A főnök csicskása lettem

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

 

Tisztelt Munkahelyi Terror blog!

 

Kb. fél éve olvaslak benneteket rendszeresen, de nem hittem, hogy ilyen hamar én is a posztolók táborát fogom majd erősíteni. Decemberig elégedettnek mondhattam magam, bár nyilván az ember sosem lehet elégedett igazán, én is szívesebben keresnék több pénzt és élnék sokkal jobb körülmények között, de nagy panaszra tényleg nem volt okom. Még az év vége előtt a cég, ahol dolgozom elküldött néhány embert, főként a vezetők közül és érkezett hozzánk pár új ember. Ez önmagában még nem is volna gond, de az osztályvezetőnket is lecserélték és a helyére egy 25 éves srác érkezett. Az életkor és egy pozíció betöltése között alap esetben nincs nagy összefüggés, így egyáltalán nem éreztem ezt problémának. A viselkedését már annál is inkább.

 angry-boss_1.jpg

Rögtön úgy kezdte, hogy a nagy bemutatkozó beszélgetésen kimutatta a foga fehérjét és tudatta velünk, vagy mindent úgy csinálunk, ahogy ő mondja, még akkor is, ha az egyáltalán nem szolgálja a cég érdekeit, vagy akár hátrányt is okoz, vagy mehetünk másik munkahelyre. Senki sem ilyen belépőre számított, de azt gondoltuk, hogy nem lesz gond. Hát sajnos lett. Én csak a saját kis eseteimet írom le, de másokkal szintén hasonlóan viselkedik és ez nagyon nem szimpatikus.

 

Nem szeretek ilyen szavakkal dobálózni, de többen is a csicskásai lettünk, természetesen akaratunkon kívül. Már az első héten pl. a nyakamba sózta a személyes dolgait, példának okáért velem rendeltette meg a fél családjának a karácsonyi ajándékokat és ha ez még nem lett volna elég, kikötötte, hogy szombaton személyesen vegyem át néhány megrendelt terméket és vigyem el hozzá. Na most erre mit lehet mondani? Megcsináltam. Nem örömmel, de mégis meg kellett tennem, mert ha nemet mondok, simán elküldött volna valamilyen koholt indokkal.  Hasonló személyes ügyekkel azóta is bombáz, és nem érdekli, hogy a céges teendőim elől veszi így el az időt.

 

A másik érdekesség az, hogy folyamatosan hívogat és emailezik munkaidőn kívül is. csináljam meg ezt, csináljam meg azt, küldjem át neki az elkészített adatokat. Mindezt eljátszotta karácsonykor és január elsején egyaránt. Miután karácsonykor kikapcsoltam a mobilom, olyan hangnemű emailt kaptam tőle, amelyet nem is szívesen idéznék, mert több bazmeg volt benne, mint egy gengszter rap slágerben.  Tehát ő úgy gondolja, hogy 0-24-ig a rendelkezésére kell állnunk, ha nem, akkor máris a kirúgással fenyeget.

 

Alig telt el pár nap az újévből, de már most nagyon nagyon elegem van mindenből. Nem hiszem, hogy ezt az évet végig tudom csinálni ilyen körülmények között. Így már erősen gondolkodok a váltáson, de attól tartok, nem lesz egyszerű dolgom. Leginkább azért, mert állást keresni nincs időm és lehetőségem, nem hogy egy interjúra elmenni. Ha pedig még ki is tudódna, akkor egyből repülnék. Márpedig nem engedhetem meg magamnak, hogy két kiskorú gyerekkel jövedelem nélkül maradjak. Így egyelőre tűrök és befogom a szám, ameddig tudom. Hogy azután mi lesz, miután elfogy a türelmem, bele sem akarok gondolni.

 

Éva

                                                                                                                                               

Csatlakozz a Munkahelyi Terror blog közösségi álláskereső oldalához! Találjunk állást együtt! Állásra Fel!

388234_559765037385911_1601418095_n.jpg