jól kiosztottam!Ez az elbocsájtási eljárás sorozatosan előfordul,hetente több embert küldenek el mindenféle magyarázat nélkül.Szerintem azonban ennek köze lehet az adókedvezményhez,vagy valami hasonlóhoz,mert különben nem értem miért van 2 hetente tesztírás,mellette pedig folyamatosan küldik el az embereket.


Miután felmondtak nekem,nem kaptam meg helyben az összes papírt,hanem azt ígérték,hogy postán küldik.Erre várok a felmondási nap óta,de semmi válasz.Már többször hívtam őket telefonon,de elutasítóan bántak velem.A fizetésemért 5 napig könyörögtem,mire átutalták,de bérpapírt nem kaptam,amiből ki lehetett volna következtetni,hogy miért is jár 3 hét váltott műszakra 50000ft kereken,ja és 3 szombattal együtt,mivel ott kötelező minden szombaton dolgozni!


E levéllel próbálom felhívni az olyan emberek figyelmét,akik oda készülnek dolgozni,hogy ne tegyék,mert egy pokol ami ott vár rájuk,:az igazságtalanság,és az embertelenség!A teszthéten elmondottakból semmi nem igaz a gyakorlatra kivetítve,tehát jól gondolják meg,hogy belevágnak-e!


Köszönöm,hogy lehetőséget adnak arra,hogy az ember leírhassa a véleményét,remélem levelem sok helyre el fog jutni!

 

Tisztelettel:


Egy volt Veritas-os dolgozó


 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!