Csatlakozzon a Civilek a Munkahelyi Terror ellen Közhasznú Egyesülethez! További részletekért kattintson IDE!

Tisztelt Munkahelyi Terror Blog, Kedves Olvasó!

 

Megérdemelt szabadnapom reggeli kávéjának társaságában bújom az internet adta szórakoztató oldalak valamelyikét, ahol egészen véletlenül ráakadtam az Önök blogjának egy cikkére! Később 8-10 bejegyzés elolvasása után egész fellelkesültem, -habár félve írok, mert véletlenül sem akarok telhetetlennek, vagy éppen elfogultnak tűnni önmagammal szemben ezzel- hogy írok egy szösszenetet! Célom nem panaszkodás, az elején leszögezem, pusztán csak egy nagy kérdés! Hogy változtassak? Amire nálam tapasztaltabb, (a megfelelő szó talán) talpraesettebb munkavállaló, akár munkáltató olvasóktól remélek válaszokat! Netán ha valaki hasonló cipőben járna tanulság legyen neki is!

 

Történetem kb. 10 hónapja kezdődött egy kis vállalkozásnál ami akkor összesen hét emberrel működött és többféle javítási szolgáltatással foglalkozik. Egyszerű segédmunkás a hivatalos beosztásom. Mivel anno mindkét (a cégem profiljába teljesen bele illő) szakmát kijártam, de nem vizsgáztam le egyikből sem, papír nélkül -ami nem egyenlő a tudás hiányával- érettségivel, ennyit érek papíron (ezt persze nevetve mondom, nem sajnálatot akarok kelteni és nem is mást okolok ezért, mindenki a maga sorsának a kovácsa, biztosan építhettem volna másfele is életem útját).

Szeretnék a névtelenség árnyékában maradni, viszont úgy érzem hogy kerek legyen a kép annyit el kell mondanom, hogy 20 elmúltam már, de 25 még nem vagyok, majd jövőre! Elég sok munkát végeztem már például több ízben gyári munkás, építőipari segédmunkás, ételfutár, katona, de hozzáteszem mindegyik munkámat utáltam, és gyomorgörcsöm volt naponta munkába érkezéskor, ettől függetlenül a megfelelési kényszerem miatt ( ami -bocsánat a kifejezésért- nem seggnyalásban merült ki) állandóan hoztam a formát, és maximálisan el tudtam végezni a feladatomat. Tehát jó munkaerőnek tartom magam.Mióta itt vagyok ez a munkahely hozzám nőtt, nagyon szeretem, a nehézségek ellenére is.

A munkaköröm, az én megfogalmazásomban "mindenes". Foglalkozok ügyfelekkel, elvégzem a tudást igénylő szakmunkát, és minden mást, tényleg minden mást! És csak még hozzáteszem olykor nem gyenge fizikumot igényel ez a munka, de szerencsére el vagyok látva erővel. Csak kicsit szemezgetnék a felsorolásból: télen a fűtést is csinálom, a havat eltüntetem, nyáron a teljes telephelyet rendezgetem, takarítok, a munka berendezéseinket megjavítom, még a wc-t is, szelektálom a hulladékot, tetőt fedek... stb. stb. Szerencsére a minden napi rutinomból hiányzik a munkám utálata, a gyomorgörcsös érzés reggelente. A kollégáim jófej emberek, habár szerintem nem szándékosan, de néha cseppet sem segítik a munkámat, pedig lehetnénk nagyon összetartó és családias csapat. Könnyen teremtek mindenkivel kapcsolatot, ezért ezen is munkálkodom!

Mára már csak öten vagyunk, és a 10 hónapom alatt jöttek mentek az új emberek, de úgy néz ki hogy a három régi motoros kollégáim közé lassan én is állandónak érezhetem magam. El kell mondanom rettegek, hogy elveszítem a munkámat. És itt jön a képbe a probléma. A főnök.Egyetlen dologban nincs kifogásom, mindig időben fizet ki. Nem elégedetlenkedek minimálbértől többet kapok, de ahhoz képest hogy nincs még egy ilyen marha mint én, aki ennyit és így dolgozik (ez a mondat a kollégám szájából való, de úgy érzem milyen igaz) kevés. Összességében egyáltalán nem érzem magam fontosnak, pedig pontosan tudom ha nem lennék, akkor összedőlne a kártyavár.

Mindig hülyének vagyok nézve, és nálam a főnököm csak okosabb lehet, -hiába csinálok meg mindent 120%-osan ahogy még ha a sajátom is lenne az adott dolog akkor sem csinálnám meg ennyire jól- semmi sem jó neki, de még ezzel se lenne bajom, ha nem mindig munkatársak, ügyfelek előtt tudatná ezt velem. Szabadság elvileg nincs, még nem voltam, szóval nem tudom. Táppénz nincs. Tudom hogy nincs, sajnos voltam már munkaképtelen nem egyszer, és nem azért mert kicsit köhögtem. Inkább ezt nem is részletezem. Pár hónap után be lettem jelentve napi 4, heti 20 órára. ehhez képest napi 9 órát dolgozok, van hogy többet, és ha csak az elmúlt 11 napot nézem 1 szabadnap jutott, a mai pénteki nap. És semmivel sem kapok többet, mint amikor még csak hétköznap voltam bent 8 órában. A nyugdíjt komolyan mondom nem is szeretném megérni.

Dohányoztam ezen a munkahelyen 8 hónapig, míg egyszer csak le kellett tennem mer "másol ezért kirúgják az embert". Aki nem szívta az nem tudja milyen nehéz letenni, viszont aki nem szokott rá annak volt több esze! Kezdek átesni a ló túloldalára és valóban levelem írása közben, egyre kevésbé tudok gondolkozni, és szépen fogalmazni mert nagyon feldühít hogy így kell keresnem a kenyerem.

Összegezném mondandómat: Emberileg semmi bajom nincs a főnökömmel ö is ember, vannak gondjai bajai, ne haragszom rá. Még kedvelném is, ha nem használná ki hogy féltem a munkám, és mindent megteszek hogy megmaradjon. Hogy változtassak? Mégsem állhatok vissza neki. Másik ilyen munkát amit szeretek papírok nélkül esélyem sincs találni. Szóval nem nagyon szeretnék innen eljönni!

Mindennek ellenére itt képzelem el az életem.

Nagyon szépen köszönöm annak aki elolvasta! Reménykedem benne hogy nem tűnik levelem túllihegett semmiségnek, és problémáim valósak, nem pedig csak az értékrendemben tűnnek komolynak.

Tisztelettel: egy munkavállaló

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.