Tisztelt Munkahelyi terror blog! 

Az én történetem már lassan egy éve az álláskeresésről szól. Eddig közel 10 évet töltöttem az egyik német tulajdonú műszaki multinál (ahol nem a "hülyék" vannak) Nevet konkrétan csak azért nem írok, mert  szinte azonnal kitűnne, hogy mi a cég neve, és nem szeretném őket negatívan feltüntetni, mivel szerettem ott dolgozni, az elmúlt kb.. 10 év alatt.  Amikor felkerültem, az első ilyen áruházak közt kezdem a karrieremet, mint vidékről (borsod) felkerülő, mert arra nem volt semmi munkalehetőség, megjegyezném hogy most sincs. Először a város peremkerületén volt a munkavégzés helye, majd ahogy nyílt a többi egység, úgy kerültem beljebb Budapest sűrűjébe, az egyik olyan egységbe ami később kék, majd a közelmúltban újra piros lett, igaz addigra magasabb pozícióban, majd, megint visszafokozva, de tettem a dolgomat. 

Mellesleg úgy jöttem fel Pestre, hogy se kutyám se macskám, ami azért volt egyrészt jó eleinte, mert be tudtam vállalni a plusz napokat, persze jó pénzért, mivel jól jött, hogy jobban fent tudjam magam tartani, és pénzt küldeni az otthoniakat, akiket 2-3 havonta meg is látogattam, hogy ne fásuljak bele a munkába.  Illetve a vásárlók is megkedveltek, volt nem egyszer, hogy személyesen engem kerestek, mert tudták, hogy tudom a dolgom, és értek hozzá, és ennek köszönhetően volt sok alkalom a vásárlók könyve alapján a sok dicséret is. (és ez sok maszek munkát is eredményezett) Közben szépen alakult a magánéletem, lett barátnőm, s később családom, és ekkor kezdődtek a problémák a cégnél is.  Párhuzamosan lett rosszabb a helyzet, és ezzel egy időben kezdte a bolt vezetése egyre rosszabb szemmel, azt, hogy nem vállalom már annyira be a plusz munkát, a túlmunkát, persze már akkor csak csúsztatásért cserébe.  Miért rossz az, hogy a családod a fontosabb?  Illetve az, ha megpróbál az ember kiállni magáért, és ezért szinte csak letolást kap?  így lettem a munkámban is óvatosabb, mert ugyebár féltettem azt a keveset is ami van. 

Továbbá ez idő alatt próbáltam váltani, hogy jobb legyen mindannyiunknak, a munkahelynek, és a családnak is, hogy meglegyen az a egyensúly, amit a munkaterületemhez hűen balansznak nevezünk.  Valamint a mindig is erre az egyensúlyra törekedtem minden esetben.  Csak idén tavasszal ők megelőztek, egy szép napon közölték velem, és pár kollégámmal, hogy a pénzügyi helyzetre való tekintettel, egy rendkívül nehéz döntést hoztak, el kell küldeniük pár embert, és én is köztük voltam.  No innen kezdődött igazán a nehéz helyzet.  Igaz amikor korábban váltani próbáltam, az volt a leendő munkahely elutasító indoka az azonnali rendelkezésre állás hiánya. (ugye ha te mondasz fel az 30 nap szívatás, és ezt a következő munkahelyed nem igazán tolerálja)  Most pedig az, ahol dolgoztam, mert egy két interjú már azzal kezdődött, hogy ahonnan jöttem az nem munkahely, hanem röhej, vagy akkor nincs is tapasztalatom, az dilettánsok gyülekezete stb.  Illetve az elutasításban az előző munkahelyemet firtatták. (lehet, hogy csupa olyan egyéneket fogtam ki akiknek negatív tapasztalata volt a céggel szemben) Amúgy próbálkoztam a cég beszállítóinál is, valamint hasonló profilú (telekommunikációs cégnél)   Igaz ami igaz sokaktól hallom eme tények megerősítését.  Ennek ellenére ki szeretném jelenteni, hogy én dolgozni akarok! Nem adom fel! Bármit amit rendesen megfizetnek, és tiszteletben tartják a jogaimat, az életemet. Idéznék ide egy zenekar szövegét;   "Mindig azt mondják, hogy legyek jó, de miért csak én csak én legyek a jó?"  De öröm az ürömben, hogy mindig volt valami ami pénzt hozott, köszönet érte. 

Mert jobb lenne az, ha rendes körülmények között dolgozhatnék.  Vidékre vissza nem megyek, egy az, hogy már nagyon ideszoktam, kettő hogy otthon se jutnék munkához, vagy csak annyi pénzért ami csak a nélkülözéshez elég. Egy-két válaszlevélben, vagy a próbaidőszakok során megjegyezték, jól dolgozok, de azért nem alkalmaz, mert szerinte túlságosan tisztába vagyok a dolgaimmal.  Mert neki egy hallgatag néma beosztott kell, és nem aki "tudja a dolgát" Így a hosszú litánia végére csak egy tanácsot kérek.  Mit tegyek, hogyan próbálkozzak?

 (Rólam annyit, hogy mindent a magam erejéből értem el, nem vagyok az a nyalizós típus, nem egy szolgalélek, különösen nem szeretem, ha ki akarnak használni, átverni, számon kérni, megfigyelni, lejáratni, kisemmizni mind fizikai, mind szellemi értelemben./mert tudom, hogy mi az/ Elvárom hogy ha én egyszer rendesen tisztességesen végzem amit rám bíztak, azt el is végeztem, és én is ennek a tisztességes ellenértékét várom el, mind emberileg, mint más értelemben.

Hát ennyi, mert úgy szabadul az ember a problémájától, ha kiírja magából egy olyan helyen, ahol elolvassák, és megértik az én és hasonló sorsú emberek problémáját.

 Prehistorik.

Karácsonyi akciónk keretében november 20. – december 31. között ingyen hirdethet nálunk! A részletekről tájékozódjon médiaajánlatunkból.