Besúgók a bankban

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre

 

2 éve dolgoztam már a behajtási részen, amikor is olyan dolog történt, amire soha életemben nem gondoltam volna. Amikor a bankhoz kerültem én is értesültem a különböző fórumokon leírt dolgokról, így arról is, hogy ez a személy, nevezzük „N”-nek, besúgókat helyez el különböző csoportokba, területekre, akik neki szolgáltatják az információkat. Fórumokon leírtakat olvasva, akkor még úgy gondoltam ezek csak szóbeszédek, de évek multával be kellett látnom, hogy nem az. Minden hónapot nagyon jó teljesítménnyel fejeztem be, CM eredményeim is 95%-osak voltak. Azon a napon éppen szünetemet töltöttem a folyóson étkezve, amikor oda jött hozzám, hogy beszélni szeretne vele. Mellébeszélés nélkül közölte velem, hogy engem talált megfelelőnek arra, hogy információt szolgáltassak neki a behajtási csoportokban elhangzott dolgokról, pletykákról, amik őt is érinthetik, vagy éppen róla szólnak, cserébe mindig bekerülök a jutalék listába, ellenkező esetben nagyon rosszul fogok járni.

 download26C506BEEB1F27BA047AA03F0561C2A4.jpg

Teljesen elfehéredtem, alig tudtam szóhoz jutni, nem akartam elhinni, hogy ez pont velem történik. Így utólag nem mentség, de két gyermekemre gondoltam, akik még iskolások és a rengeteg kiadásra, ami családomat sújtotta. Nem engedhettem meg magamnak, hogy munka nélkül maradjak, így belementem a dologba, de bárcsak ne tettem volna. Így utólag már tudom, hogy sokan, akiket megkeresett rajtam kívül, szintén így jártak, mint én. Folyamatosan email-ben kellett válaszolgatnom különböző kérdéseire, néha személyesen is, amikor is mindig lekezelően beszélt velem és éreztette, hogy én egy senki vagyok. Személyes beszélgetések során többször megfenyegetett, hogyha nem figyelek oda jobban, ki mit beszél a másikkal munka közben, vagy szünetben a helyén, akkor kereshetek másik munkát.

 

 Teljesen kikészültem idegileg, hogy a legjobb munkatársaimat kell megfigyelnem, a sok idegesség ráment a gyomromra, így 3 hét után közöltem vele nekem ez nem megy tovább. Rá 1 hétre lehívtak egy terembe, ahol közölték velem, hogy felmondanak, mert az elvárt szintet nem hoztam adott hónapban, akkor már tudtam, hogy ő keze van a dologban és hogy ez a bosszúja. Azóta sikerült egy tisztességes munkahelyet találnom, ahol jól érzem magam.  Legalább már 100-200 embernek ártott, ahogy megtudtam, vajon vége lesz ennek a folyamatnak bármikor is, vajon a vezetőség mikor hozza már meg azt a döntést, amire szinte már mindenki vár a banknál. Megdöbbentő, hogy ez a személy még mindig a banknál dolgozik és tovább játszhatja kisded játékait.